A terhesség negyedik hete

A negyedik hét valójában az első, amikor látható jelét mutatja a terhességed. Ha nem jött meg, lehet gyanakodni, örülni, tesztet vásárolni, de jó tudni, hogy más is okozhatja a menstruáció kimaradását.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2011. július 05. czefernek.lena

A negyedik hét valójában az első, amikor látható jelét mutatja a terhességed. Ha nem jött meg, lehet gyanakodni, örülni, tesztet vásárolni, de jó tudni, hogy más is okozhatja a menstruáció kimaradását.


A legismertebb jele annak, hogy kisbabát vársz az, ha nem jön meg időben, azaz az előző menstruációt követő körülbelül 28. napon a következő havi vérzésed. Ennek ugyan több oka is lehet, például a túlzott stressz, hirtelen fogyás, vagy valamilyen betegség, esetleg utazás is válthat ki ilyen tüneteket. A terhesség negyedik hetében a menstruáció kimaradása mellett előfordulhat fáradékonyság, gyakori vizelési inger, valamint hangulathullámzás és a melled is érzékenyebb, keményebb lehet a megszokottnál.

Ekkor azonban már könnyű meggyőződni arról, mi is okozza a jelenséget. A patikában kapható, otthon is elvégezhető tesztek ugyanis ebben az időszakban már alkalmasak a terhesség kimutatására. Jó tudni, hogy a terhességi tesztek a HCG elnevezésű terhességi hormont képesek kimutatni a vizeletből. Ezek találataránya azonban attól függ, hogy mennyire érzékenyek az adott anyagra, és hogy abból mennyit termel a szervezetünk. Ezért aztán az is előfordulhat, hogy a hormonszinted „becsapja” a tesztet, és a valóságtól eltérő eredményt kapsz. Általában nem előírás, mégis érdemes a reggeli első vizelettel elvégezni a tesztet, mert ekkor a legmagasabb a hormon koncentrációja. A terhesség túl korai szakaszában végzett teszt (nincs kimutatható HCG-szint), álnegatív eredményt adhat, míg a vizeletben megjelenő vér vagy fehérje, és bizonyos gyógyszerek szedése álpozitív eredményhez vezethet.

Hogy biztos legyél az eredményben, érdemes néhány nappal később megismételni a tesztet, vagy elmenni a nőgyógyászodhoz, ahol szintén vizeletből, de akár vérből vagy ultrahangos vizsgálattal állapítják meg a terhességet. Az ultrahangos felvétel ilyenkor ugyanis már ilyenkor is ki tudja mutatni, ha várandós vagy. A képen már jól látható a petezsák, amiben kezd kialakulni a szikhólyag. Ez lesz tulajdonképpen maga a kisbaba.

Jó tudni! A HCG, más néven humán chorio-gonadotropin a méhlepényben termelődő fehérjehormon, amely segíti a sejtszövetek kialakulását, a peteérést és az ovulációt, ez akadályozza meg a menstruációt is. A 3-4. héten a HCG normális értéke kb. 3-50 mIU/ml.