Családháló

Kezdőoldal Háttér Az utolsó szó jogán: Geréb Ágnes beszéde a bíróság előtt

Az utolsó szó jogán: Geréb Ágnes beszéde a bíróság előtt

Mint ismert, a közelmúltban született ítélet Geréb Ágnesnek, az otthonszülés hazai úttörőjének ügyében. A kétéves fogházbüntetést első fokon öt évre felfüggesztették, a foglalkozástól eltiltás idejét pedig tízről nyolc évre csökkentették. A szülész-nőgyógyász az alábbi beszédet intézte a bírósághoz.

Családháló,

Tisztelt Bíróság!

Az utolsó szó jogán szeretnék néhány dolgot elmondani. Mondandómat kronológiai sorrendben építettem föl, sorra véve a pályafutásom alatt a munkámmal és ezen keresztül velem kapcsolatos folyamatos atrocitások büntetéssel is járó pontjait.

1. Új módszer bevezetése

Apák beengedése a szülőszobára

1977-től kezdődően a szülő nők igényeit követve édesapákat engedtem be a szülésekhez, amiért hat hónapra kitiltottak a szülőszobáról, eltiltottak a szülések kísérésétől.

Tisztában vagyok vele, hogy az apák szülőszobára való beengedésével 1977-ben megszegtem a szülész szakma akkori belső megegyezéseit, szokásait, íratlan szabályát. Ezt azért tettem, mert ez a szabály a szülő nő igényeit figyelmen kívül hagyja, helytelen, és ellentmond a szülő nő érdekének, az újszülöttek érdekének, az apák érdekének, ezzel az egész társadalom érdekének, annak, amit a szakmánknak valójában szolgálnia kellene.
Évekkel később a MÁV-Kórház akkori igazgatója bevezette ezt a módszert az intézetében, majd futótűzként terjedt el egész Magyarországon.

A szülész-nőgyógyász szakma szabályai szerint ma már helyénvaló beengedni apákat a szülőszobára.

2. Indokolt véleménynyilvánítás

Információn alapuló döntés, betegtájékoztatás

Tisztában vagyok vele, hogy 1995-ben azzal, hogy a kórházi kollégák véleményét nem osztottam vérátömlesztés és betegtájékoztatás tekintetében, és ennek hangot is adtam, megszegtem a szülész szakma akkori belső megegyezéseit, szokásait, íratlan szabályát. Ezt azért tettem, mert ez a szabály figyelmen kívül hagyja a beteget, helytelen, és ellentmond a szülő nő érdekének, az újszülöttek érdekének, ezzel az egész társadalom érdekének, annak, amit a szakmánknak valójában szolgálnia kellene.

1995-ben Nyíregyházán vérzésveszély miatt biztonsági okokból normális szülését követően beszállítottam egy jó állapotban lévő, nem vérző nőt az egészséges kisbabájával (http://www.otthonszules.hu/kinyiregyhaza/), ahol a helyett, hogy az orvoskollégák vele foglalkoztak volna, több mint fél órát hagyták egyedül a műtőasztalon, miközben velem kiabáltak a folyosón. A téma az otthonszülés létjogosultságának megkérdőjelezése volt, valamint az, hogy – mivel az édesanya úgy rendelkezett, hogy a beavatkozás alatt újszülöttje az én karomban legyen -, nem adtam át a kisbabát az újszülött osztálynak. Közben a magára hagyott, frissen szült anya a műtőasztalon valószínűleg vérezni kezdett, amit abból gondolok, hogy a fél órás folyosói incidens után sürgősen transzfúziót akartak neki adni. Mivel vérzés otthon nem volt, a kivérzés, ami a sürgős transzfúzió indoka lehetett, csak a műtőasztalon, a magára hagyás időtartamában következhetett be. A kórháznak nem állt érdekében tájékoztatni se a szülő nőt, se engem. Ő pedig nem fogadta el a transzfúziót addig, ameddig nem kér tanácsot tőlem. Nem rejtettem véka alá, hogy a magam számára csak akkor tartanám jónak, hogy vért adjanak, ha annak alapos okáról először tájékoztatnának, hiszen a transzfúziónak jelentős kockázata is van.

