16 díjazott, akiket idén Családháló díjjal jutalmaztunk

Tizenhat családokért dolgozó intézménynek és szakembernek adtuk át a Családháló díjat.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
családháló díj
2019. március 03. Székely Attila

Fotó: Családháló.hu – Képszerkesztőség / Adrián Zoltán

Átadtuk a 2018. évi Családháló díjakat. Most következő írásunkban bemutatjuk a szülők által megszavazott legjobb intézményeket és szakembereket.

 

2018 szülészete

A Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház 1901-ben kezdte meg működését. Az építkezést Csalai Kégl György földbirtokos pénzadománya tette lehetővé. A kórházépítő bizottság ezen cselekedet elismeréseként a Szent György név felvételét javasolta az intézménynek.

A kórházban, kezdetben öt osztály 120 ágyon látta el Fejér vármegye betegeinek gyógyítását.

A Szülészet-Nőgyógyászati Osztályon biztosított a családbarát elvekre épülő szülészet: felkészítés a szülésre, nyitott szülőszoba, együttszülés, alternatív szülés, a korai anya-gyermek kapcsolat biztosítása. Az osztályon lehetőség van szabad orvos- és szülésznő választására.

A megszületést követő „aranyórában” az újszülöttek mindvégig a szülőkkel maradnak. Biztosított az újszülött korai mellre helyezése, a bőr-bőrhöz kontaktus. Ez a korai szenzitív periódus nagyon fontos az újszülött és a szülők számára is a családdá válás folyamatában.

Dr. Hagymásy László, a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház, Szülészet-Nőgyógyászati Osztályának osztályvezető főorvosa

Fotó: Családháló.hu – Képszerkesztőség / Adrián Zoltán

 

2018 óvodája

A Kaposváron működő Somogy Megyei Duráczky József Óvoda 1897-ben nyitotta meg kapuit a Dél-Dunántúl hallássérült kisgyermekei előtt, „Siketnémák Államilag Segélyezett Intézménye” néven.

Az intézmény óvodája 1959-ben alakult az intézmény akkori igazgatója Duráczky József szervező és gyűjtőmunkája eredményeként.

Kezdetben, az óvodában kizárólag siket, nagyothalló és halmozottan fogyatékos hallássérült kisgyermekek nevelése, oktatása folyt, bentlakásos formában. Az óvodába az egész ország területéről érkeztek kisgyermekek. A ’60-as, ’70-es években a gyermekek már 5-6 csoportba osztva tanulták fáradságos munkával először meghallani a hangokat, majd kiejteni, aztán szavakká, mondatokká formálni azokat.

Az óvoda épülete 2009-ben teljesen megújult, így korszerű környezet fogadja az ide érkező kisgyermekeket és szüleiket.

Ropos Andrea, a Somogy Megyei Duráczky József Óvoda vezetője

Fotó: Családháló.hu – Képszerkesztőség / Adrián Zoltán

 

2018 általános iskolája

A Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola az 1983/84-es tanévben kezdte meg működését Margit téri 2. számú Általános Iskola néven. Az intézmény 1992-ben költözött jelenlegi épületébe, Vörösmarty Mihály nevét 1994 óta használja.

A ma ismert Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 2003-ban jött létre a szolfézs és drámajáték tanszakok megalapításával.

Sajátosságaik közé tartozik a Vöröskereszttel való szoros együttműködés, amellyel tanulóikban a rászoruló embertársainkkal való törődés igényét, és a segítés örömének átélését szeretnék megalapozni.

2016 óta viselik az ’ökoiskola’, 2017-től pedig a ’boldog iskola’ címet.

Szombathy András, a Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezetője

Fotó: Családháló.hu – Képszerkesztőség / Adrián Zoltán

 

2018 mini bölcsődéje

A Bőnyi Szivárvány Óvoda és Mini Bölcsőde jogelődjét 1975-ben alapították. A nagyváros közelsége és a családok munkavállalási szándéka tette indokolttá, hogy az óvoda 2009-ben egységes óvoda-bölcsődévé alakuljon át.

2018-ban a fenntartó Bőny Község Önkormányzata úgy határozott, hogy az egységes óvoda-bölcsőde nyomdokain létrehoz egy többcélú köznevelési intézményt, mely a Bőnyi Szivárvány Óvoda és Mini Bölcsőde nevet kapta.

