Hamarosan megszületik a végső döntés Charlie Gard ügyében – A felháborodott édesapa kiviharzott a mai meghallgatásról

Charlie szülei ma ismét a Legfelsőbb Bíróságon jártak, hogy még egy meghallgatást kérjenek. A brit Legfelsőbb Bíróság csütörtökön hallgatja meg a kisfiú szüleinek jogi képviseletét. "Meg kell győzniük, hogy valami meghatározó változás történt az ügyben!" - figyelmeztette a szülőket Francis bíró.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
család
2017. július 10. Hojdák Annamária

Mint már korábban (itt, itt és itt) beszámoltunk róla, az Emberi Jogok Európai Bírósága helyben hagyta a brit Legfelsőbb Bíróság döntését, miszerint a 11 hónapos, gyógyíthatatlan beteg Charlie Gard lélegeztetését le kell állítani.

A szülei azonban nem hagyták annyiban: miután Ferenc pápa és Donald Trump is melléjük állt, 350 ezer aláírást gyűjtöttek össze, és nyújtottak át a Great Ormond Street Kórház vezetőségének, aminek következtében a kórház újra kezdeményezte, hogy a brit Legfelsőbb Bíróság mérlegelje a kisgyerek Amerikába szállításának és ottani kezeltetésének ügyét. A szülők egyetlen reménye az amerikai kezelés, melyre már a tárgyalások előtt összegyűjtötték adományokból az 1,2 millió dollárt. Mindössze 10% esély van a sikerre, ám a szülők, Connie Yates és Chris Gard szerint ezt is meg kell ragadni. A kezelés nem tudná meggyógyítani Charlie-t, de lehetséges, hogy javulna az állapota.

“A világ minden részéről hét orvos támogat minket – nyilatkozta az édesanya. – Nincs vesztenivalónk, Charlie megérdemli ezt a lehetőséget!”

Az ügy precedens értékű: nagyon sokan felháborodtak azon a tényen, hogy a szülők állásfoglalása a saját gyermekük életének fenntartását illetően ennyire nem esik latba a jogi gépezettel szemben.

“Nem tudom, milyen érzés lenne elveszíteni őt – mondta Connie a mai meghallgatás előtt. – Két alkalommal is nagyon közel voltunk hozzá, hogy elveszítsük. Csak azt remélem, hogy még egyszer csoda történik, és esélyt kap arra, hogy éljen.”

Ma, amikor ismét a Legfelsőbb Bíróság elé került az ügy, a szülők jogi képviselői úgy nyilatkoztak a bírónak: hét szakértő is alá tudja támasztani kellő bizonyítékokkal, hogy Charlie nem szenvedett visszafordíthatatlan agykárosodást, és van esély rá, hogy a kísérleti kezelés javítson az állapotán. A Great Ormond Street Kórházat képviselő Katie Gollop erre azt mondta, könnyen lehet, hogy azok az ominózus új bizonyítékok nem is olyan újak – mire Charlie édesapja hirtelen kitört: “Mikor fogják már elmondani az igazságot? – majd a bíróhoz fordult: – Hazudnak önnek!” – és kiviharzott, bevágva maga után a terem ajtaját. “Ez nem az igazság” – tett hozzá az édesanya is.

 

Fotó: Facebook