6 érv amellett, hogy jó fiatalon házasságot kötni
Mint minden más témában, úgy a házasságkötéssel kapcsolatban is megosztóak a vélemények pláne, ha azt halljuk, hogy egy pár húszas évei elején szeretne örök hűséget esküdni egymásnak.
Friss tapasztalatból mondhatom, hogy az emberek többsége nem érti, hogy miért adja a fejét valaki ilyen fiatalon arra, hogy házasodjon. Miután elterjedt a hír, hogy pár hónap múlva összekötjük az életünket, – 21 voltam, a következő reakciókat kaptuk meg akár a szülőktől, akár a rokonoktól: „Nem vagytok ti még túl fiatalok ehhez az egészhez?”, „Mégis hová ez a nagy sietség?” , „Miből fogtok élni, hisz még tanultok.”, vagy ha tovább megyünk: „Ilyen fiatalon fogalmuk sem lehet a házasság fogalmáról” és hasonlók.
Természetesen akadt olyan is, aki szívből tudott örülni a hírnek, de ha őszintén végiggondolom, a felsorolt kérdések nem ellenünk irányultak. Akik ugyanis nem ismertek közelről bennünket, azok nem tudhatták, hogy az elhatározásunk mögött őszinte, mély és szívből jövő érzelmek, az egymás iránti nagyon szoros kötődés és a hűség, mint egy tiszta érték hordozásának vágya állt. Ezért szerepelt a meghívónkon az a pár szó, hogy örök ajándékai szeretnénk lenni egymásnak.
Bevallom őszintén, hogy 21 éves emberektől a mai társadalom nem ezt a felfogást várja el. A házasságkötésekre az időben való kitolódás jellemző, hiszen az a megszokott, hogy a nők a húszas éveik végén, a férfiak pedig a harmincas éveik közepén (de akár még később) gondolkodnak el azon, hogy ideje lenne családot alapítani (ugyanis nagyon sok tényező befolyásolja azt, hogy kiben milyen szemlélet alakul ki: média, neveltetés, barátok hatása). Addig pedig iskolába járnak, diplomáznak, építik a karrierjüket, buliznak, mert mit is csinálna mást egy huszonéves és ami nagyon fontos, hogy szabadnak mondhatják magukat.
Ehhez kapcsolódóan mondta nekem egyszer a Párom, hogy számára pont a házasság hozta el a szabadság érzését, ő ugyanis nem megkötözve érzi magát. Szóval láthatjuk, hogy minden fontosabb lett a felelősségteljes elköteleződésnél. Talán mert nagyon sokan félnek. Egyrészt az ismeretlentől, másrészt attól is, hogy belevágjanak-e ebbe az egészbe, hisz valószínűleg úgyis elválnak, ahogy sok-sok ismerősük is annak idején.
Természetesen mindenkinek szíve joga, hogy hogyan dönt. Valóban nem elhanyagolható az anyagi biztonság fontossága, amit megszerezni és megtartani az egyik legnehezebb dolog napjainkban. A jó hír viszont az, hogy fiatalon vagy később, de 2016-ban (januártól novemberig) csaknem 49 ezer pár házasodott össze Magyarországon. A házasságkötések száma tehát valójában gyarapszik.
Írásomban azokat az érveket szeretném 6 pontban felsorolni, amelyek a fiatal felnőttkorban kötött házasság mellett szólnak.
1) Együtt formálódik a személyiségetek
A sok-sok egymással töltött idő alatt teljes összhangba kerülhettek egymással. Együtt tanultok meg nagyon sok mindent és folyamatosan segíthetitek egymást. Együtt nőttök fel, hiszen a házasságkötés után egyből bele kell szoknotok a felelősségteljes életbe.
2) Fiatalon könnyebb az alkalmazkodás
Kezdetben nem könnyű beletanulni az együttélésbe. Ha gördülékenyen tudtok kommunikálni és ha őszintén megosztjátok egymással, hogy szerintetek min kellene változtatni a másiknak, akkor még fiatalon a legkönnyebb megtanulni elengedni az önző szokásokat.
3) Egymás mellett lesztek életetek legfontosabb döntéseinek pillanatában
Nincs is szükség semmi másra, ha a Párotok mindenben mellettetek van és támogatja elképzeléseiteket és céljaitokat, legyen az egy diploma megszerzése, vagy elhelyezkedés az első munkahelyen. Biztos pont a másik, és ez felbecsülhetetlen érték!
4) A gyermekvállalás előtt több évet is kettesben tölthettek
A házassághoz elengedhetetlenül hozzátartozik a gyermekáldás, viszont ha még egész fiatalok vagytok, akkor még abszolút nem vagytok elkésve a babával. Nyugodtan élvezzétek ki a kettesben töltött éveket: kiránduljatok, mozizzatok, menjetek cirkuszba, sportoljatok, járjatok koncertekre, használjátok ki a házasság első éveit!
A cikket ide kattintva tudod továbbolvasni.