Egy adalék a témához: 1998-ban az egyik gyermekem osztálytársának ikertestvérei születtek Budapesten, a Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem Szülészeti Osztályán. Bár az ikrek meghaladták a koraszülött súlyt, ők is, egy másik ikerpár is, valamint egy viszonylag kis súlyú (bár 2000 g fölötti) újszülött rutinból vért kapott. A rutinból adott vér fertőzött volt, több újszülött májfertőzést kapott tőle. Öt újszülött sorsáról értesültem akkor közelebbről. Egyikük, a viszonylag kis súlyú, amúgy egészséges baba meghalt, a többiek is igen súlyos állapotba kerültek. Sorsukról ugyan mai hírt nem tudok, de az biztos, hogy legjobb esetben is örökre a rutin beavatkozás során beléjük került vírus hordozói maradtak http://magyarnarancs.hu/belpol/hepatitis-fertozott_csecsemok_rossz_ver-62819).

Mivel szakmai szabályszegést a kórházi orvoskollégák – szándékuk ellenére – nem tudtak rám bizonyítani, etikai vétség miatt jelentettek föl, aminek kapcsán először három hónapra, majd mindig meghosszabbítgatva évekre kizártak a Magyar Orvosi Kamara tagjai közül – akkoriban az orvosi működéshez kötelező volt a kamarai tagság, magyarán ellehetetlenítettek, mint orvost. 2002-ben a fellebbezések során fölmentettek az etikai vétség vádja alól, a kamarai tagságot tehát visszakaphattam, de a kamarai tagság nélküli, éveken át fennálló helyzet igen sok kárt okozott.

Az 1998-as, fertőzött vér okozta, újszülött halállal járó tragédia is alátámasztja, hogy 1995-ben nemhogy nem etikai vétség, hanem kötelező, helyénvaló információadás volt a transzfúzió előtt álló betegnek elmondani, hogy kizárólag indokolt esetben fogadnék el vért.

3. Másik, de érvényes út választása és kettős mérce

Normális szülés utáni ellátás klinikán és otthon, lepényi szak, köldökellátás, egészséges újszülött leszívása

2012 májusában egy magyarországi, vidéki, szülészeti és nőgyógyászati oktató klinikán, ahol perinatális intenzív centrum, úgynevezett PIC működik a szülőszobához kapcsolva, a szülőszobához kapcsolt PIC-ben egy komplikációmentesen született kislányt körülbelül egy órával a megszületése után újra kellett éleszteni, mert az édesanyja karjában légzési, keringési elégtelenség tünetei alakultak ki. Az újraélesztés sikerült ugyan, de a kislány súlyos oxigénhiányos károsodást szenvedett, éber kómában élt még körülbelül egy évig, amikor életét vesztette.

2012-ben a klinika dolgozóit a szomorú történés kapcsán szabályszegésért nem vonták felelősségre, foglalkozásuktól nem tiltották el, és a szülők sem tettek följelentést ellenük, mert nem gondolták, hogy hibáztak.

Tizenkét évvel korábban, 2000 márciusában egy otthon, komplikációmentesen született kislányt körülbelül egy órával a megszületése után újra kellett éleszteni, mert az édesanyja karjában légzési, keringési elégtelenség tünetei alakultak ki. Az újraélesztés sikerült ugyan, de a kislány súlyos oxigénhiányos károsodást szenvedett, éber kómában élt még körülbelül egy évig, amikor életét vesztette (http://www.otthonszules.hu/korlevel-egy-kislanyrol-a-velunk-szuletetteknek/).
A 2000-ben, otthon született kislány esetében a szomorú történés kapcsán a szülők nem tettek följelentést ellenem, mert nem gondolták, hogy hibáztam, viszont klinikai följelentés következtében az ügyészség vádat emelt ellenem, majd a bírósági eljárás eredményeképpen megkaptam azt a büntetést, amire aztán halmozódott minden további, többek között a jelen eljárásban vitatott büntetés is – 2007. október 26-án a Fővárosi Ítélőtábla mint harmadfokú bíróság három évre eltiltott a szülészeti-nőgyógyászati szakorvosi munkámtól foglalkozási szabályszegés ürügyén, és közben – jogalap nélkül – töröltek az orvosi nyilvántartásból. Holott például az általános orvosi tevékenységtől vagy egyéb szakorvosi tevékenységtől sohasem tiltottak el. Mind a mai napig nem szerepelek az orvosi nyilvántartásban, indokolatlanul.
A három éves eltiltásom alapjául szolgáló szakmai szabályszegésekből elsőként említem azt, amelyik azt mondja ki, hogy az újszülött állapotát a szülés után folyamatosan figyelni kell. A kisbaba megfigyelése ugyanúgy zajlott 2000-ben otthon, mint ahogyan 2012-ben a PIC-cel is fölszerelt oktató klinikán. A klinika személyzetét nem tartották hibásnak. Így ugyanaz rám vonatkoztatva sem minősülhet szakmai szabályszegésnek. Különbség a lepény megszületésének időtartamában és a köldökzsinór elvágásának időpontjában volt.

