Nevelési tippek – milliárdosoktól!

Mert megkaphatná, még nem kell mindent megadni a gyermeknek! - állítják ismert és dúsgazdag hírességek. Öncélú sanyargatásról szó sincs, ésszerű keretekről és jogos korlátokról annál inkább. Akik a maguk erejéből gazdagodtak meg, úgy érzik, nem muszáj a csemetének ezüstkanállal habzsolnia a kaviárt uzsonnára.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
háttér
2017. július 17. Család.hu

Nem kell a gyermeknek tévé- és internet-mentes napot beiktatni a hetébe csak azért, mert annak idején hétfőnként a Magyar Televízió nem sugárzott semmilyen adást sem. Csak hogy érezze magát a kicsi is cudarul, ha a szülőknek valaha mást jelentett a tömeg- és telekommunikáció. Mégis, ki lehet alakítani azokat a családi szabályokat, amelyek segítik a fiatalok fejlődését, bár biztosan sok elégedetlenkedéshez vezetnek. Ez tűnik ki például Bill Gates, a nyugati világ egyik leggazdagabb emberének minap adott nyilatkozatából. Az Independent írása szerint a Microsoft társalapító-tulajdonosa 53 millió dollárt (14 milliárd forintot) érő otthonában komoly szabályokat vezetett be a technológia használata terén (is). Gyermekeinek sokáig kora este le kellett kapcsolniuk minden elektronikus szerkezetet, nem számítógépezhettek hajnalig, azért, hogy rendesen ki tudják pihenni magukat, ne vegye el az álmosságukat a monitor. Ez még talán nem is lenne meglepő, azonban Gates azt is elárulta, hogy hosszan váratta gyermekeit, míg kezükbe kaphatták első mobiltelefonjukat. Ez számukra azért is lehetett nagyon kellemetlen, mert elit iskolába jártak, tehetős családok gyermekei között tanultak, így vélhetően a többség számára már élete korai szakaszában alanyi jogon járt az efféle eszköz. Nem így a Gates-házban, ahol csak 14 éves korukban jutottak maroktelefonhoz a csemeték! “A mobilok nem lehettek az asztalon, amikor közösen étkeztünk” – nyilatkozta a milliárdos, hozzátéve, a számítógép-használatból is próbálták kihozni a maximumot, úgy igyekeztek felhasználni, hogy azzal segítsék a házi feladat megoldását, vagy a kapcsolattartást a barátokkal. Csak úgy szörfözgetni órákon keresztül, ráadásul céltalanul nem lehetett.

Steve Jobs, az Apple társalapítója is messze földön híres volt – mondjuk így – jól átgondolt fukarságáról. A közös családi étkezésekkor nála sem kerülhetett elő egyetlen kütyü sem, sőt, még a megvitatott témák is egészen mások voltak: például irodalom vagy történelem. A legendás történet szerint amikor az első iPadeket a piacra dobták, egy riporter megkérdezte tőle, hogy mennyire kedvelik a gépet a gyermekei. Jobs azt felelte, hogy természetesen egyáltalán nem használják, mert náluk szigorú szabályok alapján korlátozzák azt, hogy a gyermekek milyen technológiához férhetnek hozzá.

A cikk itt folytatódik!