Családháló

Kezdőoldal Egészség és lélek Mediátor az óvodában – avagy hogyan segíthet egy szakértő bevonása az óvodáskorú gyerekek tanulási- és magatartászavarainak megelőzésében

Mediátor az óvodában – avagy hogyan segíthet egy szakértő bevonása az óvodáskorú gyerekek tanulási- és magatartászavarainak megelőzésében

Manapság nagyon divatos a gyerekekre rásütni a magatartászavar vagy tanulási nehézség bélyegét. De vajon ez valóban csak divat, egy fellángolás, vagy érdemes vele komolyan foglalkozni, és időben megelőzni, kezelni?

Varga Szilvia,

Családi mediátorként úgy gondolom, hogy mindenképp érdemes körbejárni a kérdéskört, odafigyelni a gyerekeinkre, és mind a szülők, mind pedig a kicsikkel foglalkozó pedagógusok (óvónők, tanítók, tanárok) figyelmét felhívni a megelőzés és kezelés fontosságára. Mondhatjuk persze, hogy ez csak egy divathullám, és a mi gyerekkorunkban nem voltak ADHD-s, figyelemzavaros, diszlexiás gyerekek, csak óvodások és iskolások, akik reggel bementek az oviba, suliba, délután pedig hazajöttek, játszottak, szót fogadtak, tanultak, és így is felnőttek/felnőttünk.

Valóban nem voltak ilyen gyerekek régen, pontosabban nem tudta senki, hogy vannak ilyen gyerekek. De miért is? Egyrészt nem foglalkozott semelyik tudományág annyira behatóan ezekkel a problémákkal 20-30 évvel ezelőtt, mint napjainkban, másrészt akkoriban a sok mozgás, biciklizés, fáramászás, a meseolvasás, a közös játék – társasozás, kártyázás – sokkal több idejét tette ki a gyerekeknek, mint ma, mikor az elektronikai „kütyük” ilyen nagy (túlzott) mértékben tudtak teret hódítani, így a gyerekek kevesebbet mozognak, játszanak, ami ezen zavarok kialakulásában óriási szerepet játszik.

A magatartás – és tanulási zavarok kialakulásának számtalan oka lehet, kezdve a genetikai eredettől az érzelmi, pszichés hatásokig bezárólag. Családi mediátorként én az utóbbi okokkal foglalkoznék.

Mi is az a mediáció, és azon belül mit takar a családi mediáció?

A mediáció a latin mediare szóból ered, jelentése pedig középen állni, közvetíteni. Magyarországon a rendszerváltás óta vannak gyakorló mediátorok, tevékenységükről a 2002. évi LV. törvény rendelkezik, eszerint a mediáció „olyan sajátos permegelőző, konfliktuskezelő, vitarendező eljárás, amelynek célja a vitában érdekelt felek kölcsönös megegyezése alapján a vitában nem érintett harmadik személy (közvetítő) bevonása mellett a felek közötti vita rendezésének megoldását tartalmazó írásbeli megállapodás létrehozása”.

A mediáció alapkövei a törvény szerint az önkéntesség, a titoktartás és a közvetítő semlegessége. A közvetítés az élet számos területén alkalmazható, hiszen konfliktusok bárhol adódhatnak: munkahelyen, iskolában, óvodában, párkapcsolatban, családtagok között. A családi mediáció a párok közötti konfliktusokat, válsághelyzeteket, a családtagok egymás közötti nézeteltéréseit, elakadásait, ill. a család és azok életében kulcsfontosságú intézmények (óvoda, iskola) közötti problémákat hivatott kezelni.

