Az “elég jó” szülő
Bár sokan örülnének, ha az újszülöttel együtt használati utasítás is érkezne a gyerekszobába, ez szerencsére nem így működik. Minden család más, különböző igényekkel. De néhány alapelvvel segíthetünk, hogy könnyebben tájékozódj!
Mivel minden család más, és minden egyes kisbaba egyéni temperamentummal, igényekkel pottyan egy, a többitől különböző családba, nem lehet mindenkire egyformán érvényes nevelési menetrendet összeállítani. Ám vannak általános alapelvek, amelyek betartására minden nevelőnek (szülőnek, pedagógusnak) törekednie kellene. Mind a gyerek, mind önmaga érdekében.
Magánterület! Belépni tilos!
Csecsemőkortól kezdve töreked arra, hogy tiszteletben tartsd a gyerek “magánügyeit”. Ne kívánjunk tőle produkciót mások előtt, még akkor se, ha csodálatosan énekel, vagy ügyesen tud verset mondani. Ne zavarjuk meg elmélyült játék vagy olvasás közben, ha a dolog halasztható. Ne beszéljük ki titkait, magánügyeit, vegyük megtiszteltetésnek, hogy ránk bízta őket. Ne hozzuk zavarba mások előtt, se azzal, hogy szidjuk, se azzal, hogy tömjénezzük. Gondoljunk bele: nekünk jólesett kiskorunkban, amikor szüleink az ismerősöknek mutogattak, mint egy jószágot a hetivásáron? Amikor anyánk nevetgélve mesélte a barátnőinek, hogy az ő kicsi lánya szerelmes a Józsiba az első béből? A gyereket ugyanúgy megilleti a tapintat, mint a felnőttet. Ha ezt nem kapja meg, könnyen megrendülhet szüleibe vetett bizalma.
Ne a gyerek előtt???
Igen, vannak dolgok, amelyek nem a gyerekre tartoznak. Ezeket jobb, ha a szülők egymás közt vitatják meg. De az ő sorsát is érintő eseményekről mindenképpen beszélni kell vele. Nagyon ritka az olyan eset, amikor jobb eltitkolni a problémát, vagy “kegyes hazugsággal” kihúzni a baj méregfogát. Ha meghalt a nagyszülő, hiába mondjuk, hogy csak elutazott. Ha válás van kilátásban, vagy más okból jut válságos helyzetbe a család élete, a gyerek hamar megérzi, hogy baj van. Lehet, hogy ő elég tapintatos ahhoz, hogy ne hozza szóba, de gondolatban nagyon is foglalkoztatja a kérdés. Nem ritka, hogy bűntudat alakul ki benne: magát okolja a történtekért, emiatt szorong, akár komoly pszichés problémák is kialakulhatnak.
A titkolózás csak rövid távon kényelmes megoldás, aminek következményeivel, ha később is, de biztosan szembe kell néznünk. Az is gondot okozhat, ha a gyereket olyasmivel is terhelik, amit még képtelen földolgozni. Ez főleg a gyerekét egyedül nevelő vagy a párkapcsolati problémákkal küzdő szülőknél fordul elő. Egy óvodást, kisiskolást soha ne használjunk lelki szemetesládának. Erre ott vannak a barátnők, vagy ha más nincs, hát a pszichológus.
Hogyan mondjam el?
Fontos tehát, hogy a gyerek tudja, mi folyik körülötte. Ám nem mindegy, hogyan beszélgetünk vele a komoly dolgokról. Ne felejtsük el, hogy még nagyon kevés élettapasztalattal rendelkezik, kisebb a szókincse és a befogadóképessége, mint a felnőttnek, nem alakult még ki az erkölcsi értékrendje, sok mindent szó szerint értelmez. Mindenről éppen annyit mondjunk el neki, amennyit valóban megért, és azt mondjuk, amivel mi is azonosulni tudunk. Ha a halál kérdése kerül elő, a saját hitünk szerint beszéljünk róla. Törekedjünk arra, hogy könnyen érthető legyen, amit mondunk: nem kell biokémiai előadást vagy bibliaórát tartanunk az óvodásnak. Annak a szülőnek van igazán nehéz dolga, aki maga sincs tisztában az élet nagy kérdéseivel. Itt az alkalom, hogy végre magunk is elgondolkodjunk ezeken a dolgokon. Jobb későn, mint soha.
