Kérj bocsánatot!

A bocsánatkérés fontos dolog, szülőként ezt valamennyien szeretnénk megtanítani a gyereknek. A pszichológus a héten arról ír, hogy ha nem vagyunk elővigyázatosak, a gyerek azt tanulja meg, hogy a bocsánatkérés független az érzelmi állapottól, eszköz a felelősségvállalás elkerülésére. Pedig a gyermeket bocsánatkérésre sarkaló szülőnek éppen ellenkező a célja, meg akarja értetni a csemetével, hogy nem léphet tovább, mintha mi sem történt volna, oda kell állnia a másik elé, szemébe nézni, és elismerni a vétkességet.

Minden szülő szeretné megtanítani csemetéjének, hogyan oldhatja meg konfliktusait. Sokak szerint ennek egyik módja, ha megtanítják bocsánatot kérni. Míg mások azért ragaszkodnak a bocsánatkéréshez, mert ezzel szeretnék jelezni, helytelenítik, amit a gyermek tett, és egyfajta büntetésnek szánják: azt akarják megértetni a csemetével, hogy kapitulálnia kell, ha rossz fát tett a tűzre.

Ádám általános iskolai tanító, egy “rossz környék” hírében álló helyen. Ide nem a könnyen nevelhető csemeték járnak, de a tantestület minden tőle telhetőt megtesz. Mikor Ádám hallotta, hogy az egyik hétéves diák és tanítónője között konfliktus támadt, mert a gyermek mérgében valami csúnyát vágott a tanítónő fejéhez, Ádám úgy igyekezett jó útra téríteni, hogy elmondta neki, ilyeneket nem szabad mondani, de ha mégis megtörtént, legalább kérjen bocsánatot, mondja azt: „elnézést kérek, véletlenül kicsúszott a számon”. A gyermeknek rendkívül megtetszett a lehetőség, onnantól kezdve legfőbb játékává vált, hogy válogatott trágárságokat szórt gyermekre és tanítóra egyaránt, majd sietve hozzátette, „elnézést kérek, véletlenül kicsúszott a számon”.