“Látni, hogy milyen lépésekben történt a család imázsának tönkretétele!”

A média, a hollywoodi filmek, a TV szerepéről beszélgettek a meghívottak szombat délelőtt a Családok Budapesti Világtalálkozóján. Hihetetlen, hogy mekkora szerepe van a média viszonyulásához a családi modellhez abban, hogy mennyire lesz elfogadott a társadalomban egy jelenség!

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
háttér
2017. május 27. P.A.

Szombaton szekcióüléssel kezdődött a családok XI. Világkongresszusa Budapesten. Ebben a részben arról beszéltek a résztvevők, hogy miként ábrázolja a média a családot?

Duarte Pio di Braganza Portugáliából elmondta hogy milyen hihetetlenül befolyásolja a média a véleményünket és ez a rendszer a 20. században alakult ki. Feltette a kérdést, hogy miért foglalnak el az újságírók sokszor családellenes álláspontot? Esetleg kevés a fizetésük, rossz a családi hátterük? A cél – mondta – hogy a családot valósághűen mutassa be a média!

Keresztes Ilona a közszolgálati rádió munkatársa a család témájának fontosságáról beszélt annak okán, hogy az mindenkit érdekel, hiszen mindenkinek a legmélyebb létét érinti. Elmondta, hogy a Vendég a háznál című műsorukban direkt nem szólalnak meg hírességek és politikusok, hanem felnőtteknek beszélnek gyerekekről. A család a gyerek mentális légtere! Mi a tiszta család? Apa-anya-gyerekek. Ez a gyerekeknek teljesen világos, másoknak miért nem?
A szülőket erősen kell támogatni – mondta, majd hozzátette – minden adásban megszólalnak a gyerekek – míg más műsorokban őket csupán színes kelléknek használják.

Mért nem foglalkozunk a gyerekekkel saját értékükön? Az átlag gyerekkel? A gyerekek tisztán látnak és bölcsek. Céljuk a hiteles tájékoztatás a gyerekekről a felnőtteknek.

Errol Naidoo, igazgató, Family Policy Institute, Dél-Afrikából érkezve elmondta hogy nagy harc van hazájában a családok kapcsán. Szerinte a hollywoodi filmek sokszor negatív képet mutatnak a családokról. A „demokratikus” időkben a pornográfia is elárasztotta az országot.

Manapság az apai-figura sokszor negatívan jelenik meg, a gyerekek nagy része egyszülős családban nő fel. A hagyományos képet, miszerint a férfi feladata a család fenntartás, aláássák és a modell kezd kudarcot vallani. Erős az LMBT-mozgalom Dél-Afrikában . Ennek lehet következménye, hogy a melegházasságot is törvényesítették, holott a lakosság 91 százaléka nem akarja ezt.
Ez egy Nyugat-Európából importált kultúra ez és nem afrikai – tette hozzá. Szerintem nagy szerepe van a médiának a fiatalkori abortuszok magas számában. Ebben a kulturális háborúban azért állunk vesztésre, mert nem tudjuk megmutatni az értékeinket – mondta az előadó.

Jack Hanick, korábbi producer, a Fox News-tól: szerinte keveset beszélünk a nagycsaládokról. Véleménye szerint óriási a szerepe a tévének a családok szétzilálásában. Egyetértett az előző előadóval hogy ez valóban háború! Spirituális háború! Szerinte látni, hogy milyen lépésekben történt a család imázsának tönkretétele a tévén keresztül.

Levezette: az 1950-es években a természetes család középpontjában a családfenntartó apa állt míg az anya az otthonért volt felelős. Ezt lassan elkezdték kigúnyolni és valótlannak beállítani. A 20. század közepén még nem jelenhetett volna meg egy elvált anya pozitív hősként egy tévéműsorban… Lassan az apa autoritása csökkent a sorozatokban. Egyre inkább megjelentek az elvált szülők, majd 1973-ban egy sorozatban az egyik gyerek melegnek vallotta magát. Innen már nem volt megállás.

A hagyományos vegyes család összemosása – a gyerekeit egyedül nevelő anya – a férfi gyengesége à egyneműek házassága. Így követték egymást a modellek. Ezeket a lépéseket mind művészi jellegűnek mondták el, holott nem erről volt szó!

Szembetűnő hogy, hogyan változott meg az amerikai társadalom megítélése az egyneműek házasságáról 10-20 év alatt. Ebből az következik, hogy a tévét nekünk is használnunk kell, mert az emberek a tévében hír értelmezést keresnek. Kiemelte: Minél több pozitív történetnek kell a tévében megjelennie a természetes családokkal kapcsolatban!

Ted Baehr, a MOVIEGUIDE alapítója és kiadója azt a kérdést tette fel, hogy hogyan lehet a családi értékeket jól elhelyezni? Elmondta, hogy sikerült bebizonyítani a filmiparnak hogyan lehet több pénzt keresni a befektetőknek akkor is, ha hagyományos értékeket közvetítenek. Mára szerinte megváltozott Hollywood. Egyre többen járnak templomba és egyre kevesebben moziba az Egyesült Államokban. Meglátása szerint a legbefolyásosabbak a 18-24 éves mozinézők Hollywoodban. Ezt a korosztályt kell rávenni, hogy jó filmeket nézzenek. Tény: a keresztény tartalom egyre inkább pénzt is hoz és ez új trend.
Az abortusz kapcsán kiemelte, hogy Hollywood és több vezető napilap sem abortuszpárti többé. Az első kb. húsz vezetőfilmben sincs abortuszpárti megnyilatkozás. Ha azt akarjuk, hogy a gyerekeink is jó filmeket válasszanak meg kell tanítani őket, hogyan igazodjanak el a kultúra és a média útvesztőjében! – tette hozzá.


