Mediátor az óvodában – avagy hogyan segíthet egy szakértő bevonása az óvodáskorú gyerekek tanulási- és magatartászavarainak megelőzésében

Családi mediátorként úgy gondolom, hogy mindenképp érdemes körbejárni a kérdéskört, odafigyelni a gyerekeinkre, és mind a szülők, mind pedig a kicsikkel foglalkozó pedagógusok (óvónők, tanítók, tanárok) figyelmét felhívni a megelőzés és kezelés fontosságára. Mondhatjuk persze, hogy ez csak egy divathullám, és a mi gyerekkorunkban nem voltak ADHD-s, figyelemzavaros, diszlexiás gyerekek, csak óvodások és iskolások, akik reggel bementek az oviba, suliba, délután pedig hazajöttek, játszottak, szót fogadtak, tanultak, és így is felnőttek/felnőttünk.

Valóban nem voltak ilyen gyerekek régen, pontosabban nem tudta senki, hogy vannak ilyen gyerekek. De miért is? Egyrészt nem foglalkozott semelyik tudományág annyira behatóan ezekkel a problémákkal 20-30 évvel ezelőtt, mint napjainkban, másrészt akkoriban a sok mozgás, biciklizés, fáramászás, a meseolvasás, a közös játék – társasozás, kártyázás – sokkal több idejét tette ki a gyerekeknek, mint ma, mikor az elektronikai „kütyük” ilyen nagy (túlzott) mértékben tudtak teret hódítani, így a gyerekek kevesebbet mozognak, játszanak, ami ezen zavarok kialakulásában óriási szerepet játszik.

A magatartás – és tanulási zavarok kialakulásának számtalan oka lehet, kezdve a genetikai eredettől az érzelmi, pszichés hatásokig bezárólag. Családi mediátorként én az utóbbi okokkal foglalkoznék.

Mi is az a mediáció, és azon belül mit takar a családi mediáció?

A mediáció a latin mediare szóból ered, jelentése pedig középen állni, közvetíteni. Magyarországon a rendszerváltás óta vannak gyakorló mediátorok, tevékenységükről a 2002. évi LV. törvény rendelkezik, eszerint a mediáció „olyan sajátos permegelőző, konfliktuskezelő, vitarendező eljárás, amelynek célja a vitában érdekelt felek kölcsönös megegyezése alapján a vitában nem érintett harmadik személy (közvetítő) bevonása mellett a felek közötti vita rendezésének megoldását tartalmazó írásbeli megállapodás létrehozása”.

A mediáció alapkövei a törvény szerint az önkéntesség, a titoktartás és a közvetítő semlegessége. A közvetítés az élet számos területén alkalmazható, hiszen konfliktusok bárhol adódhatnak: munkahelyen, iskolában, óvodában, párkapcsolatban, családtagok között. A családi mediáció a párok közötti konfliktusokat, válsághelyzeteket, a családtagok egymás közötti nézeteltéréseit, elakadásait, ill. a család és azok életében kulcsfontosságú intézmények (óvoda, iskola) közötti problémákat hivatott kezelni.

Fontos tudni, hogy a mediáció nem azonos a párterápiával vagy a párkapcsolati tanácsadással. Alapvető eltérés, hogy a mediátor vele azonos szinten lévő partnerként, felnőttként beszél az érintettekkel, az ügyfél nem „gyerekként”, dönteni, cselekedni képtelen, eszköztelen félként vesz részt a folyamatban, hanem ő maga az, aki megtalálja az eszközöket konfliktusai megoldásához, és nem a mediátor adja kezébe ezeket az eszközöket. Így miután a mediátortól távoztak a felek a sikeres mediációt követően, a mediátor nem kell, hogy kezét fogja ügyfeleinek, hisz ők maguk fedezték fel problémáik okait és az azok megoldásához szükséges módszereket, eszközöket. A mediátor csak a folyamatért felel, nem pedig a tartalomért. A tartalom, az eredmény mindig az ügyfelek kezében van. A mediátor feladata, hogy semleges szemmel, tudattal kívülről szemlélje a konfliktust, és terelje a feleket a nyertes-nyertes (win-win) megoldás felé. De hogy mely eredmény jelent mindkét félnek nyertes befejezést, az kizárólag rajtuk múlik.

Hogy segíthet ez a módszer a gyerekeken, és jelen cikk alanyain, az óvodásokon?

Ma Magyarországon egy adott évre vetítve minden második házasságkötésre jut egy válás, és a gyermekek körülbelül felének elválnak a szülei még az általános iskolás évei alatt. Emellett számos olyan változás, stresszhelyzet, trauma érheti a gyerekeket, amire ők pszichés zavarokkal, megváltozott viselkedéssel reagálnak, melyeket ha időben nem veszünk észre, és nem foglalkozunk vele, akkor komoly pszichés betegséggé, szorongássá, tanulási- és viselkedési zavarrá alakulhatnak, állandósulhatnak.

A gyermekek sok esetben hamarabb látják, érzékelik, hogy probléma van otthon, mint maga a szülő, ill. érzékenyebben reagálnak a változásokra, konfliktusokra, mint a felnőttek, és még akkor is érzékelik a felszín alatti nehézségeket, az ún. metakommunikációs jeleket (pl. megváltozik a szülő légzése, testtartása, hanghordozása, viselkedése), ha a szülők igyekeznek ezt előttük palástolni. Nyíltan ugyan nem esik szó a konfliktusokról, de a kicsi emlékszik rá, emlékei megmaradnak, és hosszútávon a gyermek megtanulja palástolni valós érzelmeit, ezáltal egy idő után nem lesz tisztában a saját érzéseivel.

