Apa vs. Anya – ki a keményebb?

A férfi és a nő egyik legfontosabb metamorfózisa a házasságkötéskor valósul meg: férj és feleség lesz belőlük. A következő meghatározó lépcsőfok, amikor megszületik a gyerek, a férjből és feleségből pedig szülő lesz. Vajon hogyan hat ez a két nem képviselte személyiségekre? Ki lesz a milyenebb szülő?

Apu kemény, anyu lágyszívű. Ez elnagyolt, hanyag és pontatlan megfogalmazás, igazából azok perspektívája, akik még nem voltak szülői szerepben. De nemcsak az e téren tapasztalatlanok fejében vannak hibás, konkrétnak vélt képek a szülői szerepekről; valahogy kialakultak, és máig is tartják magukat az olyan képek, amelyek nagy általánosságban az apát szigorú, követelő, részre nem hajlóként, míg az anyát lágyszívű, szerető, valódi mentsvárként mutatják be.

A valóság ennél meghatóan univerzálisabb. Ahogy a társadalomból kikopni látszanak a csak pénzkereső gépként funkcionáló apukák, úgy módosulnak az anyukák szerepei is.

Anya csak egy van – de az az egy dolgozik
Amiatt, hogy már az anyák is aktív pénzkereső felnőttek, és gyakran nincs lehetőségük arra, hogy teljesen leálljanak a munkával a gyereknevelés alatt, vagy hogy otthon maradjanak három évig, az oltalmazó anyaság párosult egy praktikus, időbeosztó szemlélettel. Ettől még persze anya anya marad, és mivel még mindig az anyák maradnak nagyobb számban otthon a gyerekekkel, ezért továbbra is az ő nemükhöz köthető az alapértelmezett kötődés, mégis megfigyelhető, hogy sokkal több, a gyereket még marginálisan sem érintő feladatot vállalnak az anyák. Háztartás, gyereknevelés oké. És még egy laptop/ számítógép, az is oké. Anya ezáltal egy otthoni irodát is üzemeltet, amikor a gyerek alszik, amikor elvan egyedül, vagy éppen szoptatás közben.

Az apák, akik pedig továbbra is főként kenyérkeresők, a nem is oly távoli múlthoz képest rengeteget nevelnek. Pelenkáznak, etetnek, ringatnak, fürdetnek, mindent vállalnak, amit mell és anyatej nélkül csinálni lehet. Ettől a gyerekkel szorosabbá válik a kapcsolatuk és sikerélménnyel tölti el őket, ha valamit megtaníthatnak nekik. Egyre könnyebb kimondani: nevelni öröm.

„De apa (anya) megengedte!”
Aki otthon van a gyerekkel, többet kap belőle, ez tiszta sor: több örömöt és több megpróbáltatást is. A mindenkori meggyőződés függvényében aztán kialakulnak a nevelési mezsgyék: mit szabad, mit nem. Ebben lehetnek általános megállapodások apa és anya között, de mindent nem lehet megbeszélni, és egyszer mindkét szülő szembesül majd a gyerek értetlen bár, mégis következetességet igénylő kérdésével: „De hát most miért nem lehet (pl. tévézni), amikor apa (anya) eddig megengedte?” Nincs jó megoldás: félrevonulni és megbeszélni nem lehet mindig, van aminek élesben, a gyerek orra előtt kell lezajlania: „Nem érdekel. Én nem engedem.” És pontosan az ilyen helyzetek, nem pedig a nemekhez kötött vélt vagy valós jellemzők lesznek az eldöntői annak, ki milyen szigorú vagy lágyszívű.