Családháló

Kezdőoldal Beszélgetések A biztonságos kötődés jele, ha a gyereknek rongyija van

A biztonságos kötődés jele, ha a gyereknek rongyija van

Ha gyermekünk fix alvótársat választ magának, akkor érdemes minél előbb egy tartalékot is beszerezni belőle, mert az ilyen tárgynak nagyon komoly érzelmi jelentősége van, és komoly drámát okozhat, ha elveszik.

Dívány,

A közösségi oldalakon rendszeresek az olyan posztok, amelyekben anyukák pótlást keresnek egy plüssből, mert a gyerek alvóállata már nagyon odavan, vagy épp elveszett, és ezért dráma van otthon. Bár az én gyerekeimnek nem kimondottan volt ilyen dedikált alvótársa, pontosan tudom, milyen tragédia annak elvesztése egy kisgyerek esetében.

Ezek a tárgyak valójában a gyerek fejlődésének fontos kísérői, és az anyát pótolják azokban a helyzetekben, amikor ő fizikailag nem lehet jelen, mondja Tamás-Lipták Zita gyermekpszichológus, akit az alvóállatok jelentőségéről kérdeztünk.

Egyik gyermekem sem olyan, akinek kiskorától lett volna alvóállata vagy rongyija. Egy időben próbálkoztam ezzel, de nem voltak rá fogékonyak. Érdemes ezzel kísérletezni?

Ezeknek a tárgyaknak, játékoknak fontos szerepük van a gyerekek életének egy bizonyos szakaszában. A szakirodalom átmeneti tárgyaknak nevezi őket, a fogalom D. W. Winnicott brit gyermekorvos nevéhez fűződik. Amikor 6-8 hónapos kor körül bontakozik a gyerkőc öntudata, elkezd szorongani azoktól a helyzetektől, amikor az anya nincs jelen, mert még nem tudja, hogy mindig visszatér, hosszabb-rövidebb idő után. Körülbelül ebben az időszakban, 1 éves kor táján kezdenek el ragaszkodni a gyerekek valamilyen plüsshöz, takaróhoz, rongyihoz, és nagyjából az óvodáskor végére ez eltűnik. Ezeknek a tárgyaknak fontos funkciója van: az anya által nyújtott biztonságot, gondoskodást jelentik a lurkó számára azokban a helyzetekben, amikor ő nincs jelen. Ily módon megnyugtatóan hatnak rá, illetve segítik az önállósodást is. Ez a tárgy vagy játék a gyerek választása, fontos, hogy az ő számára „hordozza” azokat az érzéseket, élményeket, amiket az anya jelent neki. Ezért, ha ő nem jelöl ki magának egy ilyen tárgyat, akkor nem érdemes ezt ráerőltetni.

Ismeretségi körben azt látom, hogy vannak gyerekek, akik nagyon tudnak kötődni az ilyen dolgokhoz. Mit árul el a gyerek személyiségéről, ha erősen kötődik egy játékhoz?

Az átmeneti tárgy léte életkori sajátosság, ebben semmi kóros nincsen, sőt. Egy tárgy akkor válhat átmeneti tárggyá a gyerkőc számára, ha az anyával való kötődés szeretetteljes, biztonságos – hiszen ezek az érzelmi tartalmak jelennek meg aztán ebben a tárgyban, és ez segít neki azokban a helyzetekben, ahol az anya nincs jelen. Segít elviselni a szeparációt, az elalvás okozta félelmet, sok más, szorongás keltő helyzetet. Ugyanakkor ez nem azt jelenti, hogy helyettesítheti az anyát.

A beszélgetés itt folytatódik.

Hozzászólások

hozzászólás

CÍMKÉK:
Read previous post:
Több mint ötvenezer diák vehet részt a Határtalanul! programban

Idén több mint ötvenezer diák vehet részt a Határtalanul! program tanulmányi kirándulásain - közölte a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára szerdán Bonyhádon.

Close