A te gyereked elérte már a kritikus magasságot?

Amikor a baba először két lábra áll, még nincs igazán veszélyben – lejjebb van a feje, mint a kilincs az ajtón, ami kiverheti a szemét. Ám amint eléri a 86 centis magasságot, új korszak kezdődik az életetekben. Sokkal veszélyesebb.

Hosszú folyamat végén tanulja csak meg a gyerek, hogyan kell látnia a világot, és sajnos csakis a saját kárán. Lassan ugyan majd rájön, hogy ami először csak egy csíknak tűnik, az valójában a vasasztal szegélye, aminek nem okos dolog nekirohanni. Vagy hogy a szeme ugyan lejjebb van, mint pad alja – de a feje búbját is hozzá kell még számítani, amikor alárohan, különben erőteljesen lehorzsolja a nagy sietségben. Ne legyenek illúzióid: a lekerekített sarokvédők csak ideig-óráig segítenek. A legnagyobb hátrányuk, hogy nem lehet az egész világra felszerelni őket. Bár vannak, akik ilyenkor legszívesebben bukósisakot tennének a gyerek fejére, tapasztalatból mondom: nem érdemes. Állati meleg van alatta, és biztos, hogy akkor esik nagyot a gyerek és töri be a fejét, amint leveszi az ember. Örökké meg úgyse lehet rajta. Sajnos ezt a szem-fej koordináció dolgot mindenkinek a saját kárán kell megtanulnia.

Szinte lehetetlen megelőzni!
Persze ha a szülő figyel, akkor egy csomó bajt meg lehet előzni – az csak a gond, hogy idő kell a szülőnek is, míg megtanulja, hogy a gyerek azt se látja, ami a szeme előtt van. És hogy a veszély nagyon gyorsan jön. Pontosabban a veszély egy helyben van – de a gyerek! Na, az elképesztő gyorsan tud szaladni. Pláne, ha már motorja is van!

Az én középső lányom ugyanis kismotorral varázsolt öklömnyi lila púpot a két szeme közé. Egyszerűen nem látta, hogy a betonból öntött pingpongasztal éle ott van a szeme előtt. Én épp azon ültem. Ő meg jött felém. Mit jött, száguldott. De gondoltam, majd csak megáll, hiszen látja, hogy az egy asztal. Tévedtem. Nem látta. Teljes erőből csapódott bele a pingpongasztal élébe. (Naná, hogy a sarkába!) Egy végtelen pillanatig csak feküdt a motoron, majd az továbbgurult, ő meg leesett a hátára. A csattanás elképesztő erejű volt. Biztos voltam abban, hogy betört a feje. Agyrázkódás, agysérülés – ilyen szavak jártak a fejemben. De szerencsénk volt. Még csak a bőre se szakadt fel. Tyúktojásnyi lila púpja nőtt, és ezt egy teljes hónapig néztük. De semmi komolyabb baj nem esett. Ő megtanulta, hogy a kismotorral sem kell eszetlenül száguldani, én meg azt, hogy a gyerekek sokkal kevesebbet észlelnek a veszélyforrásokból, mint én.