Indul a külhoni magyar családi vállalkozások éve

Speciális képzések, Kárpát-medencei körút és kutatás is szerepel a külhoni magyar családi vállalkozások éve programelemei között - mondta Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár az idei tematikus esztendő nyitórendezvényén pénteken, Balatonalmádiban. A tanácskozáson közel kétszáz külhoni magyar vállalkozó vesz részt a Kárpát-medence régióiból.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
háttér
2017. február 26. Orientpress

2012-ben indultak el a tematikus évek, először az óvodák, majd a kisiskolák, és a külhoni magyar felsősök éve következett. 2015 a külhoni magyar szakképzés, a tavalyi év a külhoni magyar fiatal vállalkozók köré szerveződtek a programok.

Az államtitkár felidézte, hogy az idei tematikus évről a Magyar Állandó Értekezlet legutóbbi ülésén döntöttek az államtitkárság javaslatára, és lebonyolítására 1 milliárd forint áll rendelkezésre. Ez eddig a legnagyobb forrás, és azt szeretnék, ha a gazdaságfejlesztésnek a motorjai lennének a külhoni magyar vállalkozások – jelezte.

Célcsoportok azok a családok, ahol két vagy több generáció dolgozik,

a korábbi generáció alapította és a következő folytatja a munkát, illetve az adott generáció több tagja – házastársak, testvérek – dolgoznak a vállalkozásban – mondta.

Portrait of three generations of a family (8-12)

A tervezett programelemek között említette tavasszal és ősszel Kárpát-medencei körút szervezését. Tavasszal többgenerációs családi vállalkozásokkal és külhoni magyar családi vállalkozókkal találkoznak, családi vállalkozói tréninget tartanak, ősszel ágazat-specifikus és vállalkozásfejlesztési tréningek lesznek.

A tervezett programelemek között szerepel még egy kutatás is, amely fókuszcsoportos vizsgálatot, statisztikai adatelemzéseket is magában foglal.

A külhoni magyar családi vállalkozók és a fiatal vállalkozók számára emellett nyári képzést is szeretnének tartani.

Közölte: a külhoni magyar családi vállalkozások számára a keretösszeg 600 millió forint, a külhoni magyar fiatal vállalkozók számára 230 millió forint lesz.

A nemzetpolitikai államtitkár kitért arra is, hogy a 2016-os külhoni fiatal magyar vállalkozók éve program pályázati keretösszege 525 millió forint volt, amit a nagy érdeklődésre tekintettel 600 millió forintra emeltek.

Ismertetése szerint régiónként a jelentkezők mintegy 10-12 százaléka nyert, 23 mezőgazdasági vállalkozás – ebből 16 kezdő -, és 94 nem mezőgazdasági tevékenységet folytató vállalkozás, amiből 22 kezdő vállalkozás.

A cikk itt folytatódik!