Így válassz szemüveget gyermekednek! – Gyakorlati tippek szülőknek

Arról már írtunk, hogy melyek azok a jelek, amikkel szemészhez kell fordulnunk. Most a megfelelő szemüveg kiválasztásához adunk segítséget, mely nem is olyan egyszerű, mint azt elsőre gondolnánk.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
háttér
2016. november 03. Babafalva

Amikor a szemész szakorvos megvizsgálja a gyermekünket, meghatározza, hogy az adott problémára, milyen dioptriájú lencsére lesz szükség. Időnként a két szem közt különbség van, ebben az esetben más-más lencse fog kelleni. Arról is tájékoztatást ad, hogy milyen gyakorisággal kel majd viselni a szemüveget; folyamatosan, vagy csak a szemet megerőltető tevékenységek közben (tévézés, olvasás, iskola … stb.)

A szemüveg keret sorsát, általában ránk és a gyermekükre bízza. Az optikusnál azonban érdemes több dologra is odafigyelni:

A gyerek ízlésének is feleljen meg.
Ez akár egy 4 évesnél is szempont lehet, hisz a gyerekek hajlamosak levenni a szemüveget, ha mi szülők azt nem látjuk, csak azért, mert szerintük – vagy társaik szerint – nem szép a keret. Próbáljuk gyakran dicsérni őket, hogy milyen jól áll nekik, mennyire különlegesek tőle. Egy stílusban hozzájuk illő szemüvegtok, esetleg törlőkendő is sokat segíthet az elfogadásban.

boy-388526_1920

A keret típusában, kérjük az optikus segítségét.
Kapható fém, illetve műanyag, mindnek vannak előnyei és hátrányai egyaránt. A műanyag könnyű, kedvezőbb árú, sokkal nagyobb a színválasztéka, ugyanakkor a használat során – többségében – tágulhat, valamint a híd része sem állítható külön. A fém valamivel nehezebb és drágább, ugyanakkor – típustól függően -, egy bizonyos mértékig javítható, nem utolsó sorban pedig a híd része könnyedén a kicsi orrformájához igazítható – ezt mindig optikussal végeztessük el. Amennyiben a gyermek orráról lecsúszik a szemüveg, ki fog nézni felette, így épp olyan, mintha nem is viselné azt.

A szára, lehetőleg rugós legyen, mert ez strapabíróbb – például a gyermek kevésbé tudja túlhajlítani, ezáltal eltörni azt.

Még több tanácsért katt a Babafalva oldalára!