A bölcsődei nevelésben kiemelten hangsúlyos szerepet kap a külső világ tevékeny megismerése, a környezettudatosságra, az egészséges életmódra nevelés. A kisgyermeknevelők minden évben lehetővé teszik, hogy a környezettudatos szemléletet, gondolkodást a gyermekek tevőlegesen is megismerhessék.

Cseszregi Zoltánné, a Bőnyi Szivárvány Óvoda és Mini Bölcsőde intézményvezetője

Fotó: Családháló.hu – Képszerkesztőség / Adrián Zoltán

 

2018 családi bölcsődéje

A Csiga-Bölcsi Családi Bölcsőde 2011 nyarán nyitotta meg kapuit Csongrádon.

Alapításakor egy olyan hely létrehozása volt a cél, amely szeretetteljes, biztonságos légkörével megkönnyíti a gyermekek elszakadását a szülőktől és a csoportba való beilleszkedést.

A csoportokba elsősorban 1-3 éves gyermekeket fogad az intézmény. A gondozáson kívül nevelési, fejlesztési feladatokat is végeznek. Minden nap olyan foglalkozásokat tartanak, amelyeken – bár nem kötelező – a gyermekek szívesen vesznek részt.

2018 márciusában új épületbe költözött át a bölcsőde. A szülői igényeket kielégítve, immáron két csoporttal várják a hozzájuk érkező gyermekeket.

Ferencziné Révész Anikó, a Csiga-Bölcsi Családi Bölcsőde vezetője

Fotó: Családháló.hu – Képszerkesztőség / Adrián Zoltán

 

2018 munkahelyi bölcsődéje

A DUFiókák Munkahelyi Bölcsőde a Dunaújvárosi Egyetem munkahelyi bölcsődéje.

Az Egyetem egyik kiemelt célja volt, hogy olyan családbarát munkahelyet, illetve oktatási intézményt hozzon létre, amely elősegíti a munka, a tanulmányok és a magánélet összeegyeztetését, a családi és munkahelyi kötelezettségek összehangolását.

Ezen cél elérése érdekében elsőként megnyitotta a gyermekfoglalkoztató centrumot, mely a levelezős hétvégéken fogadta a tanulók 1-14 éves korú gyermekeit.

Egy 2012 szeptemberében indult projekt keretében 2 családi napközi került kialakításra az Egyetemen, melyek 2014 júliusában nyitották meg kapuikat. A két csoportban összesen 14, 1 és 3 év közötti gyermeket tudnak fogadni a nevelők.

A Napközi 2017. január 1-vel Munkahelyi Bölcsődévé alakult át.

Móger-Sánta Emőke, a DUFiókák Munkahelyi Bölcsőde vezetője

Fotó: Családháló.hu – Képszerkesztőség / Adrián Zoltán

 

2018 klasszikus bölcsődéje

Törökszentmiklós Város Bölcsődéje a település egyetlen bölcsődéje. 54 férőhellyel fogadja a 0-3 éves korosztály gyermekeit. A városban 1950 óta van bölcsődei ellátás, jelenlegi épületeiben 1969 óta működik. A nevelő-gondozói feladatokat 8 szakképzett kisgyermeknevelő látja el, munkájukat 2 bölcsődei dajka segíti.

2013 óta korszerű termálvizes fűtés biztosítja a megfelelő hőmérsékletet a csoportszobákban. Az önkormányzat és a vállalkozók közreműködésével megújultak a bölcsőde csoportszobái. Felújításra került a bölcsőde főzőkonyhája. Új bútorok, játékeszközök színesítik a gyerekek mindennapjait.

Dancza Istvánné, Törökszentmiklós Város Bölcsődéjének intézményvezetője

Fotó: Családháló.hu – Képszerkesztőség / Adrián Zoltán

 

2018 intézményi különdíjasa

A Békés Megyei Központi Kórház 2016-ban kezdte meg működését két, több mint 100 éves hagyománnyal rendelkező intézmény jogutódjaként. A békéscsabai Dr. Réthy Pál Kórház és a gyulai Pándy Kálmán Kórház jogelőd intézményekként őrzik hagyományaikat. A Kórház hazánk negyedik legnagyobb kórházaként, mintegy 300.000 Békés megyei lakos egészségügyi szakellátásáért felel.

A gyermek intenzív részleg a megye területéről az intenzív ellátást igénylő gyermekek gondozását biztosítja. Az osztályon a gyermekágyak mellett felnőtt ágyak is helyet kapnak. A gyermekek édesanyjai a komfortos, 1-2 ágyas Anyarészlegen kerülnek elhelyezésre.

