5 tipp, hogy több kedve legyen a gyereknek a sulikezdéshez

A sulikezdés nem nagyon hozza lázba a legtöbb gyereket. A hosszú szabadság után nem sok kedvük van beülni az iskolapadba. Íme pár ötlet, amivel sikerülhet ráhangolni a sulira.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
iskola
2017. augusztus 28. Babaszoba

1. Játékos-számolós reggeli

Akár észrevétlenül is meghozhatod a kedvét a számoláshoz, és így közvetve a sulihoz. Készíts neki finom szendvicskatonákat, az egyik lehet például párizsis-paprikás, a másik pedig uborkás-sajtos. A két “hadsereg” harcolhat egymással, az egyes falatkák bekapásával pedig elindulhat a nagy számolás, hogy kinek van több. Amellett, hogy így ráveheted egy kis agytornára, kevésbé kell majd beimádkozni a szájába az ételt.

2. Közös írószervásárlás

Emlékszel, mennyire szeretted a friss, még érintetlen füzeteid illatát és tapintását, és milyen nagy öröm volt leírni az első betűket? Biztos lehetsz benne, hogy ha közösen választjátok ki az írószerben a szükséges füzeteket, vonalzókat és ceruzákat, alig fogja várni, hogy használhassa őket. Tipp: a mintás, illetve a kedvenc szuperhősét vagy mesefiguráját ábrázoló kiegészítőkért garantáltan rajongani fog, és a suliban is nagy sikert arat majd velük.

 

 

A cikk egésze ide kattintva olvasható.