Egy győztes óvodás könnyei

Sírni csak a győztesnek szabad – tartja a mondás. De vajon elkeseredésében? Az ötéves Dávidnál győzelme ellenére a rossz szervezésnek és a figyelmetlenségnek köszönhetően a verseny eredményhirdetése után mégis eltörött a mécses.

Néhány hete sakkversenyt rendeztek az egyik kerületi iskolában. A családban már hagyománynak számít, hogy a gyerekek megmérettetik magukat korosztályukban. Ezúttal sem volt másként: Ádám és Dávid is ott volt a nevezők között, ahogy még számtalan más rivális is. Olyannyira sokan, hogy a szervezők az eredeti terveket felrúgva végül kettéosztották a mezőnyt. Méghozzá születési évük alapján.

Csakhogy egy csoporthoz három érem dukál. És a szervezők a reggeli duplikációt elfelejtették lereagálni, s bár a verseny hosszú órákon át tartott, a hiányt mégsem sikerült az eredményhirdetésig pótolni. Így végül az óvodáskorúak közül a dobogósokat kizárólag oklevéllel jutalmazták, míg az általános iskolások éremmel is gazdagodhattak. Kínos baki, főleg a kicsik kárára!

Dávidon már az átadás pillanatában látszott, hogy nem kerek számára a világ, de a helyszínen egy durcás ”nincs semmivel” intézte el az érdeklődő kérdéseket, a távozás után azonban megtörtént az összeomlás. A győztes egy órán keresztül zokogott, hiszen mit fog így mutogatni az óvodában társainak a jövő héten?!

A felháborodás egyébként teljesen jogos. Mégis, mit kezdjen egy nyomorult papírral egy olvasni sem bíró óvodás? Vajon mennyire erős szociális érzékenységre van ahhoz szükség, hogy egy iskolai tanár megértse: kicsik számára csillogó érem többet ér mindennél. Lehet ugyan azzal védekezni, hogy a résztvevők száma miatt az utolsó pillanatban kellett megváltoztatni a lebonyolítás rendszerét, ám a helyzetet végül megmentő nagyszülők néhány perc alatt találtak egy helyet, ahol gravíroztattak egy aranyat unokájuknak. Alig párszáz forintért. Természetesen nem az összeg miatt bosszankodott a család, hanem a figyelmetlenségen. De azon nagyon!