Családháló

Kezdőoldal Egészség és lélek A szoptatás védelmét szolgáló WHO-határozat elfogadását próbálta megakadályozni az amerikai tápszerlobbi

A szoptatás védelmét szolgáló WHO-határozat elfogadását próbálta megakadályozni az amerikai tápszerlobbi

Az Egyesült Államok tavasszal Genfben megpróbálta megakadályozni, hogy az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) elfogadjon egy olyan határozatot, amely a szoptatás fontosságát hangsúlyozta – közölte hétfőn a The New York Times című amerikai lap.

MTI,

A The New York Times megjegyezte: az amerikai álláspont egybeesett az amerikai csecsemőtápszer-gyártók álláspontjával.

Az újság értesülései szerint az amerikai küldöttség keményen, de sikertelenül dolgozott azon, hogy a WHO közgyűlése ne fogadja el azt a határozatot, amely évtizedes tudományos kutatásokra alapozva a szoptatás fontossága mellett foglalt állást és felhívta a figyelmet arra is, hogy az egyes országoknak korlátozniuk kellene az anyatejet helyettesítő tápszerek pontatlan vagy félrevezető reklámozását.

Az amerikai delegáció ki akarta vetetni a határozat szövegéből azt a mondatot, amely arra szólította fel a kormányokat, hogy “védelmezzék, megkönnyítsék és támogassák a szoptatást”, valamint töröltetni akarta azt a bekezdést, amely azt javasolta a politikai döntéshozóknak, hogy korlátozzák a tápszerek reklámozását.

Amikor nem jártak sikerrel, az amerikai tisztségviselők fenyegetődzni kezdtek a lap szerint. A Timesnak több ország legalább egy tucat képviselője nyilatkozott, többen közülük kifejezetten névtelenséget kértek, tartva az amerikai válaszlépésektől. Elmondták, hogy az amerikai delegáció például Ecuadort azzal fenyegette meg: amennyiben elfogadja a határozatot, gazdasági büntető intézkedésekkel és az amerikai katonai segély megvonásával számolhat. Az ecuadori delegáció gyorsan alkalmazkodott, és nem támogatta a határozatot.

A The New York Times uruguayi, mexikói és amerikai tisztségviselőktől származó információi szerint legalább 12 ország – többségében szegény afrikai és latin-amerikai állam – állt el a határozat támogatásától, attól tartva, hogy az Egyesült Államok megtorló intézkedéseket hoz ellene. A lap idézte Patti Rundallt, a Baby Milk Action nevű civil szervezet igazgatóját, aki leszögezte: “az Egyesült Államok zsarolni akarta az egész világot, megpróbálva felrúgni egy csaknem 40 éves konszenzust arról, hogy mi a legjobb a módja a csecsemők és a kisgyermekek egészségvédelmének”.

A határozatot végül Oroszország terjesztette be. Az Egyesült Államok az oroszokat nem fenyegette meg, de a szövegben bizonyos változtatásokat elért. Azt a mondatot, amely arra szólította fel az egészségügyi világszervezetet, hogy technikailag segítse azokat az országokat, amelyek szeretnének véget vetni “a csecsemők és kisgyermekek számára készített élelmiszerek nem megfelelő reklámozásának”, kiegészíttette a “bizonyos élelmiszerek” megfogalmazással.

A lap megkereste az amerikai egészségügyi tárcát, ahol egy szóvivő azt mondta: a határozat eredeti szövege “szükségtelen akadályokat állított a gyermekeiknek élelmiszert kereső édesanyák elé”. A külügyminisztérium elhárította a kommentárt, arra hivatkozva, hogy magánjellegű diplomáciai beszélgetéseket nem véleményez.

 

Hozzászólások

hozzászólás

CÍMKÉK:
Read previous post:
4,5 milliárd forint Pest megyei önkormányzati bölcsődék fejlesztésére

A Pest megyei önkormányzati tulajdonú bölcsődei ellátást nyújtó intézmények fejlesztését támogató pályázati kiírás jelent meg - mondta el a Pénzügyminisztérium...

Close