Fontos tudni, hogy a mediáció nem azonos a párterápiával vagy a párkapcsolati tanácsadással. Alapvető eltérés, hogy a mediátor vele azonos szinten lévő partnerként, felnőttként beszél az érintettekkel, az ügyfél nem „gyerekként”, dönteni, cselekedni képtelen, eszköztelen félként vesz részt a folyamatban, hanem ő maga az, aki megtalálja az eszközöket konfliktusai megoldásához, és nem a mediátor adja kezébe ezeket az eszközöket. Így miután a mediátortól távoztak a felek a sikeres mediációt követően, a mediátor nem kell, hogy kezét fogja ügyfeleinek, hisz ők maguk fedezték fel problémáik okait és az azok megoldásához szükséges módszereket, eszközöket. A mediátor csak a folyamatért felel, nem pedig a tartalomért. A tartalom, az eredmény mindig az ügyfelek kezében van. A mediátor feladata, hogy semleges szemmel, tudattal kívülről szemlélje a konfliktust, és terelje a feleket a nyertes-nyertes (win-win) megoldás felé. De hogy mely eredmény jelent mindkét félnek nyertes befejezést, az kizárólag rajtuk múlik.

Hogy segíthet ez a módszer a gyerekeken, és jelen cikk alanyain, az óvodásokon?

Ma Magyarországon egy adott évre vetítve minden második házasságkötésre jut egy válás, és a gyermekek körülbelül felének elválnak a szülei még az általános iskolás évei alatt. Emellett számos olyan változás, stresszhelyzet, trauma érheti a gyerekeket, amire ők pszichés zavarokkal, megváltozott viselkedéssel reagálnak, melyeket ha időben nem veszünk észre, és nem foglalkozunk vele, akkor komoly pszichés betegséggé, szorongássá, tanulási- és viselkedési zavarrá alakulhatnak, állandósulhatnak.

A gyermekek sok esetben hamarabb látják, érzékelik, hogy probléma van otthon, mint maga a szülő, ill. érzékenyebben reagálnak a változásokra, konfliktusokra, mint a felnőttek, és még akkor is érzékelik a felszín alatti nehézségeket, az ún. metakommunikációs jeleket (pl. megváltozik a szülő légzése, testtartása, hanghordozása, viselkedése), ha a szülők igyekeznek ezt előttük palástolni. Nyíltan ugyan nem esik szó a konfliktusokról, de a kicsi emlékszik rá, emlékei megmaradnak, és hosszútávon a gyermek megtanulja palástolni valós érzelmeit, ezáltal egy idő után nem lesz tisztában a saját érzéseivel.

Fejlődéslélektannal foglalkozó szakemberek egyetértenek abban, hogy a gyermek egészséges lelki fejlődéséhez kiegyensúlyozott körülményekre van szükség, és ezen körülményekben bekövetkezett változásra a gyerekek azonnal reagálnak.

Milyen „tüneteket” mutathatnak a gyerekek az óvodában?

Számos tünet előfordulhat, például:

  • a gyermek hirtelen fokozott ragaszkodást mutat valamelyik szülője iránt, retteg attól, hogy elhagyják. De ragaszkodhat tárgyakhoz is a megszokottnál erőteljesebben.
  • mutathat ún. regresszív viselkedést, azaz olyan dolgokhoz tér vissza, amiből már úgymond kinőtt (pl. újra bepisil, bekakil, székletét visszatartja, cumizni kezd, cumisüvegből akar enni)
  • megjelenhet a szeparációs szorongás, azaz fokozottan igényli a szülő állandó jelenlétét
  • viselkedése megváltozik: szomorú, visszahúzódó vagy épp agresszív lesz
  • fejfájásra, hasfájásra panaszkodik, gyakoriakká válnak a felső légúti megbetegedések
  • elmaradást mutat korához képest az ún. részképességek fejlődésében, mint
    • rendezetlen, bizonytalan mozgás, egyensúly-, tájékozódási- és testrész felismerési problémák
    • nem alakul ki a domináns oldala (ilyen idősen már látszik, hogy jellemzően pl. jobb kézzel rajzol, jobb szemmel kukucskál, jobb lábbal rúgja a labdát)
    • nem tudja jól követni a mozgásokra vonatkozó utasításokat, még akkor sem, ha előtte bemutatják
    • figyelmetlen, figyelme könnyen elterelhető, képek, események sorrendjét nehezen állapítja meg
    • rosszul fogja a ceruzát, aprólékos mozdulatokat igénylő játékokat nehezen játszik (ezek az ún. finommozgási nehézségek)
    • rajzai a korosztályához képest kuszák, elmaradottak, nem is szeret rajzolni
    • beszédhibásan beszél

Mi (nem) az óvónő feladata az ilyen helyzetekben? 

