Doktoranduszból gyümölcsszedő

Hivatalos adatok szerint az idei év első hat hónapjában többen tartózkodnak három hónapnál többet külföldön, mint tavaly egész évben. Nem tudni, közülük mekkora az aránya azoknak, akik kitelepülési szándékkal hagyták itt az országot és mennyi azoké, akik csak pár hónapra, pár évre tervezik a kalandot. Motivációik szintén csak találgathatók, de az biztos, hogy az anyagiakban való előrelépés miatt sokan döntenek így. Sokuknál mégsem ez az elsődleges szempont.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2011. október 23. szabo.daniel

Hivatalos adatok szerint az idei év első hat hónapjában többen tartózkodnak három hónapnál többet külföldön, mint tavaly egész évben. Nem tudni, közülük mekkora az aránya azoknak, akik kitelepülési szándékkal hagyták itt az országot és mennyi azoké, akik csak pár hónapra, pár évre tervezik a kalandot. Motivációik szintén csak találgathatók, de az biztos, hogy az anyagiakban való előrelépés miatt sokan döntenek így. Sokuknál mégsem ez az elsődleges szempont.


Hozzávetőleges adatok állnak csak rendelkezésre arról, vajon évente hány magyar ember – főként fiatal – dönt úgy, külföldön folytatja életét. Mindenkinek van ismerőse, barátja, rokona, aki valaha más országba települt vagy legalábbis tervezi. Mint nemrégiben a Figyelő című hetilapot a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEK KH) tájékoztatta, 2011 első hat hónapjában mintegy 140 ezren jelentették be a hivatalnál, hogy három hónapon túl külföldön tartózkodnak. Tavaly egész évben 137 ezren tettek így. Még látványosabb a trend a végleges letelepedést jelzők esetében – idézte a cikk -: idén júniusig tízezren jelezték ezt a szándékukat, míg korábban három év alatt hagyták el ennyien végleg az országot. Az adatok ráadásul – írta a lap – nem teljes körűek, hisz nem lehet megbecsülni, vajon hányan nem tesznek eleget lakcímbejelentési kötelezettségüknek, illetve arról már az állampolgár maga határoz, hogy külföldi tartózkodását ideiglenesnek vagy letelepedésnek tekinti-e.

Tanulás, munkavállalás, otthonteremtés

Az országot elhagyók riasztó száma a korábbi években nem tapasztalt lépésekre ösztönözte a jelenlegi kormányzatot. A kormánykoalíció kisebbik tagjának ifjúsági szervezete például információs honlapot működtet (gyerehaza.org), átfogó ifjúságpolitikai koncepció születik, de vezető politikusok – köztük maga a miniszterelnök is – hangosan kardoskodnak főképp az értelmiségi fiatalok hazahívása illetve itthon tartása mellett. Orbán Viktor ezzel kapcsolatban korábban kijelentette: biztosítani kell számukra a tanulás, munkavállalás, otthonteremtés és családalapítás lehetőségét.
A kommunikációs szintről csak lassú lépésekben elmozduló politika mára megoldotta az otthonteremtés kérdését, legalábbis visszavezette a szocpolt, újra kamattámogatott hitelhez juthatnak a családot itthon alapító fiatalok, a kérdés azonban semmilyen formában nem elválasztható a munkavállalás problémájától. A program harmadik oszlopa, az oktatás pedig eddig sem tartozott a kifejezetten megoldatlan kérdések sorába, persze oktatási és egészségügyi reform híján azért van még mit finomítani.

Doktoranduszból gyümölcsszedő

A lapunk által elektronikus levélben illetve telefonon megkérdezett (nevük elhallgatását kérő) érintettek közül az itthon maradt diplomások legelemibb problémája a végzettségnek megfelelő és megfelelően honorált munkahely hiánya. De sokuknak nemhogy ilyen, semmilyen nem jut. Ez utóbbiak azok, akik mivel kiemelkedő szinten nem beszélnek egy idegen nyelvet sem, nem távoznak, hiszen nincs reális esélyük a saját szakmájukban való elhelyezkedésre, csak fizikai jellegű munkát tudnának vállalni, ami azért tőlünk nyugatabbra sem jelent automatikusan biztosan tervezhető jövőt.

Természetesen a távozók között így is szép számmal találunk e csoportból példát: megesett, hogy a doktori iskolát váltotta valamelyikük németországi gyümölcsszedésre, de előtte három hónapos intenzív nyelvtanfolyamon képezte át magát angolról német nyelvre.

Jó szakma, jó kilátások

Az alacsonyabb végzettségűek között a szakmával rendelkező és nyelvet beszélő fiatalok áttelepülési kedve lehet a legmagasabb. Egy itthon az építőiparban tevékenykedő szakmunkás keresete – becsléseink szerint legálisan – nettó 130-140 ezer forint körül mozoghat, ez Ausztriában, Németországban legrosszabb esetben is kétszereződik, de ennek akár a többszöröse is lehet.

E csoport motivációja ilyen értelemben egyszerű: itthon képtelen megélni még úgy sem, hogy nem nyomja a vállát lakáshitel, „csak” bérel.

