Iskolai agresszió: nem probléma, hanem tünet

Az óvodáscsoportban egy kislány szabályosan terrorizálja a többieket. A gyerek szülei épp most válnak, s mivel „problémás”, 7 évesen még ovis, unatkozik…egy iskolás kisfiúnak azért kell osztályt váltania, mert többször előfordult, hogy társai lefogták és megverték őt vagy barátját. Ismerős probléma? Mit kezdhetünk mi, szülők az iskolai agresszióval?

Az iskolákban, sőt, már az óvodákban is egyre agresszívebben viselkednek egymással a gyerekek. Számtalan – ijesztőbbnél ijesztőbb történet kering – még a nem gyakorló szülők között is – arról, hogy manapság a társadalmi feszültségek, a családok, szülők problémája hogyan gyűrűzik át a gyerekek világába, s teszi nehezebbé – egyesek számára elviselhetetlenné – az iskolai életet.

Hogy valóban ennyire szörnyű-e a helyzet és hogy milyen alternatív megoldásokat választhat a szülő illetve az iskola, a pedagógus a helyzet kezelésére, arról egy hivatásos „konfliktuskezelővel” beszélgettünk. Dr. Fellegi Borbála a konfliktusmenedzsmenttel is foglalkozó Foresee Kutatócsoport alapítójaként és ügyvezetőjeként számtalan helyzetben működött már közre, mint mediátor, s látott megoldódni menthetetlennek tűnő iskolai problémákat.

Valóban ennyire rossz a helyzet?

Az a helyzet, hogy nehéz arról nyilatkozni, milyen mértékben nőtt az utóbbi időben az iskolai agresszió. Azt is nehéz meghatározni, hogyan választhatjuk el a gyermekek közötti természetes konfliktusokat, a rivalizálást és pozíciókeresést a már kezelhetetlen helyzetektől. Általánosságban elmondható, hogy mindig volt ilyen probléma, de az esetek súlyosbodtak, és a tanárok is nagyon egyedül maradtak a helyzetek kezelésével – állítja Fellegi Borbála, hozzátéve, hogy természetesen az is igaz, hogy a társadalomban lévő általános értékválság sok élethelyzetben, így az iskolában is kiütközik.

A felgyülemlett feszültségek, az erős kontrasztok, kommunikációs problémák, a státusszimbólumok előtérbe kerülése – de az osztályok nagysága is – szerepet játszik a helyzet súlyosbodásában. Közben pedig a gyerek, a szülő és a tanár is kényszerpályán mozog, hiszen tanulni, tanítani, teljesíteni kell.

Ez csak a jéghegy csúcsa

Az agresszió nem probléma, hanem tünet, ami a gyereken jön elő – magyarázza a mediátor. Szerinte kevés a tér és az idő, a motiváció arra, hogy igazán mögé nézzünk a dolognak, és hiányzik a hozzá szükséges tudás is. Példaként említi, hogy szükséges lenne reggelről reggelre időt szánni arra, hogy a gyermekek elmondhassák, éppen milyen érzésekkel érkeztek meg aznap az iskolába. Így kiderülhetnének az egyéni nehézségek (vagy örömök is!), pl ha egy gyermek azt meséli, szülei veszekedtek reggel, és neki ez nagyon rosszul esik, szomorú emiatt. Ez összefüggésben állhat viselkedésével, és esetleg olyan szükségletei vannak, aminek feltárásával és segítésével megelőzhető lenne, hogy társain vezesse lesz a benne felgyűlt feszültséget. A megelőzés persze nagyon sok plusz idő és energia, esetenként pénz is. Viszont ez hosszú távon kamatostul megtérül, csak azt nem tudjuk megmérni, milyen problémákat előztünk meg, milyen helyzeteket védtünk ki általa.

A stressz, a kirekesztés, a büntetés elkerülése, az igazságos hozzáállás még a leginkább nehézsorsú településeken is megtakarításokat tud eredményezni – véli a szakértő. Ha jó az iskolai közhangulat, akkor kevesebb tanár megy táppénzre, ha pedig a gyerek fizikailag és lelkileg is jól érzi magát, jobban teljesít. Ha ennek az ellenkezője történik, nem fogadják be, rosszul érzi magát a diák, akkor az eredményein is meglátszik – vázolja a képletet Fellegi Borbála.

Hozzáteszi: ugyanakkor azt is látni kell, hogy ez a probléma nem csak a szegény iskolák sajátja, sőt: az elitiskolákban fokozottan jelentkezik, hiszen ott presztízskérdést csinálnak belőle, ne derüljön ki, ha baj van. Pedig a konfliktusok felvállalása és nyílt kezelése az első lépcső a megoldás felé. A feszültségek jelenléte ugyanis természetes és elkerülhetetlen. Sőt, az a gyanús, ha valahol egyáltalán „nincs konfliktus” – véli a szakértő.

Mi az, ami már durva?

A leghatásosabb a kezdetektől olyan légkört teremteni, ahol a gyerekek lelki egészségének fejlesztésén ugyanakkora a hangsúly, mint a szellemi nevelésen – szögezi le Fellegi Borbála. Szerinte nem ott kell elkezdeni a megoldást, amikor már baj van, és szükségszerű beavatkozni. Jó példa erre, hogy egyes helyeken már a házrend kialakítása is közös feladat, amit így a gyerekek is magukénak érezhetnek. Ha együtt alkotják a szabályokat, a kicsi is tudja, hogy mi az, ami játék, és mi az, ami még belefér – tudjuk meg.

