Hogy ne legyél terrorista?

Rashad Ali valaha egy iszlám szélsőséges csoport tagja volt. Ma a brit kormánynak segít abban, hogy minél kevesebben radikalizálódjanak az országban.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
háttér
2016. december 06. Családháló

Rashad rengeteg kritikát kap: „A muzulmánok elítélnek, hogy elárulom őket és a hitemet, és a hatóságokkal működöm együtt, de kritizálnak azok is, akik iszlámellenesek, és látják, mit csinálok – brit muszlimoknak segítek újragondolni az identitásukat”, mondja.

Rashad Sheffieldben nőtt fel. Muzulmán nevelést kapott és 15 évesen úgy döntött, csatlakozik egy nem erőszakos iszlám politikai szervezethez. Ma, 36 évesen egy konzultációs céget vezet, amely ún. „deradikalizációs beavatkozásokat” végez olyanokkal, akik a brit kormány szerint könnyen az iszlám radikálisok befolyása alá kerülhetnek. Rashad a Prevent nevű program részeként dolgozik, amely Európában a legrégebbi és legcéltudatosabb terrorizmusellenes kezdeményezés.

Noha a nyugati világ jelenleg újabb és újabb eszközöket kénytelen kitalálni, amellyel megvédheti magát az adott ország határain belül fenyegető terrorizmustól, a britek intenzív törekvése gúnyolódások céltáblájává vált, mivel sokan úgy vélik, a Prevent egy bürokratikus, túlságosan „nehézkezű” stratégia, ami megbélyegzi a muzulmánokat. A Prevent támogatói ezzel szemben úgy gondolják, a program egy szükséges és komolyan átgondolt megoldás, amely képes csökkenteni a szélsőségesség irányába eltolódás kockázatát.

1-muslim-community-1-get

„Amikor olyan szülőkkel beszélgetek, akiknek a gyereke bekerült egy terrorista, szélsőséges iszlám csoportba, mindig felteszik a kérdést, hogy miért nem segített nekik senki, miért nem csinált valaki valamit? Így aztán nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy arról vitatkozgassak, szükséges-e a program vagy sem”, mondja Rashad.

Amerikával, Franciaországgal vagy Belgiummal ellentétben Nagy-Britanniában nem voltak terrorista támadások az ISIS megalakulása óta, annak ellenére, hogy a szigetország mindig is vonzó célpontot jelentett a szélsőséges csoportoknak. A 2005-ös londoni támadást követően, amely során három metróállomáson és egy buszon robbantottak bombákat a terroristák,

A Prevent nem dolgozik együtt sem a titkosügynökségekkel, sem a rendőrséggel. Egyetlen célja, hogy segítsen azoknak, akik a szélsőségesség felé tartó út elején járnak és ennek nyilvánvaló jeleit fel lehet rajtuk / bennük fedezni, méghozzá azelőtt, hogy elkövetnének bármi törvénybe ütközőt.

A muzulmán közösség persze nem nézi jó szemmel a Prevent tevékenykedését. Mohammed Khaliel, az Islamix nevű muszlim közösség vezetője egy interjúban egyértelműen diszkriminatívnak titulálta a programot, és felhívta a figyelmet arra a veszélyre, hogy a Prevent elidegenítheti a muszlim és brit közösséget egymástól (!), ami csak tovább mélyíti az ellentéteket.

William Baldet a Prevent egyik koordiátora, aki nyolc éve dolgozik a megelőzés-programban. Sokan nem nézik jó szemmel, amit csinál, amire Williamnak a következő a válasza: „Sokan mondják azt, hogy ki vagyok én, hogy beleszóljak ilyen dolgokba. De az iszlám terrorveszély mindannyiunkat fenyeget, így mindannyiunk problémája is. Itt nem arról van szó, hogy ki vagyok én, hogy segítsek a muszlimoknak, hanem arról, hogy a saját közösségemnek segítek.” William napjai legnagyobb részét azzal tölti, hogy a saját régiójának a muzulmán vezetőivel beszélget, a fennmaradó időben pedig olyan fiatal lányokkal és fiúkkal találkozik, akiket nagy eséllyel tudnak beszervezni a szélsőséges iszlamisták.

via