Csak természetesen!

A legnagyobb ajándék, hogy ketten kaptuk – mondja Süveges Gergő a Három Királyfi Három Királylány Mozgalom által alapított Kopp-Skrabski díjról, amelyben feleségével, Margittal részesültek nemrég az egyházi közösségekért végzett munkájukért. Páros interjú a négygyerekes házaspárral A Szív újságban.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.

Mit gondolnak, miért önök lettek az első Kopp–Skrabski-közönségdíjas házaspár?

Süvegesné Rudan Margit: Két oka lehet: a Budai Ciszterci Szent Imre-plébánia családi közössége, illetve a Természetes Közösségfejlődés (Natural Church Development, NCD) ügyében végzett munkánk. Mindkettő azért fontos számunkra, mert mi is megtartó, éltető közösségekben nőttünk fel, és azóta is ilyenekbe tartozhatunk. Ez segít bennünket a hitünkben, a párkapcsolatunkban és általában az emberi kapcsolatainkban is. Megtapasztaltuk, hogy a közösségi lét erőt adó forrás, és az egyházhoz kapcsolódás, a hitben növekedés útja is. Mi csak továbbadjuk mindazt, amit kaptunk. A közönségdíj pedig számomra azt jelenti, hogy amit mi adni tudunk, az másoknak is segít, és aztán majd ők is tovább tudják adni, amit kaptak. Szóval ez nemcsak a zsűri véleménye, hanem azoké is, akik tapasztalják a munkák gyümölcseit. Hiszen a gyümölcs nem azért van, hogy feltegyük a polcra, ahol szép lassan elveszíti szépségét, frissességét, hanem hogy újabb gyümölcsfák növekedjenek belőle.

Süveges Gergő: Nekem a legnagyobb ajándék ebben a díjban az, hogy ketten kaptuk. Én a munkahelyem miatt több figyelmet kapok, mint Margit, de mindaz, ami belőlem látszik, hallatszik, abban ő teljes mértékben benne van. Ilyen értelemben sem vagyunk elválaszthatók egymástól. És ezt most már mások is észrevették: minden, amit fontosnak tartunk, amit szervezünk, közös feladat. Ráadásul mindezt nem kettesben tesszük, hanem közösségben. Arra törekszünk, hogy csapatban dolgozzunk, ahol több szempontot tudunk összecsiszolni, ezáltal is gazdagítva egymást. És mindezt kifelé is sugározva.

(…)

Ők elég nagyok ahhoz, hogy jól viseljék ezt a sok munkát és közösségi eseményt?

Margit: Hála Istennek erősen igénylik a jelenlétünket. Úgy állítottuk fel a hétköznapjainkat, hogy „egyemberesen” is működjenek, de mindketten igyekszünk beszállni a családi logisztikába. Kulcsfontosságú szempont, hogy a gyerekeink jól érzik-e magukat a helyükön, „beválnak-e”, itthonról kapnak-e elég figyelmet és személyre szabott szeretetet.

Gergő: Másrészt azt gondoljuk, hogy abból, amit mi csinálunk, a gyermekeink is profitálnak. Hiszen ők is részesei a közösségeknek. Hosszabb távon pedig mintát látnak arra, hogy az egyházhoz tartozás feladat- és felelősségvállalást is jelent. Még hosszabb távon pedig építjük számukra azt az egyházat, amelyet ők majd feltehetően tovább építenek. És mindennek van közvetett hatása is, hiszen ha mi rendben vagyunk, úgy érezzük, hogy táplálkozhatunk abból, ami nekünk fontos, akkor itthon is boldogabbak, kiegyensúlyozottabbak tudunk lenni. Lehet, hogy rövid távon van panasz, időnként nyafognak, hogy miért megyünk el este, de akkor is azt gondoljuk, hogy a másik tényező miatt megéri. Ha viszont úgy látnánk, hogy egy estét sem töltünk itthon, és a gyerekeink már nem is igénylik a jóéjtpuszit, akkor nagyon komolyan elgondolkoznánk…

Margit: Mindez igaz a párkapcsolatunkra is: mivel a közös munka sok érdemi együttlétet jelent, ebből is igyekszünk táplálkozni, de figyelünk arra, hogy ne csak ez töltse ki a közös időnket. Heti egy estét igyekszünk magunkra szánni, évi egy hetet pedig csak kettesben tölteni. Az a mi szilveszterünk, akkor értékeljük az évünket: mi az, aminek örülünk, és min szeretnénk változtatni.

A teljes interjú ITT olvasható.

(Fotó: Desi Krisztina/A Szív)