„Anya, ott gurul egy néni!” – Mit mondj a gyermekednek a fogyatékos emberekről?
Fogyatékosügyi szakemberek körében él egy anekdota egy néhai magyar delegációról, akik a nagybetűs Nyugaton járva észrevették, hogy ott jóval több sérült ember jár-kel a városok utcáin, bevásárlóközpontjaiban, turisztikai látványosságainak környékén, mint hazánkban. A minden bizonnyal már sokat látott utazók döbbenten mondták helyi kísérőiknek, hogy ők úgy látják, hogy ebben a mienknél sokkal fejlettebb országban mennyivel több a fogyatékos, vak, mozgássérült és siket ember, mint Magyarországon.
Pedig alighanem csak arról lehetett szó, hogy ezek a fogyatékos emberek ki tudtak és ki is akartak menni az utcára. Hogy csupán városi legenda-e, vagy tényleg megtörtént eset, azt valószínűleg sose fogjuk megtudni, az azonban biztos, hogy ez a kis történet jól rávilágít az akadálymentes fizikai és információs környezet létfontosságára a fogyatékos emberek élete szempontjából.
A gyerekek talán éppen így rácsodálkoznak egy mozgássérült emberre, aki a kerekesszéke hajtókarikáját megragadva önállóan lép, vagy némi humorral inkább „gurul” ki az utcára, megy el dolgozni, jár szórakozni és ül be egy kávézóba a barátaival. Ráadásul a kerekesszék igazán érdekes látvány, olyan „játék”, amit valószínűleg sok gyerek szívesen ki is próbálna, ha tehetné. Jó hír, hogy az Ability Park kitelepülésein, például a Sziget Fesztiválon ezt tényleg meg is lehet tenni, ráadásul a felnőtteknek is szabad, bár ők gyakran riadtan utasítják vissza a lehetőségét annak, hogy csak pár percre is kerekesszékből szemléljék és próbálják ki a világot.
Cikksorozatom mostani részében Ivanova Danielával beszélgetek arról, hogy miben és milyen segítséget igényel ő, aki aktív kerekesszékben éli mindennapjait. Daniela mozgássérültsége ellenére igazán aktívan él, sokat utazik, szórakozni jár, dolgozik és szívesen megy vásárolni a húgával vagy a barátaival, szabadidejében pedig blogot ír, amiben sok humorral és őszinteséggel mesél az életéről.
A kerekesszékkel közlekedő emberek számára a legfontosabb feltétel, hogy a környezet fizikailag akadálymentes legyen, vagyis legyenek elég szélesek az ajtók, legyenek lekerekítve a járdaszélek – de nem teljesen eltüntetve, mert az meg a látássérülteket sodorhatja életveszélybe –, legyen olyan lift az épületekben, amibe kerekesszékkel is kényelmesen be lehet szállni és amit kerekesszékben ülve is lehet önállóan kezelni, a lépcsők helyett vagy legalább mellett legyenek nem túl meredek rámpák, az ügyfél pultok, tájékoztató táblák, kaputelefonok, csengők kerekesszékben ülve is elérhető magasságban legyenek és álljon rendelkezésre a középületekben, nyilvános helyeken akadálymentes mosdó. Ennyire persze nem egyszerű ez a kérdés, de ezekre mindenképpen szükség van. Ugyanakkor érdemes szem előtt tartani azt a tényt is, hogy ami egy kerekesszékes személy számára használható, az kifejezetten kényelmes és biztonságos lesz babakocsit tolva vagy kerekes bőröndöt húzva is!