A mediátor szerint kifejezetten hatásos lehet egy reggel és a nap végén indított közös beszélgetés, amiben egy körben mindenki elmondhatja hogy van, milyen batyuval érkezett az iskolába és milyen élményekkel megy el. Ezt a gyerekek egy perc alatt elsajátítják, és ha jön a konfliktus, kapnak mintát arra, hogy kezeljék őket konstruktívan, hogyan beszéljenek saját érzelmeikről és szükségleteikről. Az is fontos, hogy ne mi döntsük el egyedül, hogy kis ügy vagy nagy ügy, ha valakit mondjuk megütöttek. Kérdezzük meg a résztvevőket, hiszen az is előfordul, hogy ez – mások által –  kis súlyúnak vélt ügy (pl. egy személyes tárgy ellopása) különösen nagy sebet okozhat az érintettnek. Nem szabad sajnálni az időt arra, hogy a tanár bizalmi szereplője legyen az eseményeknek, s ne valamiféle rendőrként legyen jelen, aki „felülről” dönt – szögezi le a szakértő.

Igaz, ez egyfajta szemléletváltást igényel természetesen a tanár részéről is, hiszen az nem működik, hogy utána bemegy a tanáriba, és ugyanazokat a sérelmeket saját tanártársaitól lenyeli. Az agresszió kezelésében is példát kell mutatni és az egymással való kommunikációban is – hívja fel rá a figyelmet Fellegi Borbála, hozzátéve, hogy ez emberként is más felfogást igényel. Fontos, hogy a pedagógus ne egy hierarchikus helyzetből, erőből kommunikáljon, hanem vállalja fel saját érzelmeit, szükségleteit, érdekeit, véleményét, akár sebezhetőségét is. A gyerekek rendkívül gyorsan megtanulják a viselkedésformákat, és ilyenkor a családba is átvihetik a pozitív példát. Ne lepődjünk meg, ha egy problémáit rendszeresen kibeszélő gyerek hirtelen megkérdezi tőlünk, hogy „anyu, és ez téged hogy érintett?”

Konfliktuskezelés mediációval

A konfliktuskezelésnek az eddig leírt – belső – módja időt igényel, ám ha ez nem segít, lehet külső segítséghez is fordulni. Erre példa az Oktatásügyi Közvetítői Szolgálat, amely ingyenes mediációs szolgáltatást nyújt valamennyi közoktatási szereplő számára. Civil szervezetektől segítséget kérni  azonban már igényel bizonyos anyagi forrásokat  is, ami azért nehéz, mert a legtöbb iskola nem erre kap támogatást – magyarázza az ehhez kapcsolódó KLÍMA+ programot is elindító Foresee ügyvezetője. Ők például pályázati pénzből segítenek olyan intézményekben, ahol ezt az érintettek kérik. Munkájuk egyfajta helyreállító szemléletből indul ki, vagyis hogy a konfliktusokat (még ha súlyos, akár bűncselekménynek titulált dologról van is szó) körbejárják minden érintett szemszögéből. Azt is megvizsgálják, kit lehet bevonni a jóvátételbe, hiszen egy ilyen eset nem csak két személy, az egész közösség ügye.

Az a cél, hogy fórum jöjjön létre, ahol az aktuális helyzet megoldására idő, tér és mód is van. Itt minden fél elmondhatja a saját olvasatában azt, hogy mi történt, hogyan érintette a dolog és hogy mire lenne szüksége annak megoldásához. A probléma kezelésében fontos, hogy felelősségvállalásra ösztönözzünk, és ne a büntetés kiszabását szorgalmazzuk, ne külső megoldást keressünk – int Fellegi Borbála. Alapgondolat, hogy ne a bűnöst, hanem a bűnt ítéljük el, és ne kirekesztés, megbélyegzés legyen az eset vége, s a „problémás” gyerek is vissza tudjon kerülni a közösségbe, ha tettéért felelősséget tudott vállalni, és tenni akar a jóvátétel irányába. E megbeszélések eredményeképpen altalában létrejön egy írásbeli megállapodás a felek között, amely közös egyetértésben született és tartalmazza a jóvátétel módjait.

Hol működhet és hogyan?

Természetesen – mivel ez egy bizalmon alapuló segítség – mindez csak úgy működhet, ha maguk az érintettek kérnek segítséget, nem lehet „felülről” rákényszeríteni valakire ezt a probléma-megoldási módot – mondja a szakértő. Azt is megtudjuk, a mediátor pártatlan szereplő, a konfliktuskezelésben mindenkivel egyénileg beszélget el, és megpróbálja megtalálni az egyéni motivációkat. A környezettel is elbeszélget, és ha szükséges, próbál „támogatót” keresni a feleknek. Lehet, hogy pont egy osztálytárssal való beszélgetésből derül ki, hogy „Pistike valójában jó srác!” – hívja fel rá a figyelmet a szakértő.

A mediátor aztán átbeszéli a konfliktus szereplőivel, hogy a jelen helyzet kinek miért nehéz, és milyen megoldást tartana megnyugtatónak a jövőre nézve. Általában egyik félnek sem érdeke fenntartani a helyzetet, de sokszor előfordul, hogy valaki fél kilépni az általa felvállalt szerepből – legyen az szülő, vagy gyerek. Mivel nem csak az érintetteket vonják be a konfliktuskezelésbe, hanem a befogadó közösséget is, előfordul, hogy igazán szép megoldások születnek – emlékezik vissza rá Fellegi Borbála. Például, mikor a deviánsnak, osztály rosszcsontjának megbélyegzett hetedikes kisfiú vállalja el, hogy segít osztálytársának indulatait kordában tartani, és az osztály előtt vállalni „jóvátételi” történetének elmesélését.

Lehet, hogy nem is a világnak vagy az oktatási rendszernek kell változnia, csak nekünk?