A Gyulai Gyermekosztályon nyitott látogatási rend működik, mely magába foglalja a szülők folyamatos jelenlétének lehetőségét a gyermek mellett. Az osztályon a gyermeket és a családot egységben, elválaszthatatlanul kezelik.

dr. Zátonyi Adél, a Békés Megyei Központi Kórház, Pándy Kálmán Tagkórház, Csecsemő- és gyermekosztályának főorvosa

Fotó: Családháló.hu – Képszerkesztőség / Adrián Zoltán

 

2018 kórházi gyermekorvosa

Simon Gábor 1982-ben született Kaposváron. Tanulmányait 1997 és 2001 között a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium Biológia Tagozatos Osztályában folytatta. Ezt követően a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karán tanult. Diplomáját 2009-ben szerezte meg.

2009 és 2011 között gyermekgyógyász rezidensként a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar alkalmazásában állt. Gyakorlatainak jelentős részét a Kaposi Mór Oktató Kórház Csecsemő- és Gyermekosztályán töltötte. 2011-től az osztályon dolgozik.

2014 novemberében szerezte gyermekgyógyász szakvizsgáját. Ezt követően gyermek neurológus képzésben vett részt és szerzett szakvizsgát 2017 márciusában.

Dr. Simon Gábor jelenleg gyermekgyógyászként és gyermek neurológusként tevékenykedik.

Neurológiai témájú kongresszusokon rendszeresen tart előadásokat.

Házas, felesége szintén gyermekorvos.

Dr. Simon Gábor, a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház gyermekorvosa

Fotó: Családháló.hu – Képszerkesztőség / Adrián Zoltán

 

2018 házi gyermekorvosa

Száray Eszter 1970-ben született Budapesten.

Középiskolai tanulmányait 1985-ben az ELTE Apáczai Csere János Gimnáziumban kezdte, 1989-ben pedig Havannában, a Kubai Orosz Nagykövetség Középiskolájában fejezte be. 1989-1990-ben a Havannai Orvostudományi Egyetem, 1990 és 95 között a Semmelweis Ignác Orvostudományi Egyetem hallgatója volt.

1995-től tíz éven át a Heim Pál Kórházban dolgozott osztályos orvosként.

2003-ban csecsemő és gyermekgyógyász, 2006-ban iskolaorvosi és ifjúságorvostan szakvizsgát szerzett.

Dr. Száray Eszter 2005-től dolgozik Biatorbágyon gyermekorvosként. 2006 óta saját rendelőjében fogadja betegeit. Iskolaorvosi teendőket is ellát a településen.

Gondozottjainak száma mára már meghaladja a 2000 főt.

Dr. Száray Eszter, a Biatorbágyi Gyermekorvosi Rendelő gyermekorvosa

Fotó: Családháló.hu – Képszerkesztőség / Adrián Zoltán

 

2018 védőnője

Nagy Szilvia 1971-ben született Bácsalmáson.

1992-ben végzett a Szegedi Egészségügyi Főiskolán, majd védőnőként kezdett dolgozni szülőfalujában.

A településen töltött utolsó három évben a Családsegítő Központ vezetője volt, ahol a Családsegítés és a Gyermekjóléti szolgálat koordinálása mellett a szociális gondozás is a felügyelete alá tartozott.

2001-ben családjával Kecskemétre költözött, ahol azonnal el tudott helyezkedni védőnőként.

Az utóbbi 4 évben, két körzetet látott el a településen.

2014 novemberében néhány munkatársával létrehozták Az Együtt a Kecskeméti Családokért Alapítványt. Olyan kisgyermekes családoknak nyújtanak segítő kezet, akik önmagukért is igyekeznek mindent megtenni, ám bizonyos okoknál fogva mégis rászorulnak mások segítségére.

Nagy Szilvia, a kecskeméti Hosszú utcai gyermekorvosi rendelő védőnője

Fotó: Családháló.hu – Képszerkesztőség / Adrián Zoltán

 

2018 óvónője

Németh Istvánné Pál Éva 1960-ban született Székesfehérváron.

1975 és 1979 között a székesfehérvári Vasvári Pál Gimnázium és Szakközépiskolában folytatta tanulmányait. 1986-tól a Kecskeméti Tanítóképző Főiskolán tanult. 1988-ban szerzett óvónői diplomát.

