“Áthelyezi” a beszédkészséget az agyvérzésen átesett babák agya

Egészséges területre "helyezi át" a beszédkészségeket a stroke-on átesett babák agya - állapította meg képalkotó eljárás segítségével egy amerikai kutatócsoport.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
csecsemő
2018. február 20. Czefernek Léna

A Georgetowni Egyetem tudósai azt remélik, munkájuk segíthet a stroke-ot szenvedett felnőttek rehabilitációjában is – írta a BBC hírportálja.

Az amerikai AAAS (American Association for the Advancement of Science) tudományos egyesület éves konferenciáján Austinban bemutatott kutatásban 12 olyan, 12-25 év közötti fiatal agyi felvételeit vizsgálták meg, akik nem sokkal születésük előtt vagy újszülöttként stroke-on estek át.

Az esettanulmányokban kevés tünet utalt arra, hogy agyvérzésük volt, egyikük sántikált, többen balkezesek lettek, mivel a stroke károsította jobb kezük irányítását, ám mindannyian jó beszédkészséggel rendelkeztek.

Mivel az agyuk még fejlődésben volt, amikor az agyvérzést átélték, képes volt alkalmazkodni – állapították meg az agyról képalkotó eljárással készült felvételek alapján.

Elissa Newport neurológus, a Georgetowni Egyetem agykutató központjának igazgatója, a kutatás vezetője elmondta, hogy ezek a fiatal agyak igen alkalmazkodóképesek voltak, át tudták helyezni a nyelvi funkciót egészséges agyterületre, ez azonban nem jelenti azt, hogy új területeket csak úgy át lehetne irányítani a jobb féltekére.

“Úgy véljük, igen szigorú szabályai vannak annak, hová lehet áthelyezni funkciókat. Amikor az agy egy régiója megsérül, az adott funkciót, például a nyelvi vagy tájékozódási készséget csak bizonyos régiók vehetik át. Ez fontos felfedezés, aminek az agyvérzésen átesett felnőttek rehabilitációjában lehet szerepe” – tette hozzá.

A kutatást most nagyobb létszámmal is elvégzik és azt is megnézik, más működési terület is áthelyeződhet-e, és ha igen, hová.

Évente több mint 400 gyerek szenved stroke-ot Nagy-Britanniában, negyedük egyéves kora előtt. A magzati és a születés utáni 28. napig történt stroke-ot általában a méhlepényről leváló és a baba agyába jutó vérrögök, esetleg az anya vagy a baba véralvadási rendellenessége okozza.

Az élet első heteiben gyakran észrevétlen marad a stroke és csak akkor gyanakszanak rá, amikor a gyerek nem fejlődik megfelelően vagy az egyik oldala gyengébbnek tűnik.