„Ne felejtsétek el, amit itt hallottatok, és amikor hazamentek, cselekedjetek!”

„Ne felejtsétek el, amit itt hallottatok, és amikor hazamentek, cselekedjetek!” – ez volt a Családok Budapesti Világtalálkozójának részeként megtartott Családok XI. Világkongresszusa péntek esti záróbeszédének egyik fő üzenete. Az eseménysorozat végén a résztvevők elfogadtak egy zárónyilatkozatot.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
Családok Budapesti Világtalálkozója
2017. május 27. Antal-Ferencz Ildikó

Dr. Pacsay-Tomassich Orsolya, nemzetközi és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkár, Novák Katalin államtitkár nevében is megköszönte mindenki (szervezők, társszervezők, előadók és résztvevők) hozzájárulását a kétnapos megarendezvényhez. A magyar családpolitikai intézkedések legfontosabb eredményeinek felsorolása után emlékeztetett arra, hogy 2018 a családok éve lesz.

Larry D. Jacobs, a World Congress of Families ügyvezető igazgatója elmondta, hogy milyen nagy hatással volt rá ez a rendezvény. Ismertette Pajor Tamás nemzetközi mozgalommá nőtt felhívását egy család témájú videó posztolására, amelyre június végéig van lehetőség, majd láthattunk egy részletet a Hősök terén családokért táncoló szerdai flashmobról, végül emlékeztetett a vasárnapi családfesztiválra.

Allan C. Carlson a WCF alapítója és tiszteletbeli elnöke ismertette azt a zárónyilatkozatot, amelyet a résztvevők az esemény végén egyhangúan elfogadtak. A megállapodás szerint a résztvevők kötelezettséget vállalnak a természetes családért. A zárónyilatkozat rögzíti, hogy a kongresszus képviselői univerzális igazságok mellett teszik le a voksukat, a család része az univerzumnak, amely megérdemli a politikai pártok védelmét. A természetes család egy férfi és egy nő életre szóló házasságkötésével kezdődik. Fontos, hogy a politika családbarát legyen és a gyermekre áldásként tekintsen. A modern nemzetek számára a természetes népességnövekedés az optimizmus kifejezője. A dokumentumban rögzítették azt is, hogy az emberi élet a fogantatástól a természetes halálig szent.

Végül Brian Brown WCF elnök újra megköszönte a kormánynak és az Emminek a szervezést, és hogy Budapest adott otthont a nagyszabású rendezvénynek. Ez a konferencia valaminek a kezdete, és nem a vége – hangsúlyozta, majd hozzátette: a kérdés az, hogy mit tudunk tenni a közös cél érdekében. „Ne felejtsétek el, amit itt hallottatok, és amikor hazamentek, cselekedjetek! Gondoljatok arra, amit meg tudtok tenni, és nem arra, amit nem!” – felszólítással zárta a Családok XI. Világkongresszusát.