Ahol nem természetes egy pohár ivóvíz!

Etiópiában a helyiek naponta 5-10 kilométert gyalogolnak, majd órákat állnak sorba azért, hogy tiszta vizet cipeljenek haza húsz kilót is nyomó vizeskannákban. Nekünk, magyaroknak természetes a tiszta ivóvíz, amiért elég a konyháig mennünk, eközben Afrikában évente kétmillió gyerek egyszerűen belehal a szennyezett víz okozta betegségekbe.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2012. június 28. bencze.aron

Etiópiában a helyiek naponta 5-10 kilométert gyalogolnak, majd órákat állnak sorba azért, hogy tiszta vizet cipeljenek haza húsz kilót is nyomó vizeskannákban. Nekünk, magyaroknak természetes a tiszta ivóvíz, amiért elég a konyháig mennünk, eközben Afrikában évente kétmillió gyerek egyszerűen belehal a szennyezett víz okozta betegségekbe.


2011-ben rendkívüli szárazság sújtotta Kelet-Afrikát, a több mint 12 millió embert érintő aszály újra megmutatta: víz nélkül nincs élet. A tavaly nyáron átmeneti táborokba kényszerült emberek ellátásába bekapcsolódó Ökumenikus Segélyszervezet a fenntartható ivóvízellátás érdekében kutak újjáépítését és megtisztítását kezdte meg a helyi protestáns segélyszervezettel együttműködésben – tájékoztatta a Családhálót ifj. Kis Boáz, a szervezet sajtóreferense. Elsődleges célunk az életmentésen túl – folytatta –, hogy az általunk felkarolt Gayo településen biztosítva legyen az élet első számú feltétele, a víz.  A feladat nem könnyű, ugyanis a fővárostól 600 kilométerre található községben 2500 lakos és 2500 jószág ivóvízellátásának kell megoldani.

Az ivóvíz egy 10-12 méter mélyen földbe vájt, 50 méter hosszú és 5 méter széles kutakban, úgynevezett ellákban található, ám ezeket meg kell tisztítani ahhoz, hogy használni tudják. A gayoi kútból napi 20.000 liter vizet lehet kinyerni, így fejenként 4 liter jut minden embernek és az állatoknak.

Június 16-21 között a helyszínen kapcsolódott be az etióp segélyprogramba az Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövete, Kovács Koko István. Az olimpiai és világbajnok ökölvívó személyes jelenlétével szeretné felhívni a figyelmet a szervezet most indult adománygyűjtésére, melynek célja a Segélyszervezet etióp segélyprogramjának folytatása.

ifj. Kis Boáz a munkálatok részleteiről szólva elárulta: a kutak helyreállításán 250 ember dolgozik. A munka általában reggel 7-től délig tart a hatalmas forróság miatt. A kézzel végzett munkával 250 háztartás jut fontos bevételhez, s tisztában lesznek a munkafolyamatokkal is, ami a későbbiekben a kút fenntartásához és a karbantartáshoz lesz nélkülözhetetlen. Az emberek és jószágaik ivóvízhez juttatása mellett az állattartás körülményeinek javítása is fontos feladat Etiópiában. Az Ökumenikus Segélyszervezet ezért egy olyan segélyprogramot is indított, amely nemcsak munkát ad a helyieknek, de nagy területet tisztít meg a tüskés bozótostól. Az így létrejött szabad területen friss fű sarjad, ami táplálékul szolgál a jószágoknak.

Július 31-ig bárki egyszerűen támogathatja a segélyszervezet afrikai gyermekekért végzett munkáját, ha tárcsázza a 1353-as adományvonalat – hívta fel a figyelmet a sajtóreferens. Az adományvonal egyszeri hívása (250 forint) egy etióp kisgyermek kétheti ivóvízadagját biztosítja. A meghirdetett gyűjtés célja, hogy a szervezet folytathassa azoknak a dél-etiópiai kutaknak a megtisztítását, amelyek hosszú távon is megoldhatják több ezer ember – nagyrészt gyermekek – ivóvízellátását.

Fotók: Kállai Márton