  1. a. Tisztában vagyok vele, hogy azzal, hogy 2000-ben az egészséges, jó állapotban lévő kisbaba otthoni világra jöttét követően 5-20 percen belül nem forszíroztam a lepény megszületését, megszegtem a szülész szakma akkori belső megegyezéseit, szokásait, íratlan szabályát. Ezt azért tettem, mert sokéves szakmai tapasztalat alapján fölismertem, hogy ez a szabály helytelen, és ellentmond a szülő nő érdekének, az újszülöttek érdekének, ezzel az egész társadalom érdekének, annak, amit a szakmánknak valójában szolgálnia kellene.

„A lepényi szak elfogadható hosszát az orvosi szabályok átlagosan 5-20 percben állapítják meg, és a köldökzsinórt a szakmai szabályok szerint a köldökzsinór pulzálásának megszűnte után – legfeljebb 15 perccel a szülés után – kell elvágni.” (Részlet a Fővárosi Ítélőtábla mint harmadfokú bíróság végzéséből, 2007. október 26.)

2000-ben a méhlepény megszületésével kapcsolatosan időtartamra vonatkozó javaslatot az érvényben lévő szakmai protokoll még nem tartalmazott. Az Egészségügyi Minisztérium Szakmai Protokollja viszont, amit a Szülészeti és Nőgyógyászati Szakmai Kollégium készített 2008-ban, lehetséges választásként kimondja, hogy „A lepény megszületését nem forszírozzuk” (http://www.iranyelvek.hu/iranyelvek/old/all/nogyogyaszat/Post%20partum%20verzes.pdf). Ez tehát azt jelenti, hogy a lepény magától való megszületésére várunk, ami nem köthető 5-20 perchez. A lepény spontán leválása van, hogy öt percnél kevesebbet, máskor akár egy óránál is több időt vesz igénybe.

Az Egészségügyi Minisztérium 2008-as Szakmai Protokollja szerint már helyénvaló volt, hogy a lepény spontán megszületését megvártam.

  1. b. Tisztában vagyok vele, hogy azzal, hogy 2000-ben az egészséges, jó állapotban lévő kisbaba világra jöttét követően 15 percen belül nem vágtam el a köldökzsinórt, megszegtem a szülész szakma akkori belső megegyezéseit, szokásait, íratlan szabályát. Ezt azért tettem, mert sokéves tapasztalatom során fölismertem, hogy ez a szabály helytelen, és ellentmond a szülő nő érdekének, az újszülöttek érdekének, ezzel az egész társadalom érdekének, annak, amit a szakmánknak valójában szolgálnia kellene.

Amennyiben a lepény leválását az Egészségügyi Minisztérium Szakmai Protokolljának értelmében nem forszírozzuk, akkor egyáltalán nem biztos, illetve kimondható, hogy nem is valószínű, hogy 15 percen belül megszűnik a köldökzsinór pulzálása, így nem lehet a köldökzsinórt az ítéletben szereplő 15 percen belül úgy elvágni, hogy előtte a pulzálás magától megszűnjön. Vannak a világon olyan helyek (pl. Portugáliában, Angliában, Németországban, az Amerikai Egyesült Államokban, Indonéziában), ahol az a szokás, hogy egyáltalán, sohasem vágják el a köldökzsinórt, hanem hagyják azt pár nap alatt a lepénnyel együtt magától elválni az újszülött bőrétől éppúgy, mint ahogyan a mi kultúránkban a köldökcsonkot (http://lemon.hu/2016/05/16/egyre-elterjedtebb-lotusz-szules-ahol-egyaltalan-nem-vagjak-el-koldokzsinort/). Nincs a szülőszobai szokáson kívül az egészséges újszülöttet szolgáló indok a köldökzsinór korai elvágására, bár e szokás egyébként annak tudatában, hogy szülőszobai körülmények között nem mindig van idő akármeddig várakozni, érthető. Csak az nem érthető, hogy ha valaki ezt a szokást nem követi, miért kap büntetést akkor, amikor tudományos evidenciák tucatja van, ami bizonyítja, hogy az anyának egészsége szempontjából mindegy, az újszülöttnek meg kifejezetten jót tesz, ha nem vágják el korán a köldökzsinórt (például: https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/23843134).