A gyermek nagyon sok esetben csak az óvodában mutatja ezeket a tüneteket, otthon igyekszik „túl jó” gyerek lenni, nem akar még ő is problémát okozni. Ezért nagyon fontos, hogy az óvónők felismerjék a gyerek megváltozott viselkedését, lelassult fejlődését, azaz a mediátor egyik fontos feladata az óvoda-pedagógusok ún. érzékenyítése, felkészítése. Az óvónők feladata, hogy észleljék a tüneteket, és azt jelezzék a szülők felé. Nem feladatuk viszont, hogy megoldják a családi konfliktusokat, nehézségeket, hiszen ők a gyermek óvónői maradnak a teljes óvodáskor alatt, a szülőkkel kapcsolatban kell maradniuk, nem ítélkezhetnek, nem vonódhatnak bele olyan bizalmas családi szituációkba, ami a megfelelő óvoda-család viszonyt negatívan befolyásolhatják.

A mediátor abban segíthet, hogy ha a szülők az óvónő javaslatára beleegyeznek egy szakértői tanácsadásba, akkor beszél a szülőkkel, és megpróbálja feltárni, milyen változás, konfliktus állhat a gyerek tünetei mögött. Az első találkozás, tanácsadás az óvodában, térítésment

esen zajlik. Amennyiben a szülők és a mediátor úgy érzik, hogy a probléma mediálható, azaz a közvetítési folyamat által megoldható, akkor a felek ún. szóbeli szerződést kötnek, és a következő alkalommal már a mediátor irodájában találkoznak, ekkor már a szülők és a közvetítő között megegyezett költség és folyamat szerint, szigorú titoktartás mellett.

Fontos jellegzetessége ennek a konfliktuskezelési eljárásnak egy gyermekpszichológiai terápiához vagy a pedagógiai szakszolgálat által végzett munkához képest, hogy nem az óvodásokat, nem a gyerekeket mediáljuk, kezeljük, hanem a tünetek mögött meghúzódó problémát, elakadást, a szülők segítségével, a gyermek bevonása nélkül. Miért fontos ez? Minden szülő számára a gyermeke a legfontosabb a világon, és saját gyermekét minden szülő tökéletesnek látja. Nem szabad hagyni, hogy egy a gyermek környezetében bekövetkezett változás (pl. költözés, szülők munkahely váltása, szeretett családtag elvesztése, betegség, párkapcsolati konfliktus, válás) miatt a szülőnek gyermekéről, és a kicsinek saját magáról alkotott képe rongálódjon, leértékelődjön. Hiszen ezekben az esetekben nem a gyermek beteg, nem ő a „problémás”, nem ő okozza a gondot, ő csak annak elszenvedője, aki a maga módján jelzi, hogy nem érzi jól magát a kialakult helyzetben, és „segítségért kiált”.

Az óvónő feladata tehát, hogy érzékelje a gyermekek által küldött jelzéseket, hogy felismerje, mikor mely szakember bevonása szükséges, és ajánlja fel a szülőknek a szakértő segítségét. A szülők annyit tehetnek, hogy nyitottan fogadják az óvoda-pedagógusok jelzéseit, meghallgatják, és beszélnek a szakértővel, családi elakadások, problémák esetén a mediátorral, aki segíthet abban, hogy a gyerek által érzékelt változások, konfliktusok megoldódjanak, és a gyermek ismét abban a biztonságos környezetben nevelkedjen, amely egészséges testi, érzelmi fejlődését biztosítja.

(A szerző családi mediátor.)

Hozzászólások

hozzászólás

CÍMKÉK:
Read previous post:
Háborús bűnök az iskolákban?

Nem vicc, egy 11 éves brit kislány konkrétan ezzel „vádolta meg” az iskoláját, és az egészben az a legjobb, hogy...

Close