Családháló

Kezdőoldal Egészség és lélek „A gyerek nem szülőségünk vizsgabizonyítványa”, avagy hogy kell jól nevelni

„A gyerek nem szülőségünk vizsgabizonyítványa”, avagy hogy kell jól nevelni

A gyereknevelési irányzatok folyamatosan változnak, és lehet, hogy hosszú évek után úgy érezzük, annak idején rosszul döntöttünk. Ez teljesen természetes dolog, ám sosem késő helyrehozni a hibás döntéseket. Csak legyünk megértőek, és ne akarjuk mindenáron megmagyarázni, hogy mit miért tettünk – mondja Cziglán Karolina pszichológus.

Dívány,

Az elmúlt időszakban több cikkünk is foglalkozott azzal, hogy mennyit változott a gyerekekhez, a gyerekneveléshez való hozzáállás az elmúlt évtizedekben. Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakértő szerint „egy rémálomból ébredünk fel”, most kezdjük ezt felismerni és változtatni. De ez nagyon nehéz, mert a szülő sokszor csak azt érzi, hogy mit ne tegyen, azt viszont nem tudja, hogy mit csináljon helyette. Egy elhibázott döntés valóban lehet tüske a gyermek lelkében, ám a felnőttkori személyiséget nem csak a szülői tettek határozzák meg, és a sérelmeket pedig sosem késő átbeszélni – emlékeztet Cziglán Karolina pszichológus, a Tökéletlen szülők, boldog gyerekek című könyv szerzője.

Sok szülő (főleg, aki már nagyszülő) szembesül most azzal, hogy azok a módszerek, ahogy ő annak idején a gyermekét nevelte, valójában károkat okozhattak a gyereknek. Hogyan lehet ezt feldolgozni? 

A nevelési irányzatok változnak, a legtöbb, amit az ember tehet, hogy miután tájékozódik ezekről, a lelkiismerete és a saját személyisége szerint neveli a gyermekét. Természetes, hogy évtizedek távlatából úgy érzi a szülő, hogy sok mindent másképp csinálna a mai tudásával. Emögött nemcsak a nevelési elvek változása áll, hanem az évek múltával a szülő is tapasztaltabb, érettebb lesz. Ám sosem tudjuk meg pontosan, hogyan alakult volna a gyermek fejlődése, ha ezt vagy azt másképp tettünk volna. Az ember összetettebb, mint hogy akár utólag meg lehetne határozni, milyen szülői eszköznek pontosan mi lett az eredménye.

Ha a gyermekünk megbántva érzi magát valami miatt, amit a gyerekkorában tettünk, a legjobb, ha megpróbáljuk átérezni, őbenne hogyan csapódtak le az élmények, és ha valamit megbántunk, elmondjuk, hogy sajnáljuk. Érdemes elkerülni a mentegetőzés, a bagatellizálás, de az önostorozás túlzását is. A gyereknek nem arra van szüksége, hogy kimagyarázzuk döntéseinket, vagy hogy rosszul érezzük magunkat miattuk. Még ha nem is tudjuk megváltoztatni a múltat, nagyon gyógyító élmény a gyermeknek, ha együttérzést kap szüleitől, és látja, hogy komolyan veszik a sérelmeit.

Miben nyilvánulhat meg, ha gyerekkorban valami elcsúszott? Nemcsak az azonnali jelekre gondolok, hanem hosszú távon, akár kamaszként vagy felnőttként.

A legfőbb jele, ha elcsúszott valami a nevelésben, ha sérül a szülő és gyermek közötti kapcsolat. Ha a gyerek úgy érzi, nem érti meg őt a szülő, ha komoly feszültségek vannak a kapcsolatban, ha sérelmek ékelődnek közéjük, akkor annak megvan az előzménye gyermekkorban; akkor valószínű, hogy nem sikerült ráhangolódni a gyerekre, igazán őrá reagálni. Kamaszkorban persze természetes ez a tüskésség, ám ha felnőttkorra is állandósul, akkor érdemes elgondolkodni, mi csúszott félre gyerek és szülő közt. Sosem késő javítani a kapcsolaton, de ehhez szükséges, hogy a szülő igazán nyitottá váljon arra, hogy valójában milyen a gyermeke, és háttérbe szorítsa prekoncepcióit. Előfordul, hogy felnőttkorban indul el az érdemi párbeszéd szülő és gyermeke között, de csak akkor, ha a szülő elkezdi látni, hallani gyermekét olyannak, amilyen ő igazából. Még felnőttként is jólesik az embernek, ha így fordul felé a szülő.

A beszélgetés itt folytatódik.

Hozzászólások

hozzászólás

CÍMKÉK:
Read previous post:
Böjte Csaba a házasságról: Arra születtél, hogy valaki számára ajándék legyél

Tizenkettedik alkalommal rendezik meg hazánkban a házasság hete rendezvénysorozatot február 10. és 17. között, melyhez kapcsolódóan Böjte Csaba ferences szerzetes...

Close