Alacsony tesztoszteronszint jelei a fiú gyermekeknél

A hormonzavarok nem csak a felnőtteknél jelentkezhetnek, hanem nagy számban vannak olyan gyermekek is, akik kénytelenek endokrinológushoz fordulni. Dr. Tar Attila, a Budai Endokrinközpont gyermek és felnőtt endokrinológusa az alacsony tesztoszteronszint jellemző tüneteit ismerteti.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
fiú
2018. május 26. Budai Endokrinközpont

A tesztoszteron szerepe az erősebb nem esetén

A tesztoszteron az egyik legfontosabb férfi nemi hormon-bár nem csak a férfiak, hanem a nők is termelik, igaz, jóval kevesebb mennyiségben. Termelődése már magzati korban megkezdődik, hiszen hozzájárul a férfi nemi szervek fejlődéséhez. Továbbá a férfi nemi jellegek kialakításáért felelős, így fontos szerepet játszik a szőrnövekedésben, az izomtömeg kialakulásában, a mutálásban, a valamint befolyásolja a nemi vágyat, az erekciót és a nemzőképességet is. A tesztoszteron termelődését az agyalapi mirigy által előállított LH nevű hormon segíti, amit a hypothalamusban termelődő gonadotropot serkentő (GnRH) hormon termel.

Mitől lehet kevesebb a mennyisége?

Az alacsony tesztoszteronszint hátterében több tényező is húzódhat. Általában késői pubertás esetén találkozni vele, ám lehet, hogy pl. hipofízis rendellenességek, cukorbetegség, hereműködési zavar, mellékvesekéreg zavarai, magas prolaktin szint, vesebetegség okozza, esetleg a férfi nemi szervet érintő sérülések, vagy szteroid tartalmú készítmények rendszeres szedése. Éppen ezért, amennyiben alacsony a tesztoszteron mennyisége, mindenképp alapos kivizsgálás indokolt, hogy kiderüljön, mi miatt is lépett fel a zavar.

Az alacsony tesztoszteronszint tünetei

  • mutálás elmaradása
  • késői nemi érés
  • nem fejlődik az izomtömeg
  • nem nő/ritkul a testszőrzet
  • nem nő a hímvessző/here
  • mellek növekedése
  • fáradtság, depresszió
  • szexuális érdeklődés hiánya

Hogyan kezelhető?

Első sorban ki kell deríteni, mi is okozza az alacsony tesztoszteronszintet, ugyanis az alap problémát mindenképp kezelni kell! Dr. Tar Attila, a Budai Endokrinközpont gyermek és felnőtt endokrinológusa hozzátette, hogy a tesztoszteron szintjét szerencsére lehet növelni, injekció, gyógyszer, tapasz formájában is- természetesen szigorú orvosi kontroll mellett!