2013-ban az Orvostovábbképző Szemlében jelent meg egy cikk a következő címmel: „A köldökzsinór korai elvágása kockázatos az újszülöttre nézve” – a cikk még nem fektetett le újabb irányelveket, csak jelezte, hogy a régi irányelv nem helyes.

Úgy tűnik, a köldökzsinór késői elvágása mára már szakmailag helyesnek bizonyul. Remélhetőleg hamarosan erről is kimondják hazánkban is, hogy helyes gyakorlat, a régi gyakorlatot megváltoztatva a szakmai protokoll részévé teszik, a kórházakban az alkalmazását bevezetik.

  1. c. Tisztában vagyok vele, hogy azzal, hogy 2000-ben az egészséges, tiszta magzatvízből megszülető, jó állapotban lévő, szopni tudó újszülöttnek nem szívtam le az orrát, száját és garatját, megszegtem a szülész szakma akkori belső megegyezéseit, szokásait, íratlan szabályát. Ezt azért tettem, mert sokéves szakmai tapasztalatom során fölismertem, hogy ez a szabály helytelen, és ellentmond a szülő nő érdekének, az újszülöttek érdekének, ezzel az egész társadalom érdekének, annak, amit a szakmánknak valójában szolgálnia kellene.

Következő szabályszegés az ítélet szerint: Elmaradt az Apgar-féle szondázás, az orrjáratok átjárhatóságának vizsgálata éppúgy, mint az orr, száj és a garat gondos leszívása is… Ezzel kapcsolatban a Magyar Resuscitatiós Társaság az újraélesztéssel kapcsolatos szakmai irányelvében kimondja, hogy csak szükség esetén kell a légutakat megtisztítani (http://www.reanimatio.com/sites/reanim_hu/media/files/2011_nbls_mrt.pdf, 4. oldal). Abban az esetben, ha a magzatvíz tiszta és az újszülött jó állapotban van, akkor nem kell leszívni, megszondázni sem az orrot, sem a szájat, sem pedig a garatot (mind a 2000-ben otthon született, mind a 2012-ben a szülészeti oktató klinikán született kislány esetében a magzatvíz tiszta volt, és mindkét kislány jó állapotban volt közvetlenül a megszületését követően).

Az orr, a száj és a garat leszívásának elmaradása a ma érvényes szakmai irányelv szerint helyes volt.

Amikor azt mondom, hogy a szülész szakma egyes belső megegyezései, szokásai, íratlan szabályai rosszak és ellentmondanak a szülő nő és az újszülöttek érdekének, akkor eszemben sincs ítélkezni a kollégáim fölött. Sok jó és lelkiismeretes szülészorvos van Magyarországon, akik más tervekkel mentek a pályára, mint amire most lehetőségük nyílik ebben a hierarchiában. Nagyon sok szülészorvos, aki szeretne a nők, az újszülöttek és a társadalom érdekében valós javulást látni és ennek érdekében változtatni, nem mer nekilátni. Vár a kitaposott útra. Az én esetem a legjobb példa, hogy miért félnek változtatni, miért félnek attól, ami történik, ha valaki szembemegy a megszokottal.

4. Tudományos szakértői bizonyítékok hiánya 

2016 szeptemberében másfél év szabadságvesztésre ítéltek, valamint 5 évre eltiltottak a szülész-nőgyógyász szakma és a szülésznői szakma gyakorlásától is. A Fővárosi Törvényszék, mint másodfokú bíróság kiemelte, hogy tény, hogy a vizsgált ügyek egyikében sem az én szakmai ténykedésemmel hozható összefüggésbe a komplikációk létrejötte, mégis bűnösnek találtak szakmai szabályszegések miatt – például azért, mert 2009 szeptemberében nem tekintettem veszélyeztetettnek egy 38 éves először szülő nőt. Másfél évvel később, 2011 áprilisában rendelet módosította az életkorra vonatkozó határt, miszerint pusztán a kora miatt csak az az először szülő nő veszélyeztetett, aki a 40. életévét betöltötte.

Bebizonyosodott, hogy a 38 év a rendeletet megalkotó szakmai grémium szerint megfelelő életkor az első szülésre. Kétségtelen, hogy ha 2011-ben a kora miatt nem veszélyeztetett egy 38 éves, először szülő nő, akkor másfél évvel korábban sem lehetett a 38 év veszélyeztető tényező.

