Az agynak is árt a sok só

Egy új tanulmány arra figyelmeztet, hogy nemcsak a szívnek és az ereknek, hanem az agynak is árthat a túl sok só. A tudósok szerint emellett hasonlóan rosszat tesz a testmozgás hiánya is.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2011. augusztus 26. bencze.aron

Egy új tanulmány arra figyelmeztet, hogy nemcsak a szívnek és az ereknek, hanem az agynak is árthat a túl sok só. A tudósok szerint emellett hasonlóan rosszat tesz a testmozgás hiánya is.


A legutóbbi kísérletekben összesen 1262 férfi és nő vett részt, akiknek életkora 67-84 év közé volt tehető. A kutatók egészségi állapotukat három évig követték nyomon, és végül megállapították, hogy azoknak volt a legrosszabb a kognitív teljesítménye, akiknek a legmagasabb volt a nátriumbevitele (átlagosan napi 3091 milligramm naponta vagy még több) és a legkevesebbet sportoltak – írja a Neurobiology of Aging.

Az eredmények meglepőek, és kifejezetten fontosak. Az embereknek ugyanis tudniuk kell, hogy sokat tehetnek azért, hogy a kor előrehaladtával megőrizzék szellemi frissességüket. Ehhez pedig csupán annyi kell, hogy minél kevesebb sót fogyasszanak, és minél több időt töltsenek a friss levegőn mozgással, sportolással – mondta Carol Greenwood professzor.