Családháló

Kezdőoldal Egészség és lélek Az agresszivitás okai totyogóknál

Az agresszivitás okai totyogóknál

Üt, rúg, harap? Vajon mi lehet a magyarázata a totyogók agresszívnek tűnő cselekedeteinek?

Babaszoba,
Az agresszió egy olyan viselkedésforma, amely során valaki szándékosan bánt egy másik embert szóban vagy tettlegesen, illetve szándékosan tesz kárt a körülötte lévő tárgyakban. A hangsúly tehát a szándékosságon van, és ezt hangsúlyosan szem előtt kell tartani akkor is, amikor a totyogók agresszív megnyilvánulásairól esik szó.

Dühreakciók-frusztráció

A gyermekek minden életkorban okozhatnak fájdalmat, ám 1,5-2 éves korig a dühreakcióik mögött nincs cél. A rugdosás, a csapkodás és a harapás egyfajta érzelmi kiürülésként van a babák segítségére, amivel többnyire nem az a céljuk, hogy fájdalmat okozzanak. Ezekben a tettekben a gyermek tehetetlensége felett érzett kétségbeesése tükröződik, az agresszívnek tűnő cselekvések pedig a frusztráció megszűnését eredményezik, és mindig rövid ideig tartanak. Ne feledjük azonban, hogy az épp csak totyogóvá cseperedett gyermek még ekkor sem tudja felmérni a jó és a rossz közötti különbséget, és az érzelemkezeléssel is hadilábon áll.

A cikk folytatásához kattints.

Hozzászólások

hozzászólás

CÍMKÉK:
Read previous post:
MÁV-Start: szerdán vásárolható meg utoljára a korlátlan utazást biztosító 60 napos Vakáció-bérlet

A diákok idén nyáron augusztus 1-jén vásárolhatják meg utoljára a 60 napos Vakáció-bérletet, ami érvényes diákigazolvánnyal együtt korlátlan utazást biztosít...

Close