A második plenáris ülésen a fiatalok és a családbarát gondolkodás kapcsolatáról osztották meg gondolataikat a résztvevők:

Lila Rose, a Live Action (USA) alapítója beszélt online mozgalmáról melyben 20-25 millió embert képes elérni hetente. Kiemelte, hogy legfőbb céljuk hogy az abortusz elkerülése érdekében felvilágosító munkát végezzenek. Szerinte a béke legnagyobb széttörője az abortusz.

Ők úgy tevékenykednek, hogy bemutatják az áldozatokat (magzatokat) valós mivoltukban. Sok videót használnak és a magzatok emberi mivoltát hangsúlyozzák! Elmondta, hogy igyekeznek megmutatni az abortusz iparágat is az embereknek. Igyekeznek együttérzést elérni és elsősorban fiatalokra fókuszálnak. Rávilágított a média hatására és azt mondta, hogy éppen emiatt kell nekünk is rutinosan használnunk!

Ludovine de la Rochère, a La Manif pour Tous mozgalom elnöke a francia helyzetet elemezte. Elmondta, hogy tüntetéseket csak akkor szerveznek ha konkrét eseményekre kell reagálniuk. Próbálják mobilizálni az embereket.

A fiatalok megszólításának 3 fontos elemét emelte ki:

1: kommunikáció. A videókat amiket a fiataloknak készítenek feliratozni kell – így metrón utazva is megtudja nézni, el tudja olvasni az üzenetet az ifjú. A social médiában is jelen kell lenni és nem szabad hagyni, hogy laposak legyenek az üzeneteink!

2:  A PRIDE sikere abban rejlik, hogy vidám ünnepi karneváli hangulatú és jó zene van. Ezt kell alapul venni, hogy ne legyenek pesszimisták a rendezvényeink! Igyekezni kell megszólítani a fiatalokat és kevésbé intellektust megszólító módon, hanem inkább sok akcióval kell dolgozni.

3: az emberi erőforráskezelés kapcsán elmondta, hogy főleg fiatalokkal dolgoznak, akik kapcsolati hálójukat is tudják aktivizálni. Fontos feladatokat kapnak ezek az ifjú emberek és felelősséget tesznek a vállukra.

 

Maria Waszkiewicz, European Youth Workshop mesélt a lengyelországi helyzetről és felelevenítette, amikor az abortusz szabályozás tervezete kapcsán nagy megmozdulások voltak hazájában. Szerinte a fiatalok félnek kiállni az értékeikért nehogy megszólják őket emiatt. A fiatalok ma egocentrikusak! Véleménye szerint buzdítani kell a fiatalokat, hogy foglalkozzanak a családi ügyekkel.

Kis Brigitta a Pure Alapítványtól úgy látja, hogy a fiatalok úton vannak és ehhez nekik útmutatást kell adnunk. Meglátása szerint ezen út világítótornyai: a család, a barátok, az iskola és az egyház. Kiemelte a közösségek fontos szerepét is.

Szanyi F. Eleonóra, vezető elemző, Kutatópont Kft-től elsősorban az ifjúságkutatás számai alapján beszélt a fiatalok családalapításáról. Áttekintette a 15-29 éves korosztály által megoldandó problémákat. Elmondta, hogy csökken a házasságban élők aránya. A felmérések azt mutatják, hogy arra a kérdésre, mikor születne több gyerek, a válasz az, hogy a társadalomnak több segítséget kéne adnia. A válaszadók 60 százaléka úgy gondolja hogy gyerek nélkül nem lehet boldog az életük. Sajnos a gyermek vs. karrier választási opció is erősen él a fiatalok szemében!

 


A demográfiai témákban a Családok Budapesti Világkongresszusa kapcsán írt cikkeink linkjei: 

“Teljes mértékben radikálisan kell fellépnünk!”

„Az, hogy Magyarország elfogadta az alaptörvényt, nagy reményeket ébresztett bennünk!”

„A család maga a természet, és a természet végső soron mindig győzedelmeskedik” – további köszöntések a Családok XI. Világkongresszusán

“Ne diszkriminálják a nagycsaládosokat!

Novák: “A család a legfontosabb közösség”

“A szülők közti jó kapcsolata az alapja a gyermek kiegyensúlyozottságának!”

Harrach Péter: “A demográfiai helyzet alakulása nemzeti sorskérdés”

“Helyre kell állítani a természetes reprodukciót Európában – ez nemzeti ügy

“Nem érdekel, mások miért nem tartják jónak a családot!

Zimbardo: „Az online hedonizmus a nap 24 órájában elérhető”

„Olyan időket élünk, amikor vitatják azt, hogy a család csodálatos, az élet értékes. Mi tudjuk, hogy az”