Ahogy növekszik a magzat a terhesség alatt, úgy lesz egyre kisebb helye mocorogni, forgolódni. A szülés közeledtével pedig elfoglalhat egy végső pozíciót, melyből végül a világra jön. Ezek közül a pozíciók közül néhány biztonságosabb (az anya és a magzat szempontjából egyaránt), vagyis ezeknél jóval kisebb a szülés alatti komplikációk rizikója. A magzat helyzetét az anya gerincéhez viszonyítva állapítják meg. Ha a magzat és az anya gerince párhuzamosak, akkor fej- vagy farfekvésről beszélünk, ha pedig egymásra merőlegesek, akkor harántfekvésről.
A fejfekvésben elhelyezkedő magzat helyzete lehet ún. anterior, illetve posterior. Mindkét helyzetben
a magzat feje van az anya medencéjében, készen arra, hogy beékelődjön a szülőcsatornába. A fejfekvést tartják a legideálisabbnak a szülés szempontjából. Az anterior helyzetben a kicsi arca az anyuka háta, míg posterior helyzetben az anya hasa felé néz. Az előbbi valamivel jobb a szülés szempontjából, hiszen így a magzat fejének legszélesebb része “nyomhatja” a méhszájat, így az gyorsabban tágulhat a szülés alatt. A posterior helyzetben a szülés valamivel lassabb és hosszabb lehet, illetve
az anyukánál könnyebben jelentkezhet hátfájás a szülés alatt. A magzatok nagy része (mintegy 95 százaléka) fejfekvésű pozíciót vesz fel a terhesség 33-36. hete között. A szakemberek szerint nagyobb valószínűséggel lesz posterior helyzetben a magzat, ha az anyuka hosszabb időt tölt ülő vagy fekvő helyzetben – vagyis, ez egy újabb indok lehet arra, hogy minél aktívabbak maradjunk a terhesség alatt (ez természetesen nem vonatkozik azokra az anyákra, akik
veszélyeztetett állapotuk miatt kényszerülnek ágynyugalomra).
A cikk itt folytatódik.