Családháló díj: keressük 2016 legjobbjait!

Tavasz? Akkor itt a Családháló díj! Ötödik alkalommal keressük többek között az ország legjobb szülészetét, bölcsődéjét, óvodáját, családi napközijét, óvónőjét, védőnőjét és gyermekorvosát!

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
családháló díj
2017. március 30. Székely Attila

A 2016. évi Családháló díjak védnöke Novák Katalin,
az Emberi Erőforrások Minisztériumának
család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.

 

Mi is az a Családháló díj? Egyáltalán mi az a Családháló?

A 2011 tavaszán indult Családháló.hu egyszerre online családi magazin és közösség. Célunk, hogy munkánkkal a fiatal családokat támogassuk, ösztönözzük a gyermekek vállalását. Oldalunk a családok lehetőségeiről, nehézségeiről, örömeiről szól. Informálni, egyben szórakoztatni is kívánjuk napi több ezer olvasónkat és közel 20.000 követőnket a közösségi médiában.

A Családháló díjat 2013-ban alapítottuk. Célunk ezzel nyilvános elismerésben részesíteni olyan embereket, intézményeket, akik a gyermekekért történő munkájuk során különösen sokat, vagy kiemelkedőt tettek a családokért. A díj erkölcsi elismeréssel jár és a Családháló olvasóinak jelölése és szavazata nyomán, a Családháló csapatának döntése alapján kerül kiosztásra ünnepélyes keretek között a Budapesten megrendezésre kerülő díjátadó rendezvényen.

 

2017-ben az alábbi díjakat hirdetjük meg intézményi és egyéni kategóriákban.

Intézményi kategóriák:

2016 szülészete
2016 bölcsődéje
2016 óvodája
2016 családi napközije
2016 különdíjasa (mely intézmény megfelel a kiírásnak, de egyik kategóriába sem fér bele)

Egyéni kategóriák:

2016 bölcsődei kisgyermeknevelője
2016 óvónője
2016 kórházi gyermekorvosa
2016 kórházi gyermekápolója
2016 házi gyermekorvosa
2016 védőnője (területi vagy iskolai védőnő is lehet)
2016 különdíjasa (aki megfelel a kiírásnak, de egyik kategóriába sem fér bele)

 

Értem, de mégis mi ennek a folyamata?

A Családháló díj első része a jelölések leadásából áll, majd ezt követi egy rövid szavazási időszak, mikor a jelöltekre lehet szavazni egy meghatározott internetes felületen.

A jelöléseket a mai naptól egészen 2017. április 24. (hétfő) 23:59 óráig várjuk a lent megadott internetes űrlapokon. Felhívjuk figyelmeteket, hogy a határidő után érkező jelöléseket nem tudjuk befogadni.

[shortcodefblock title=”Fontos a jó történet” igazitas=”right” szelesseg=”57″]A jelölések legfontosabb része az indoklás, mely alapján a jelöltet felterjesztitek a díjra. Szavazategyenlőség esetén a Családháló csapata a jelöltekről szóló történetek alapján dönt majd a kategória győzteséről. Ezért kérünk benneteket, hogy ezt minőségi módon írjátok meg nekünk![/shortcodefblock]

Szavazni 2017. május 22 – 28. között lehet, melyről további információkat a későbbiekben közlünk.

Jelölni és szavazni kizárólag a megadott internetes űrlapokon lehet. Más formában jelölést, illetve szavazatot nem fogadunk el! A beérkezett jelölésekről az intézményeket és az egyéni jelölteket a szavazás előtt telefonon és e-mailben értesítjük.

 

Dr. Csomai Zita, 2015 egyéni különdíjasa

Lesz díjátadó? Mikor és hol kerül megrendezésre?

A díjakat a hagyományoknak megfelelően ünnepélyes keretek között fogjuk átadni Budapesten. Az eseményre a jelölteket, a díjazottakat, valamint családjaikat és a Családháló.hu olvasóit szeretettel várjuk.

A díjátadón a kategóriák győztesei az elismerés mellé könyvcsomagot kapnak; de a jelöltek sem távoznak üres kézzel: ők megkapják a Családháló emléklapját, melyen szerepel, hogy felterjesztették a 2016. évi Családháló díjra.

A díjátadó szervezés alatt van jelenleg, annak időpontját és helyszínét később fogjuk közzétenni.

Fontos! A kategóriák győztesei az okleveleket, illetve a jelöltek az emléklapokat kizárólag személyesen, a díjátadó ünnepségen tudják átvenni. Postai úton, illetve interneten történő továbbításra nincs lehetőség.

 

 

A jelölőlapok elérhetőségei:

Intézményt szeretnék jelölni

Egyént szeretnék jelölni

 

További információkért írjatok nekünk a csaladhalodij@csaladhalo.hu e-mail címre!


A díjazottak féléves előfizetést kapnak a Képmás magazinra a lap felajánlásából, illetve könyvcsomagot a Harmat Kiadó jóvoltából !