1998-tól 2000-ig a Budapesti Tanítóképző Főiskolán, 2001-től 2002-ig az ELTE Tanító és Óvónőképző Főiskolai karán tanult.

Óvónői pályafutását 1979. szeptember 1-jén kezdte a székesfehérvári Tulipános Óvodában, akkori nevén Velinszky lakótelepi óvodában, ahol immáron 40 éve neveli a gyermekeket. Az Óvodában 20 évig vezette a komplex művészeti nevelés munkaközösséget.

2004-ben Székesfehérváron Tanácsosi címet kapott.

Németh Istvánné Éva 1983-ban kötött házasságot, két gyermeke van.

Németh Istvánné Éva, a székesfehérvári Brunszvik Teréz Óvoda, Tulipános Tagóvodájának óvónője

Fotó: Családháló.hu – Képszerkesztőség / Adrián Zoltán

 

2018 bölcsődei kisgyermeknevelője

A díjat az idén megosztva adtuk át.

 

Elek Petra 1991-ben született Szolnokon.

Általános iskolai és középiskolai tanulmányait a Törökszentmiklósi Bercsényi Miklós Katolikus Gimnáziumban végezte. Már a gimnáziumi évek alatt eldöntötte, hogy kisgyermeknevelő lesz.

2009-től a Tessedik Sámuel Főiskola Pedagógiai Főiskolai Karán folytatott tanulmányokat. Szintén ebben az évben kezdett el dolgozni Törökszentmiklós Város Bölcsődéjében.

2011-ben felsőfokú szakképesítést szerzett csecsemő és kisgyermeknevelő gondozóként. Mindig örömmel tölti el, hogy munkájával hozzájárulhat egy boldog, kiegyensúlyozott gyermekkor alakulásához.

Elek Petra, Törökszentmiklós Város Bölcsődéjének kisgyermeknevelője

Fotó: Családháló.hu – Képszerkesztőség / Adrián Zoltán

 

Kis Enikő 1996-ban született Makón.

Tanulmányait a makói Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskolában folytatta 2011 és 2015 között.

2015-ben ugyanitt elkezdte a kisgyermeknevelő-gondozó szakot, melyet 2017-ben végzett el.

Ugyanebben az évben a szegedi Dr. Waltner Károly Otthon Gyermekotthonában kisgyermeknevelőként kezdett el tevékenykedni. A csoportban 3-tól 13 éves, súlyos és középsúlyos értelmi fogyatékos gyermekekkel dolgozott.

2018-tól a szegedi Tündérkert Magánóvoda és Mini Bölcsőde munkatársa.

Kis Enikő, a szegedi Tündérkert Magyar-Angol Nyelvű Mini Bölcsőde kisgyermeknevelője

Fotó: Családháló.hu – Képszerkesztőség / Adrián Zoltán

 

2018 egyéni különdíjasa

Balogh László Tamás 1954-ben született Budapesten.

Tanulmányait az Állami Artistaképző Intézetben végezte. Külföldi tapasztalatait ausztriai és svájci cirkuszfesztiválokon szerezte. Tagja volt a világhírű svájci Circus Monty társulatnak is. 1982-től hét éven át a Magyar Televízió és a Duna TV Cigánykerék, Szórakaténusz és Bohóccipő című műsorainak állandó szereplője volt.

2000-ben az ő kezdeményezésére jött létre A Magyar Bohócok A Betegekért Alapítvány, melynek művészeti vezetője, majd kuratóriumi elnöke is lett.

A bohócdoktori feladatokat 2017-től négy kórházban látja el: a Heim Pál Gyermekkórházban, a Tűzoltó utcai Gyermekklinikán, a Székesfehérvári Szent György kórházban és az Orosházi kórházban, valamint heti rendszerességgel látogatja az orosházi Vadvirág Esély Klubot, ami értelmileg akadályozott személyek napközbeni ellátásával foglalkozik.

Balogh László, a Magyar Bohócok a Betegekért Alapítvány elnöke

Fotó: Családháló.hu – Képszerkesztőség / Adrián Zoltán

 

A díjátadón kitüntetésben részesült a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete is. A róluk szóló írásunkat hamarosan megjelenő cikkünkben olvashatjátok.

 

Borítókép: A 2018. évi Családháló díj kitüntetettjei a díjátadó ceremóniát követően a Benczúr Ház Vadásztermében 2019. március 2-án.

Fotó: Családháló.hu – Képszerkesztőség / Adrián Zoltán