Megjegyzem, hogy az otthonszülés-rendelet készítésekor az utóbbi 40-50 évben az én otthonszüléses tapasztalatomon kívül magyar gyakorlat nem volt, amire támaszkodhattak volna a rendelet megalkotói. Többek között azt a listát, amelyben fölsorolják, hogy milyen tárgyi feltételek valósuljanak meg egy otthonszülésnél, én állítottam össze, tőlem vették át. Ezt azért tartom fontosnak megjegyezni, mert a tárgyalások során nem egyszer kérdőjelezték meg a szakértők, hogy vajon megvoltak-e a szükséges tárgyi eszközeim.

Szeretném a Tisztelt Bíróság figyelmét arra is fölhívni, hogy az ügyeimben eljáró, a bíróságok által kijelölt igazságügyi szakértők egyetlen tárgyalás során, a jelen perújítási pert is beleértve egyetlen alkalommal sem hivatkoztak semmiféle valós tudományos bizonyítékra, csak kijelentettek dolgokat és elvárták, hogy azt a Tisztelt Bíróság készpénznek vegye, és a gyakorlat sajnos mindeddig azt mutatta, hogy az ítéletek alapját a bizonyítékok nélküli igazságügyi orvosszakértői vélemények szolgáltatták.

5. Igazságtalan megkülönböztetések

Most rátérek a perújítás során tárgyalt két esetre.

  1. 2003. december 24-én született az az ikerpár, akik közül az egyik újszülöttet 7 hónapos korában elveszítettük. A Barnabás nevű, szülei által Borsókának becézett, szaknyelven „B” magzat oxigénhiányos károsodással született. Életét súlyos állapotban, éber kómában töltötte családja körében. Ez az egyik ügy, ami miatt a mostani perújítási tárgyalás zajlik. Ő az egyik, akinek sorsa miatt két év letöltendő fogházbüntetést és 10 év szülész-nőgyógyász szakorvosi és szülésznői munkától való eltiltást kaptam. Az édesanya a tanúvallomásában elmondta:

Akkor, amikor 2004 februárjában Borsóka kikerült a kistarcsai kórház inkubátorából, másnap odajött hozzánk az osztályvezető főorvos és ezt mondta: ’Milyen érdekes fintora a sorsnak, hogy ki került ma abba az inkubátorba, ahol eddig az önök fia volt. Egy „B” magzat, ugyanolyan tünetekkel, mint Borsóka, annyi csak a különbség, hogy ő kislány és kórházban született’.”

Azt, hogy a Borsóka inkubátorába került kislány az 1992. törvény értelmében, ikerszülésre való tekintettel melyik kiemelt klinikán született, a születésénél ki volt jelen, mint szülész, mint szülésznő, mint az újszülött újraélesztését végző, kezdőbetűk szintjén se tudjuk. Azt viszont tudjuk, hogy a Pető Intézetben gondozott több ezer kisgyermek nagy része szülés következtében szenvedett oxigénhiányos károsodást. Közülük egyetlen gyerek született velem, aki miatt 2016. szeptemberében a büntetésemet a másodfokú bíróságként eljáró Fővárosi Törvényszék kiszabta.

2. Vállelakadás: A Központi Statisztikai Hivatal 2014-es demográfiai évkönyvének 146. oldalán található (https://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/evkonyv/demografiai_evkonyv_2014.pdf), hogy  2007-ben összesen 132 újszülött halt meg életének nulladik napján, tehát másik 131 újszülött is életét vesztette születése napján ugyanabban az évben, aminek szeptember 15-éjén az Alma utcai születésházban a tragikus kimenetelű vállelakadás történt. A 132 újszülött közül csak egyről tudósított a sajtó, arról a kisbabáról, aki miatt ez a perújítás zajlik. Az abban az évben születéskor meghalt másik 131 újszülöttnél jelen lévő orvosok, szülésznők nevét, vagy akár nevük kezdőbetűit sem tudjuk. Vajon azért, mert a másik 131 esetben az intézetekben semmilyen szakmai hiba vagy szabályszegés nem történt, azoknál a kisbabáknál eleve elrendeltetett, hogy meg kell halniuk?

2013 májusában a pécsi klinikán vállelakadásban meghalt egy kisbaba. Erről ugyan volt egy-két csöndes híradás, ami akkor szokott lenni, ha a szülők hibásnak gondolják és följelentik az intézetet – mint 2013 májusában. A szülők följelentését szokás szerint az intézetben belső vizsgálat követte. Ennyit tudunk. A mai napig nem hallatszik, hogy az ügy bíróság elé került volna, és nem is volt tudható sem a jelenlévő orvos, sem a szülésznő nevének még a kezdőbetűje sem.

