Addig örülj, amíg kapaszkodik!
A minap vásároltam egy áruházban, s a fizetésnél a természetesen velem lévő fél évesem éppen a hajamba kapaszkodott, mire felszisszentem, s óvatosan kiszedegettem a tincset a kezéből. Az eladó rákérdezett, hogy „Mi a baj?”, mire feleltem, hogy „Nincs baj, csak a baba a hajamba kapaszkodott.”
Az eladó azt válaszolta: „Addig örüljön, amíg kapaszkodik!”. A többi alkalmazott helyeselt, pár mondat erejéig elbeszélgettünk. Azt mesélték, hogy jó lett volna tudni ezt az igazságot, amikor kisbabájuk volt, de akkor nem tudták. Ez az esemény ihlette cikkemet. Remélem, sok kisbabás anyához eljut majd.
Mit is jelenthet az, hogy addig örüljünk, amíg a baba belénk kapaszkodik? Hiszen olyan fárasztó tud lenni a kisbabával az élet. Nem alszik (soha vagy már megint). Nyűgös (mindig front van). Jön a foga (majdnem folyamatosan). Külön kell neki főzni (lehet, hogy meg sem eszi). Elkezd mászni, s hirtelen a lakás higiéniájában változások állnak be: csak nem törölheti fel ő a lakást a kis ruhájával, tehát minden nap takarítani kell. Külön mossuk a ruháit (minden nap mosni kell). Egész nap rendelkezésre kell állni (jaj, de kéne már pihenni). Az ő igényei alakítják a napokat (nem lehet semmit akkor, amikor az anyának lenne jó). És szinte lehetetlen kikapcsolódni (ha elmegy az anya, akkor is rá gondol). Ráadásul tényleg az anyába is kapaszkodik: éjjel se lehet letenni, nappal se lehet letenni, semmit se lehet.
„Hogy szoktassam a saját szobájába? Hogy szoktassam a saját ágyába?” – szokták kérdezni tőlem. „Hogy érjem el, hogy le tudjam tenni? Hogy tudom elérni, hogy elengedjen? Olyan nehéz!” – mondják. Igen, nehéz. Nehéz, hogy állandóan rajtunk lóg. De nem sokáig lesz így. Ami ma nagy problémának tűnik, az visszanézve már nem lesz az. Mert előbb-utóbb engedni fog. Mert előbb-utóbb eljutunk odáig, hogy külön alszik. Addig is, hogy éjjel nem ébred. Sőt, addig is, hogy az orrunkra csapja majd az ajtót (kis)kamaszként. Olyan gyorsan eljutunk odáig…
Örüljünk, hogy hozzánk szeretne bújni, hogy a karunkba kívánkozik, hogy a vigasztalásunkra vágyik! Ő MOST baba! Neki MOST kell mindez. Nem lesz jó pár év múlva, hanem MOST. Engedjük meg magunknak, hogy ÉLVEZZÜK ezt az időszakot, ameddig tart. Nem fogjuk megbánni!
(A szerző perinatális szaktanácsadó, babamasszőr.)
