10 tévhit a mell daganatairól

Az október a mellrák elleni küzdelem hónapja, ennek apropóján Dr. Forrai Gábor, a Duna Medical Center radiológiájának vezetője, az Európai Emlődiagnosztikai Társaság (EUSOBI) elnöke összegyűjtötte a mellrákkal kapcsolatos leggyakoribb tévhiteket.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
daganat
2018. október 18. Közlemény

1. Az önvizsgálat elengedő?

Az önvizsgálat életet menthet, de fontos észben tartani, hogy mire kitapinthatóvá válik a csomó, már egy nagyobb bonbon méretére duzzad. Ehhez képest a mammográfiai vizsgálat egy Tic-Tac méretű, vagy akár annál kisebb elváltozást is képes azonosítani. Ugyanakkor létezik – nem is ritkán – akár 10 centiméter átmérőjű daganat is, ami egyáltalán nem tapintható.

2. Szoptatás vagy terhesség alatt nem végezhető mammográfiai vizsgálat?

Terhesség és szoptatás alatt nem ajánlott mammográfiai vizsgálatot végezni, inkább ultrahang a javasolt képalkotó eljárás. Az első trimeszterben ez kiemelt fontosságú, mert a sugárzás károsíthatja a magzatot. A vizsgálat a szoptatás alatt sem ajánlott, mert ilyenkor a mellszövet duzzadtabb, így a vizsgált sikeressége kétséges. Ugyanakkor vannak olyan esetek, amikor mindezt felülírhatja a radiológus döntése, és mégis el kell készíteni a mammográfiát.

3. A mellimplantátum kizárja a mammográfiai vizsgálat lehetőségét?

Az implantátum ugyan megnehezíti a vizsgálatot, de egyáltalán nem zárja ki. Sőt, a mammográfia a standard szűrőmódszer implantált melleknél is. Mindenképpen olyan egészségügyi intézményt kell keresnünk, ahol ismerik a speciális felvételek (ún. Eklund) készítésének módját, mert ilyenkor a megszokottól eltérő módon kell beállítani a melleket.

4. A dezodorok, a szűk melltartók és a mikrohullámú sütők felelőssé tehetőek a mellrák kialakulásáért?

Az olyan nők körében, akiknek a családjában előfordult emlőrák, számos esetet nem a génmutáció (BRCA1 és BRCA2), hanem a közös életmódbeli jegyek és a genetikai hajlam kombinációja alakítja ki a betegséget. A hibás gének az esetek 5-10 százalékárért tehetőek felelőssé, emellett közrejátszanak környezeti tényezők, az alkoholfogyasztás, a dohányzás, a gyógyszerek és az étkezés is. Ellenben nincs olyan meggyőző tudományos vagy klinikai bizonyíték, amely alátámasztaná, hogy a dezodorok, a szűk melltartók vagy a mikrohullámú sütők befolyásolnák a mellek egészségét.

5. A kismellű nők esetében ritkábban alakul ki a mellrák?

A betegség kialakulását nem befolyásolja a mell mérete. Ellenben az elhízás növeli a betegség kialakulásának kockázatát, a túlsúlyos hölgyeknek pedig többnyire nagyobb keblekkel rendelkeznek, így elképzelhető, hogy ennek nyomán terjedt el ez a feltételezés.

6. A mellrák egy nagyobb ütés hatására is kialakulhat?

Még ma is sokan úgy vélik, hogy egy nagyobb mellre mért ütés, esetleg a mell zúzódása hozzájárulhat a mellrák kialakulásához. Ez a tévhit részben azért alakult ki, mert a mellett ért trauma miatt orvoshoz forduló hölgyeknél több esetben felfedezték a mindaddig észrevétlenül növekvő daganatot. Azonban a daganatok kialakulása és sérülések, ütések között semmi összefüggés nincs.

7. A férfiaknak nem lehet mellrákjuk?

A betegség felismerését tovább nehezíti, hogy a férfiak közül többen egyáltalán nem is gondolnak rá, hogy a mellrák náluk is kialakulhat. Körükben is nagyobb eséllyel jelenhet meg mellrák azoknál, akiknek édesanyja vagy édesapja is ebben szenvedett, azaz a genetikai okok férfiaknál is szóba jönnek. További kockázati tényezőt jelent a magas ösztrogénszint, amit a legtöbb esetben az elhízás vált ki, emellett fontos tényezők az alkoholizmus, a májbetegség, korábbi mellkasi sugárkezelés és egyes kromoszóma-rendellenességek, valamint egyes hormonok szedése. Továbbá kimutatható az is, hogy az átlagosnál magasabb hőmérsékletű munkahelyeken (pl.: kemence mellett, kohóban, hengerműben, vagy gépkocsikat előállító üzemben) dolgozó férfiak kétszer akkora eséllyel betegszenek meg emlőrákban, mint a szobahőmérsékleten vagy akár a szabad ég alatt dolgozók.

8. A mellrákra való hajlam csak anyai oldalról örökölhető?

A mellrákra való hajlam mindkét szülőtől örökölhető! Ha egy nő édesapjának mellrákja volt, ugyanúgy magasabb lesz a betegség kialakulásának esélye, mintha az édesanyja lett volna a beteg.

9.  A mellrák egyet jelent a mell teljes eltávolításával?

Csupán a megbetegedések 10-15 százalékában szükséges a mell teljes eltávolítása. Az esetek többségében a mell kisebb részének sebészi eltávolítása elégséges.  A határeseti (B3) emlődaganatok esetében, megoldást jelenthet a már Budapesten is elérhető vákuum-asszisztált excízió. A hagyományos műtétekkel szemben az eljárás során nincs szükség altatásra, nem kell befeküdni a kórházba és nem marad hegvonal sem.

10. A gyerekvállalás nem befolyásolja a mellrák kialakulását?

A gyerekvállalás és a szoptatás csökkenti a mellrák kialakulásának kockázatát. Statisztikai adatokkal alátámasztható, hogy az olyan csoportok körében ahol ritka a gyerekvállalás, például az apácáknál, valamivel gyakrabban fordul elő mellrákos megbetegedés.

+1. A mellrák gyógyíthatatlan?

Az időben felismert és kezelt mellrák önmagában nem halálos! Ha megakadályozzuk, hogy a daganat elérje a véráramot vagy a nyirokcsomókat és megelőzzük az áttétképződést, akkor a gyógyulás esélye közel 100%-os.