2017 januárjában, bár nem tudósított róla a sajtó, két neves budapesti kórházban is történt tragédia. Az egyikben vállelakadás kapcsán halt meg egy újszülött, a másikban pedig ismeretlen okból a kitolási szak közben hirtelen a jó szívhangokból igen rosszak lettek, és az ezt követő gyors megszületés ellenére a szakszerű, tárgyi és személyi feltételekkel rendelkező, újszülöttellátásban jártas team nem tudta megmenteni a kisbaba életét, pár órásan meghalt. A méhen belüli hirtelen rosszullét okára nem derült fény még a boncolás során sem. Mindezekről mind a mai napig hallgat a sajtó.

Félreértés ne essék, nem azt kifogásolom, hogy ezekről a – sokszor szükségszerűen bekövetkezett – tragédiákról nem tudósít a sajtó, hiszen sok érv szól e mellett a gyakorlat mellett. Az emberek nagy része fél a kórháztól, s ez alól a várandósok sem kivételek. Még elképzelni is rossz, hogy valaki úgy hordja ki a babáját, és úgy menjen be a kórházba szülni, hogy teljes várandóssága alatt átlagosan heti két-három alkalommal újabb és újabb szüléshez-születéshez köthető kórházi tragédiáról olvasson az újságokban.

Mélyen együtt érzek mind a kórházakban, mind az otthoni szüléseknél bekövetkezett tragédiák minden érintettjével. Ugyanakkor szeretném a Tisztelt Bíróság figyelmét fölhívni arra a tényre, hogy az az egy, szülés közben történt, otthonszüléshez kapcsolható, vállelakadás következtében bekövetkezett haláleset és az a három, oxigénhiányos károsodással született kisbaba kétség kívül szomorú esete, aki a 22 éves tevékenységem idején otthon született, aránytalanul nagy sajtóvisszhangot kapott, ráadásul én vagyok az egyetlen, akit névvel citálnak. Ez egy olyan negatív megkülönböztetés, aminek a következménye, hogy népharagot gerjeszt, ami a jogszolgáltatást, a jogszolgáltatókat, az igazságügyi szakértőket is erősen a személyem ellen hangolhatja, és ezzel szinte lehetetlenné teszi az elfogulatlan, pártatlan, csupán szakmai álláspontok ütköztetését. Pedig engem is megillet az objektivitás joga, az azonos alapokon nyugvó ítélkezés! Ebben reménykedem most.

Végezetül fölhívnám a figyelmet arra, hogy mindannyinkat megvisel egy ilyen tragédia, nemcsak az érintett szülőket, nagyszülőket, testvéreket, hanem a szülészorvosokat, szülésznőket, bábákat a családjaikkal együtt, meg azokat, akik az újszülöttet élesztik, gondozzák. Nem kétséges, hogy a bíróságot is.
A perújítás során a vállelakadást szenvedő kisbaba édesanyja nehezményezte, hogy perújítást kértem, mert ezzel föltéptem a sebeit. Akkor azt válaszoltam neki, hogy nem őellene, hanem magamért léptem. Hozzáteszem, hogy nemcsak hogy nem ellene, hanem kifejezetten érte is tettem, hogy saját magát is fölmenthesse végre. Hiszen az előző vádemeléssel és ítélettel azt sugallták a gyászoló szülőknek, hogy az otthonszülés választásával vétkesek gyermekük halálában, mert ha kórházban született volna, élne a kislányuk. Bízom benne, hogy a perújítási eljárás alatt elhangzottak őt is, családját is hozzásegítik, hogy  megértsék, ez nincs így. Se ő, se én nem vagyunk felelősek a kislánya haláláért.

Köszönöm a figyelmet.

Geréb Ágnes

Budapest, 2017. április 20.


Forrás: http://www.otthonszules.hu/utolso-szo-jogan-2017-aprilis-20/

Az ítéletről részletesebben ITT OLVASHATTOK!

Hozzászólások

hozzászólás

CÍMKÉK:
Read previous post:
Mindenki nyugodjon le! A kamaszkor nem betegség!

Sokan úgy vélik, helyes a legrosszabbra készülni, és felvértezni magukat előre, hogy rémes lesz a kamaszkor. Mármint a gyerekünké, nem...

Close