Családháló

Kezdőoldal Háttér Indul a Tegyél jót! Ülj mellém! program Budapesten

Indul a Tegyél jót! Ülj mellém! program Budapesten

Budapesten is útjára indul a Szülők Háza Alapítvány Tegyél jót! Ülj mellém! programja, amelyet hivatalos sajtótájékoztató keretében mutattak be február 9-én az őrmezei Kossuth Lajos Gyermekotthoni Központban.

Írta: Családháló,
A rendezvényt az Alapítvány elnöke, Regős Judit nyitotta meg, aki röviden bemutatta a négy hónappal ezelőtt az állami gondozott gyerekek élethelyzetének javításáért indított programot, amely különböző szakemberek és önkéntes családok bevonásával, a gyermekotthoni nevelőkkel is együttműködve igyekszik elérni, hogy a gyerekek új irányokat, kitörési pontokat és esélyt kaphassanak arra, hogy kiegyensúlyozottabb életet élhessenek.
Szalay-Bobrovniczky Alexandra, Budapest főpolgármester-helyettese a programmal kapcsolatban Kemény Dénes alapító sporthasonlatával élve az utánpótlás nevelés fontosságát emelte ki. „Mint minden sportban, úgy a társadalomban is alapvető jelentőségű a megfelelő utánpótlás kérdése, amihez azonban nyugodt és kiegyensúlyozott növekedésre van szükség” – mondta. Az állami gondozott gyerekek ilyen téren jelentős hátrányokkal indulnak a szeretetteljes családi légkörben felnövekvő gyerekekhez képest, és az erős védelmi háló hiányából fakadóan sokkal nehezebb számukra a megküzdés, könnyebben csúszik ki a talaj a lábuk alól. A társadalom ezzel kapcsolatos felelősségének fontosságát hangsúlyozta.
Mint mondta, nem elég szavakkal kifejeznünk az együttérzésünket, hanem fel kell ismernünk a felelősségünket a gyerekek sorsát illetően, és minden tőlünk telhetőt meg kell tenni a gyermekek életminőségének javítása érdekében. A főpolgármester-helyettes szerint elengedhetetlen az olyan hátrány-kiegyenlítő programok létrejöttének és folyamatos működésének támogatása, amelyek segítő kezet, lehetőséget nyújtanak az ilyen helyzetben élő gyerekek és fiatalok számára, valamint lehetővé teszik a találkozást olyan emberekkel, akik saját példájukkal, szeretetükkel egyfajta mentorként életük végégi motiváló erővel hathatnak rájuk.

A cikk itt folytatódik!

Hozzászólások

hozzászólás

CÍMKÉK:
Read previous post:
Maga miért nem szólt, hogy terhes?

Született egy kisbaba, akiről úgy tartották, nem lehetséges, hogy megfoganjon. Amikor mégis megfogant, nézték cisztának, agy és mellékvese daganatnak, aztán...

Close