Soha nem tömném a gyerekemet ilyen mesterséges szarokkal.
Cuki, de a helyedben mondjuk biztos nem hagynám a napon homokozni.hirdetéshirdetés
De nem kell ehhez a Facebookra se menni, ott a többi szülő pillantása, ahogy öltözteted a gyereket az óvodában, és persze ott vannak a nagyszülők, akik szintén sokkal jobban tudják, mi kell az unokának, mint te.
Ilyen időben nem kéne már egy sapka arra a gyerekre?
A szemforgatások, a megjegyzések és a kéretlen jótanácsok záporában aztán olykor te magad is elbizonytalanodsz, szorongani kezdesz. Vagy dühös leszel, és kiosztasz valakit. Nincs nagy különbség. Alkalmatlan, inkompetens, rossz szülőnek érezni magad nem egy felemelő érzés, de a gyereknek is többet árt, mint használ.
Nem engeded hibázni
Az egyik leggyakoribb probléma, hogy aki felett rendszeresen pálcát törnek, akit szülői szerepében visszatérően kritizálnak, sokkal jobban fog félni a gyerek kudarcaitól, mint azok, akik támogató légkörben élnek. A gyerek hibái, a rossz jegyek az iskolában, az elhagyott cuccok, a csínytevések számukra ugyanis közvetlenül arról szólnak, hogy ők maguk milyen szülők. Vagyis nem a gyerek korának megfelelő kilengéseit látják ezekben, hanem sokkal inkább annak bizonyítékát, hogy tényleg rosszul csinálnak valamit.
A gyereknek tehát tökéletesnek kell lennie. Nem azért, hogy a gyerek tökéletes legyen, hanem azért, hogy ők mint szülők tökéletesnek tűnjenek. Hogy elmondhassák, hogy az én gyerekem tudja, az én gyerekem kompetens, az én gyerekemből sikeres felnőtt lesz. A gyerek ilyenkor nem gyerek, a gyerek ilyenkor a nevelési siker mérőszáma. Egy eredmény, amit fel lehet mutatni. Nem arról van persze szó, hogy a szülő hibát követ el azzal, hogy kereteket tart és elvárásokat fogalmaz meg. Arról van szó, hogy ha a szülő a gyerek hibáitól megijed, ha magát érzi támadva, ha mások baljós figyelmeztetéseit látja beteljesedni, nem lesz képes rá, hogy segítse a gyermeket az életkorának megfelelő és a tőle elvárható fejlődési lépcsőfokok megtételében.
