Nem csoda, hogy megcsalnak, ha ilyen igénytelen vagy!
Többször hallottam a fenti mondatokat, sok, különféle ember szájából. Az utóbbi időben egyre több házasság esik szét a szemem láttára. Nagyon sok lány is vált anyává – a barátnőimet beleértve- az elmúlt 10 évben. Külső szemlélőként mindig nagyon határozottan meg tudtam állapítani, hogy ki, hol hibázta el a kapcsolatát…de tényleg ilyen egyértelmű lenne?
Anyukám mindig figyelt arra, és tőlünk is megkövetelte, hogy nőként éljük a mindennapjainak – és itt a nagybetűs NŐ-re gondolok. Megfelelő, kifogástalan megjelenés az élet minden pillanatában. Három gyermeket nevelt, háztartást vezetett – soha nem volt bejárónőnk- és ő mindig nett, és csinos volt. Nem volt otthon tréning, szakadt, kinyúlt pulcsi, mamuszka.
Húgommal sokszor lázadtunk, én Martens bakancsot viseltem a kamasz éveim alatt rocker kendővel az alkaromon, mert az menő. Soha nem viseltem szoknyát, csak az egyenruhát, ami kötelező volt.
Aztán felnőttem, és egyre kritikusabban néztem nőtársaimra, akik a szülések után „elhagyják” magukat. Tréningbe mennek az oviba a gyerekkel, nem érdekli őket, ha zsíros a hajuk. Könnyedén rájuk fogtam, hogy igénytelenek.
Aztán sokan azt mondták, majd meglátod milyen nehéz, ha szülsz. Az utána következő hónapok, évek. A hasfájós éjszakák, a fogzás időszaka…majd megtudod.
És aztán megtudtam. De mit is? Szültem három gyereket, gyors egymásutánban. Évekig nem aludtam – néha még most is pár óra az átlagom-, nagyon korán visszatértem a munka világába, mert szeretem a szakmámat.
És mégis mindig tudtam hajat mosni, egy kis sminket magamra kenni, nem kinyúlt pólóba az utcára lépni. És igen, sokszor ezek megerőltető, és embert próbáló körülmények között történtek meg. A három gyerek öltöztetése közben, tótágast állva. Mielőtt bárki megkövez, nem, nem azért írtam mindezeket le, mert ítélkezem. Mert lenézem azokat, akik így érzik jól magukat. Csak, a gyakorlatát átélve mintegy érdekességként. Ettől függetlenül járhat bárki melegítő nadrágba és kinyúlt pólóba – ezekben is nagyon jól tudnak nők kinézni, tanúsítom, na, én sajnos ezt nem mondhattam el soha magamról-.
Az anyaság csodálatos dolog. Én azt is szeretem, ha nő vagyok. És, hogy ezt a talán közhelyes, de tartalmilag teljesen kerek gondolatmenetet tovább folytassam: természetesen ahhoz, hogy nő legyek, egy igazi férfira is szükség van. Aki-mily szerencsés vagyok- a gyermekeim apja is. Mert igen, kedves férfiak, ahhoz, hogy nők lehessünk, Rátok is szükségünk van!
