A közös zenélés javítja a kapcsolatot

Erősebb, jobb lesz a szülő-gyermek kapcsolat, ha tinédzser korban közösen muzsikálnak, vagy hallgatnak zenét a család tagjai – derül ki egy amerikai kutatásból. A jelenség okaként többek között a nagyobb empátia kialakulását nevezték meg a kutatók - írja a csalad.hu.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
szülők
2018. október 05. csalad.hu

Idegőrlő dolog szülőként órákig egy helyiségben tartózkodni a gyermekkel, akinek a fülébe a bedugott eszközön keresztül folyamatosan dübörög a zene. Mit tesznek ilyenkor a magukat teljesen kirekesztettnek érző felnőttek: kiszedetik a tini füléből az eszközt, hogy aztán morogva a közösségi létezés lényegéről kezdjenek értekezni. A Huffington Post brit kiadása szerint ez több szempontból is nagy hiba. Ám eddig azt kevesen gondolták, hogy a muzsika nem csak megrontani, de jelentősen javítani is tudja a család tagjai közötti viszonyt. Egy most publikált amerikai kutatás szerint ugyanis a közös zenei tevékenységre fordított idő busásan megtérül pár évvel később. „Akinek kisebb gyermeke van, és együtt zenél vele, segít hozzá közelebb kerülni, és nem csak az adott pillanatban, hanem évekkel később is megmarad ez a megerősödött kötődés” – nyilatkozta Jake Harwood professzor, a kutatás társszerzője. „Ha a gyermek már tinédzser, érdemes közösen muzsikát hallgatni, vagy megosztani egymással a zenei élményeket, mert ezeknek később kimutathatóan jó hatásuk van a szülő-gyermek kapcsolatra” – tette hozzá az Arizónai Egyetem Kommunikációs Tanszékének vezetője.

A kutatók megállapításaikat fiatalok egy csoportjának kikérdezése, és más korábbi, a témakörben végzett vizsgálatok felhasználásával tették. 21 év körüli fiatalokat faggattak ki arról, hogy a szüleikkel milyen közös és rendszeres zenei élményeik voltak gyermekként (8-13 éves koruk között), illetve később tiniként (14 éves koruk után). A közös zenélés, koncertélmény, illetve a közös zenehallgatás is a kérdések között szerepelt. Illetve arra is kíváncsiak voltak, mennyire szoros a kapcsolatuk most, 21 esztendős korukban a szüleikkel. Az eredmények szerint minden korosztály számára fontos volt a muzsika közös megélése, azonban a tinédzsereknél mutatták ki – későbbi életszakaszukban – a legerősebb kapcsolaterősödést azokhoz képest, akik a szüleikkel sosem osztoztak a zenei élményekben.

A cikk itt folytatódik.