A felnőttekben a kerekesszék látványa a segítés szándékát aktiválja, talán túlzottan is. Daniela is gyakran tapasztalja, hogy ha megáll az utcán, hogy telefonáljon vagy megvárjon valakit, folyamatosan megszólítják a járókelők, hogy segíthetnek-e neki valamiben. „Nagyon fontosnak tartom, hogy a segítséget nyújtani kívánó járókelő minden esetben először kérdezzen. Érdeklődjön, hogy egyáltalán szükségem van -e segítségre, és amennyiben igen, engedje, hogy elmagyarázzam neki annak mikéntjét. Sajnos a kéretlen és nem szakszerű segítségből komolyabb baj is lehet. Érthető, hogy egy laikus nem feltétlenül tudja, hogy hogyan emelje meg a kerekesszéket úgy, hogy abból ne legyen baleset, ezért elengedhetetlen a kommunikáció. Nem egyszer volt már rá példa, hogy majdnem kiborítottak az utcán a kerekesszékből, mert váratlanul mögém ugrottak és elkezdtek tolni. Ha rossz az út, macskakövek, vagy villamossínek vannak, akkor az első két kis kerék beakadhat és már esik is ki a kerekesszékes” – magyarázza Daniela.
Mivel környezetünk egy jelentős része sajnos még mindig nem bejárható önállóan a legtöbb kerekesszéket használó embertársunk számára, bizony gyakran elkél a segítség. De hogyan is lehet biztonságosan, a baleseteket megelőzve segíteni valakinek, aki kerekesszékben ül? Daniela ad pár tippet: „Egy járdára való feljutáshoz például a legegyszerűbb mód, ha a járdaszegélyre merőlegesen, azzal szemből indulunk és a szék háttámláját kicsit megdöntjük, felhelyezzük az első két kereket, majd feltoljuk az egész széket. Lépcsőn lefelé is szemből kell indulni, szintén a hátsó két kerékre döntve a széket. Felfelé ugyanez a metódus, csak háttal kell felhúzni a kerekesszéket. Rámpán lehet szemből menni, de ha nagyon meredek, szintén két keréken érdemes legurulni. Ajtónyitásnál jómagam általában nem igénylek segítséget, de mégis sokszor kinyitják előttem az ajtót, ami nagyon jól esik. Ebben az esetben fontos szerintem, hogy az illető, aki nyitja az ajtót oldalra álljon, hogy ne kelljen “bújj-bújj zöld ágat” játszani. 🙂 A járműre való le- és felszálláskor pedig szerintem csak annyi fontos, hogy az utasok mindig biztosítsák a számunkra szükséges helyet, illetve, hogy beengedjenek a járművön a kerekesszékes utasoknak kialakított részre. Nagyon kedves az emberektől, hogy mindig tettre készek, ha segítésről van szó, viszont azt is fontos tudni, hogy egy kerekesszék látványa önmagában még nem alkot egyenlőségjelet a segítség igényével.”
A kéretlen fakadó segítség nemcsak veszélyes lehet, hanem kellemetlen is. „Kínos helyzet számomra az, amikor egy láthatóan széles utcán közlekedem, mégis félreáll egy járókelő, és inkább felpréselődik a falra, hogy megvárja, amíg elhaladok mellette, pedig nyilvánvaló, hogy kényelmesen elférnénk egymás mellett. Jó szándék vezérli, mégis olyan érzés számomra, mintha attól félne, hogy “nekimegyek”, vagy elütöm. Ugyanez szokott előfordulni akkor is, amikor anyukák rántják el az utamból a gyerekeiket, attól félve, hogy nem tudom irányítani a székemet, pedig ha jobban belegondolunk, a járó emberek sem mennek neki csak úgy egymásnak” – meséli Daniela.
Szerencsére a mozgássérült embereket sem nagyon hagyja cserben a humorérzékük, ha kínos vagy nehéz helyzeteket kell gyorsan megoldani. Daniela is így van ezzel: „A legviccesebb jelenet az volt, amikor utaztam a villamoson a számomra kijelölt helyen, épp zenét hallgattam, majd valaki megkopogtatta a vállamat, és megkérdezte, hogy miben segíthet. Aranyos szituáció volt, mondtam neki, hogy intézze el, hogy gyorsabban menjen a villamos. Leesett neki, hogy kicsit indokolatlan volt a kérdés, majd mindketten elmosolyodtunk.”
(A szerző látássérült. A cikksorozat előző részei ITT, ITT , ITT és ITT olvashatóak.)
