Kibővítik a csokot – kétgyermekeseknek is jár a kedvezményes kölcsön
A kétgyermekes családokra is kiterjesztik a 10 millió forintos kedvezményes kamattámogatású kölcsönt, a háromgyermekeseknél pedig a kölcsönfelvétel lehetőségét 15 millió forintra emelik meg - jelentette be a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) bővítéséről szóló kormánydöntést ismertetve Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
Ez az első lépés a család- és lakástámogatási rendszer kibővítése irányába – hangsúlyozta. Azt mondta: a lakáskasszarendszer átalakításából felszabaduló forrásokat a csok kibővítésére költik. A kormány állja a szavát, bővíti a csok rendszerét – mutatott rá Gulyás Gergely.
Elmondta, a lehető leghamarabb, lehetőség szerint még idén szeretnék, ha a csok változtatásai hatályba lépnének. A támogatás megemelésére vonatkozó kérdésre közölte, ez az összeg még nem növeli nagy mértékben az ingatlanárakat. A csok bevezetésekor volt egy olyan rövidtávú hatás, hogy jelentősen megnőttek az ingatlanárak, és ha ez így történik, a segítség relatívabbá válik – magyarázta.
Jelezte továbbá, hogy a kormány a hét végén bejelentést tesz a családi nemzeti konzultáció részleteiről, és ennek eredményeit követően – és részben attól függően – további család- és lakástámogatási döntések születnek majd.
Megjegyezte azt is, a kormány foglalkozik a 2019 végéig tartó ötszázalékos lakásáfa meghosszabbításának kérdésével.
Fotó: MTI/Máthé Zoltán