Fejlődéslélektannal foglalkozó szakemberek egyetértenek abban, hogy a gyermek egészséges lelki fejlődéséhez kiegyensúlyozott körülményekre van szükség, és ezen körülményekben bekövetkezett változásra a gyerekek azonnal reagálnak.

Milyen „tüneteket” mutathatnak a gyerekek az óvodában?

Számos tünet előfordulhat, például:

• a gyermek hirtelen fokozott ragaszkodást mutat valamelyik szülője iránt, retteg attól, hogy elhagyják. De ragaszkodhat tárgyakhoz is a megszokottnál erőteljesebben.
• mutathat ún. regresszív viselkedést, azaz olyan dolgokhoz tér vissza, amiből már úgymond kinőtt (pl. újra bepisil, bekakil, székletét visszatartja, cumizni kezd, cumisüvegből akar enni)
• megjelenhet a szeparációs szorongás, azaz fokozottan igényli a szülő állandó jelenlétét
• viselkedése megváltozik: szomorú, visszahúzódó vagy épp agresszív lesz
• fejfájásra, hasfájásra panaszkodik, gyakoriakká válnak a felső légúti megbetegedések
• elmaradást mutat korához képest az ún. részképességek fejlődésében, mint
  • rendezetlen, bizonytalan mozgás, egyensúly-, tájékozódási- és testrész felismerési problémák
  • nem alakul ki a domináns oldala (ilyen idősen már látszik, hogy jellemzően pl. jobb kézzel rajzol, jobb szemmel kukucskál, jobb lábbal rúgja a labdát)
  • nem tudja jól követni a mozgásokra vonatkozó utasításokat, még akkor sem, ha előtte bemutatják
  • figyelmetlen, figyelme könnyen elterelhető, képek, események sorrendjét nehezen állapítja meg
  • rosszul fogja a ceruzát, aprólékos mozdulatokat igénylő játékokat nehezen játszik (ezek az ún. finommozgási nehézségek)
  • rajzai a korosztályához képest kuszák, elmaradottak, nem is szeret rajzolni
  • beszédhibásan beszél

Mi (nem) az óvónő feladata az ilyen helyzetekben? 

A gyermek nagyon sok esetben csak az óvodában mutatja ezeket a tüneteket, otthon igyekszik „túl jó” gyerek lenni, nem akar még ő is problémát okozni. Ezért nagyon fontos, hogy az óvónők felismerjék a gyerek megváltozott viselkedését, lelassult fejlődését, azaz a mediátor egyik fontos feladata az óvoda-pedagógusok ún. érzékenyítése, felkészítése. Az óvónők feladata, hogy észleljék a tüneteket, és azt jelezzék a szülők felé. Nem feladatuk viszont, hogy megoldják a családi konfliktusokat, nehézségeket, hiszen ők a gyermek óvónői maradnak a teljes óvodáskor alatt, a szülőkkel kapcsolatban kell maradniuk, nem ítélkezhetnek, nem vonódhatnak bele olyan bizalmas családi szituációkba, ami a megfelelő óvoda-család viszonyt negatívan befolyásolhatják.

A mediátor abban segíthet, hogy ha a szülők az óvónő javaslatára beleegyeznek egy szakértői tanácsadásba, akkor beszél a szülőkkel, és megpróbálja feltárni, milyen változás, konfliktus állhat a gyerek tünetei mögött. Az első találkozás, tanácsadás az óvodában, térítésment

esen zajlik. Amennyiben a szülők és a mediátor úgy érzik, hogy a probléma mediálható, azaz a közvetítési folyamat által megoldható, akkor a felek ún. szóbeli szerződést kötnek, és a következő alkalommal már a mediátor irodájában találkoznak, ekkor már a szülők és a közvetítő között megegyezett költség és folyamat szerint, szigorú titoktartás mellett.

Fontos jellegzetessége ennek a konfliktuskezelési eljárásnak egy gyermekpszichológiai terápiához vagy a pedagógiai szakszolgálat által végzett munkához képest, hogy nem az óvodásokat, nem a gyerekeket mediáljuk, kezeljük, hanem a tünetek mögött meghúzódó problémát, elakadást, a szülők segítségével, a gyermek bevonása nélkül. Miért fontos ez? Minden szülő számára a gyermeke a legfontosabb a világon, és saját gyermekét minden szülő tökéletesnek látja. Nem szabad hagyni, hogy egy a gyermek környezetében bekövetkezett változás (pl. költözés, szülők munkahely váltása, szeretett családtag elvesztése, betegség, párkapcsolati konfliktus, válás) miatt a szülőnek gyermekéről, és a kicsinek saját magáról alkotott képe rongálódjon, leértékelődjön. Hiszen ezekben az esetekben nem a gyermek beteg, nem ő a „problémás”, nem ő okozza a gondot, ő csak annak elszenvedője, aki a maga módján jelzi, hogy nem érzi jól magát a kialakult helyzetben, és „segítségért kiált”.

Az óvónő feladata tehát, hogy érzékelje a gyermekek által küldött jelzéseket, hogy felismerje, mikor mely szakember bevonása szükséges, és ajánlja fel a szülőknek a szakértő segítségét. A szülők annyit tehetnek, hogy nyitottan fogadják az óvoda-pedagógusok jelzéseit, meghallgatják, és beszélnek a szakértővel, családi elakadások, problémák esetén a mediátorral, aki segíthet abban, hogy a gyerek által érzékelt változások, konfliktusok megoldódjanak, és a gyermek ismét abban a biztonságos környezetben nevelkedjen, amely egészséges testi, érzelmi fejlődését biztosítja.

(A szerző családi mediátor.)