Nem terveznek hazajövetelt

Érdekesebb kategóriának számít a diplomás, több nyelvet beszélő fiatalok köre, ők ugyanis rendre azért nem a napi megélhetésüket, inkább a jövőjüket érzik veszélyben.
P. hat éve hagyta itt az országot, befejezetlenül az egyetem pszichológia szakát, mert azzal szembesült, hogy a kitartó munkájával, kiemelkedő eredményeivel sem fog tudni megfelelő hátteret biztosítani a családjának. Mint mondja, szakterületén nem sok potenciált látott Magyarországon, a munkalehetőségek elképesztően reménytelenek voltak. „Ha nincsenek belső kapcsolataid, akkor zéró előrelépési lehetőséged van. Phd-vel is maximum 150-200 ezer HUF az átlagfizetés, ami sajnos semmire nem elég” – vélekedik. Az egyébként a nyelvet is kiválóan bíró fiatalember útja egy távoli kontinensre vezetett, évek óta sport-rekreáció területén dolgozik egy fittnesz-cégnél, évi körülbelül 50 ezer ausztrál dollárt vihet haza. Ez a pénz – meséli – bőségesen elég a megélhetésre, utazásra, szórakozásra, futja még takarékoskodásra is.

„Itt a rendszer részének érzed magad”

A fiatalember azonban nem elsősorban ezt nevezi meg okként, amikor arról faggatjuk, hazajönne-e a hívó szóra. Az ausztrálok nagyon befogadóak, barátságosak, segítőkészek. Ez a “mateship” mentalitás az egész társadalmat jellemzi: az átlag-ausztrál, ha látja, hogy bajban vagy, segítségre szorulsz, szó nélkül segíteni fog, mert tudja, ha ő is hasonló helyzetbe kerül, te viszonozni fogod.
A legfontosabb különbség – hangsúlyozza – talán ez a magas szintű tolerancia. Mindenki „egyenlő”, mindenkinek ugyanolyan jogai vannak, mindenkinek van lehetősége az előrelépésre, a személyes kapcsolatoknak itt koránt sincs akkora jelentőségük, mint Magyarországon. Ha az embernek valóban van tehetsége es elegendő akaratereje céljai eléréséhez, az csak rajta múlik.

„Budai úrigyerekek játszótere”?

A különbség nem pusztán távoli országoké, az Unió sok országába természetesen sokkal jelentősebb számú magyar bevándorló érkezik, tapasztalataik igen hasonlóak.
Szerettem otthon élni: ott van a családom, a barátaim, az életem, sok minden köt oda, de be kellett látnom, ha jövőt akarok magamnak és a majdan születő gyerekeimnek, akkor nem maradhatok. Ezt már M. meséli, aki az egyetem elvégzése után közel két évig csapódott ide-oda, de a tapasztalata az volt, hogy a „csókosokon” kívül nem nagyon terem másnak babér. Ha otthon nincsenek családi kapcsolataid, lekötelezettjeid, esélytelen vagy, csak vegetálsz. „Hamar rájöttem, hogy Magyarország a budai úrigyerekek játszótere, akik politikai és egyéb hovatartozásra való tekintet nélkül csak egymást juttatják előnyökhöz. Lényegében tiszta kasztrendszer” – fogalmaz.

A megkeseredett és egzisztenciális okok miatt elmenők jellemzően végleges áttelepülést terveznek, nemígy az értelmiségiek azon része, akik szakmai előmenetelüknek köszönhetően multinacionális vállalatok, egyetemi kutatóközpontok érdeklődését keltik fel.

S. is közéjük tartozik. Itthon megszerzett doktorijával az informatika területén természetesnek tartja, hogy külföldi munkatapasztaltra tesz szert, közben nagyon komoly pénzt is keres, ebből megfinanszírozhatja majdani itthoni életét. Persze – árulja el – folyamatosan kacérkodik a végleges maradás gondolatával, de feltehetően éveken belül hazatér. A két életforma közötti különbség szerinte legszembetűnőbb a közbiztonság és a létbiztonság területén.

Nem vagyunk lehetőségek nélküli régió

A sarkos vélemények egyáltalán nem egyedülállóak, mindenesetre túlzás lenne azt állítani, hogy Magyarország lehetőségek nélküli ország. A 29 éves L. itthon dolgozik annak ellenére, hogy többször is reális lehetősége adódott a távozásra. Itthon – mondja – kétszer, inkább háromszor annyi munkára van szükség egy átlagos minőségű megélhetéshez, mint kint, én mégis e mellett maradok. Nem tartom véletlennek, hogy ide születtem, szeretek világot látni, de élnem itt kell.
Szintén e véleményt osztja egy már gyermeket is nevelő fiatal pár. Szerintük Magyarország egyáltalán nem lehetőségek nélküli ország, mindenesetre rendkívüli kihívás az alapvető egzisztencia megteremtése. A férjem – mondja a fiatal anyuka – 12-14 órát dolgozik naponta, rendre a hétvégéje is rámegy, keveset látjuk egymást, de jelen helyzetben így tudjuk magunknak megteremteni azokat a feltételeket, amelyekben jól érezzük magunkat. Sok barátunk a könnyebb utat választotta, de szerintünk a kitelepülés nem megoldás, csak menekülés. Ha mag akarjuk tartani a családunkat, a barátainkat, a múltunkat, akkor idehaza van tennivalónk – summázzák.