Az anya elhízása a babának is árt

Korai pubertáshoz vezethet, ha valaki a kelleténél sokkal több zsíros ételt fogyaszt, miközben csecsemőjét szoptatja - erre az eredményre jutottak amerikai és kínai kutatók - írja a csalad.hu.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
szoptatás
2018. augusztus 21. csalad.hu

Komoly következményekkel járhat, ha egy kismama étrendje nem kiegyensúlyozott. Pontosabban az, ha folyamatosan túleszi magát, ráadásul az elfogyasztott ételek zsírtartalma nagyon magas. A tudósok azt kutatták az amerikai Ohio állam Toledo településének orvosi egyetemén, vajon milyen okok állhatnak a gyermekek pubertás korba lépésének egyre korábbra tolódása mögött.

Egérkísérleteket hajtottak végre, méghozzá úgy, hogy jelentősen megváltoztatták az emlősök addigi étkezési szokásait. „Magas zsírtatalmú ételeket kaptak az egerek attól a pillanattól kezdve, hogy világra hozták utódaikat és elkezdték a szoptatást, egészen addig, amíg teljesen elszakadtak utódaiktól. Ez nagyjából 21 napon következik be. Az egerek egy másik csoportját az addig megszokott, kiegyensúlyozott étrend alapján etettük” – idézte Wang Mengjie vezető kutatót a China Daily című kínai lap kutatásról megjelent cikke.

A cikk itt folytatódik.