Jó anyóssal csodás az élet?

Azt mindenki tudja, milyen előnyökkel jár, ha az ifjú pár saját otthonában a maga ura lehet, s nem kell anyós-após ízlése szerint élni a hétköznapokat. Ám arról már kevesebb szó esik, hogy a közös együttélés régen nem csak a kényszerűség volt, de hagyomány is, melyben a generációk nem szakadtak el végérvényesen, kölcsönösen segítették egymást, s őrizték a családi értékeket.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2011. szeptember 28. czefernek.lena

Azt mindenki tudja, milyen előnyökkel jár, ha az ifjú pár saját otthonában a maga ura lehet, s nem kell anyós-após ízlése szerint élni a hétköznapokat. Ám arról már kevesebb szó esik, hogy a közös együttélés régen nem csak a kényszerűség volt, de hagyomány is, melyben a generációk nem szakadtak el végérvényesen, kölcsönösen segítették egymást, s őrizték a családi értékeket.


A hitelek korát éljük, amikor önállósodni, lakáshoz jutni viszonylag könnyű, ám ezzel együtt elmagányosodni, eladósodni is. Sokan élnek napról napra s a válság óta egyre több fiatal nem mer – anyagi problémákra hivatkozva – több gyermeket vállalni. Eközben egyre nő a magányos, nyugdíjából alig-alig tengődő idős emberek száma. A különköltözés divat lett, a régi anyósviccekből pedig tudjuk, hogy nem véletlenül, hiszen a generációk együtt élése sosem zökkenőmentes, s könnyen rányomhatja pecsétjét a fiatalok házasságára.

A logikus következtetést, miszerint egyedül könnyebb, némiképpen zavarja a tény, hogy napjainkban, mikor egyre korábban szakadnak el a fiatalok a szülőktől, s sokan már a házasságkötés előtt kipróbálják a különélést, egyáltalán nem csökkent a válással végződő házasságok száma, sőt. Persze minden család és házasság egyedi eset, de a függetlenség korában azért nem árt sorra venni, milyen előnyei is vannak/voltak a generációk együttélésének.

Régebbi korokban kérdés sem volt, hogy a família a házasságkötést követően is egységként működik tovább, s a fiatal pár beintegrálódik a nagycsalád életébe. Ennek persze számtalan oka volt, többek között a pénztelenség és a szűkös lakhatási lehetőségek, de ezzel együtt magában hordozta az értékátadás, egymás felé fordulás esélyét, s a generációk közti segítségnyújtást is. A nagyszülők régi meséit, történeteit, dalait semmi nem pótolja, de ide lehetne sorolni az általuk képviselt hitet, életszemléletet, értékrendet, melyet jó eséllyel szívhatnak magukba a velük együtt élő fiatalok.

Régen bevett gyakorlat volt, hogy a kisbaba születése után a szoptatós mamának a nagymama főzte az ebédet, hogy legyen elég tej és az amúgy is leterhelt anyukának a sok hirtelen jött feladat mellett legyen ideje regenerálódni. Az sem volt mellékes, hogy ha egy testvérke jött a családba, aki külön törődést igényelt, akkor a nagyobbat rá lehetett bízni a nagypapára, s ezáltal enyhíteni a testvérféltékenység tüneteit. Az anyukának nem kellett minden egyes bevásárláshoz feltarisznyáznia a teljes pereputtyot, és ügyintézéshez sem kellett egy visító háromévessel no meg egy szoptatásra váró félévessel megjelennie.

Az is előfordult, hogy a fiatal pár fizetése nem volt olyan magas, ám mégis mertek újabb gyermeket vállalni, mert tudták, hogy a rezsiköltségek megoszlanak, tető mindig lesz a fejük felett, s éhen sem fognak halni, mert a nagyi mindig összeüt valami finomat. Az idősebb generációnak sem kellett azon törnie a fejét, hogy mihez is kezdjen kevéske nyugdíjával, no meg rengeteg szabadidejével, hiszen a költségek megoszlása ugyanúgy segítette őket is, nem is beszélve arról, hogy egy nagyobbacska unoka mindig tartogat feladatokat egy aktív nagyszülő számára.

És hogy hogyan élték meg az együttélést azok a párok illetve mára már felnőtt gyerekeik egy olyan korban, amikor még muszáj volt a nagyszülőkkel egy fedél alatt kezdeni a közös életet? Milyen helyzetben vannak a mostani anyukák, akik mellett nem, vagy kevesebbet van gondoskodó nagymama? Íme, néhány személyes élmény a nem is olyan régmúltból:

„Nem volt könnyű, mert az anyósom szeretett beleszólni a dolgainkba, így aztán megkönnyebbültem, amikor hét év után külön tudtunk költözni a gyerekekkel. De azt el kell ismernem, hogy sokkal több időm volt a fiaimra, amíg nem kellett teljesen saját háztartást vezetnem, és nekem is több szabadidő jutott.” ( Eszter, 58)

“Amikor még otthon laktunk a párommal, észre sem vettem, hogy anyu segítsége milyen sokat jelent. Sosem kellett főznöm, így vissza tudtam menni dolgozni a lányom születése után. Persze voltak súrlódások, például mikor a férjem saját televíziót vásárolt, hogy kettesben tudjuk nézni, de  azért azt kell hogy mondjam, gondtalan időszak volt amíg együtt laktunk. Most a lányom éli a saját életét, én pedig próbálok minél többet segíteni az unokák körül, számomra ez a természetes. ( Erzsébet, 68)

„A nagypapának mindig volt ideje arra, hogy este elmondjon egy mesét vagy hogy tanuljon velem. Káprázatos fantáziája volt és mindig kitalált valami újdonságot, saját történeteket, amiket sosem fogok elfelejteni. A tanulásban mindig türelmes volt és nagyon sokmindenhez értett, főleg az angolhoz. Nagyon szép emlékeket őrzök abból az időszakból, amikor még együtt laktunk velük” (Éva, 33)

„A kislányaimon látom, mennyire jó volt, hogy együtt laktunk az apósomékkal az első időben. Nekik kertes házuk van, a nagyobb ott nőtt fel, a mai napig szeret a természetben rohangálni és látom, hogy hiányzik is neki a nagymama meg a nagypapa, no meg a kert. De azért nem bántam meg, hogy eljöttünk, és elkezdhettük a mi saját, közös életünket.” (Barbara, 31)

„Az én párom másik városból való, így amikor összeházasodtunk, hozzá költözte. Az ő szülei már nem élnek, így mióta a fiunk megszületett, teljesen egyedül oldunk meg mindent. Nekem vissza kellett mennem dolgozni, hogy a hitelt törleszteni tudjuk, a bölcsibe szoktatás nem volt könnyű, de mára már megszoktuk mind a ketten. Azért a kistesót egy kicsit későbbre tervezzük, mert most ennyi feladat éppen elég.” (Bori, 28)

„Az anyósomék nagyon jófejek, így amikor felmerült az együttélés gondolata, mi belevágtunk. Persze külön házban, de ugyanazon a telken építkeztük, így a szabadság mégis megmarad. De amióta megszületett a pici fiunk, látom, hogy jó döntés volt, mert a párom sincs egész nap egyedül, és addig is van segítsége, amíg én dolgozom.”( Andor, 35)

 

Nektek milyen tapasztalataitok vannak a generációk együttéléséről?