Az érzelmi és társas intelligencia szerepe – Pál Feri atya előadása

Feri Atya, miután röviden átismételte legutóbbi előadásának lényegesebb gondolatatit az érzések és az erkölcsi cselekvés összefüggésének fontosságára hívta fel figyelmünket. Az erkölcsös cselekvés segít az értékek megvalósításában és a hosszú távú életcélok elérésében.

A mai Magyarországon szinte hősiességre van szükség ahhoz, hogy valaki a saját értékrendje szerint éljen. Sokszor mély belső konfliktust okoz, hogy a saját értékrendemnek feleljek-e meg, vagy a külső elvárásoknak. Ennek azért is döntő jelentősége van, mert az eredményességünk és a jól-létünk szempontjából döntő fontosságú az érzelmi és a társas intelligencia együttesen.

A társas intelligencia szerepe az erkölcsi cselekvésben 

Az érzelmi intelligencia szempontjai közül hármat már tárgyaltunk:

1. Képes vagyok megnevezni saját érzéseimet

2. Képes vagyok az érzéseimmel bánni 

3. Képes vagyok mások érzéseit felismerni, tudok együtt érző lenni

Feri felidézte a korábban tárgyalt példák közül a pszichopata esetét, aki unatkozik mások szenvedése láttán, mert nincs benne empátia, valamint a „vasúti dilemmát”. Van, amikor értelmi megfontolások alapján döntünk arról, hogy a lehető legkisebb legyen a veszteség. Erkölcsi döntés lehet például a legkisebb rossz helyes választása. Máskor belső, érzelmi indíttatású, ösztönös döntés születik. Az agykutatás megerősíti: vannak olyan döntések az erkölcsi döntések között is, melyet az agyunk hoz meg, ezeket követik az érzések és csak utána jön a gondolati tevékenység, értelmi belátás. Óriási nehézség, ha ezek az érzésből fakadó zsigeri döntések nem születnek meg. Ezek kifejlődésében szerepet játszanak a következő szempontok:

Ha magzatkori, gyermekkori érzelmi szükségletek nincsenek kielégítve a szülő részéről

Az érzelmi intelligencia a kapcsolatokban alakul ki. A tükör neuronok segítenek abban, hogy érezhessem azt, amit a másik ember. Ennek kölcsönössége a kötődés alapja. Szükségleteinkre pozitív választ kapunk, szabad érezni, kifejezni érzéseinket. A gyerek ezt szülei érzéseiből tanulja: apa dühös, mert rosszat csináltam, de örül, ha jót teszek. Ennek torzulása: ha apa akkor is dühös, ha nem csináltam rosszat. Nagy jelentőségű, hogy a szülő hiteles érzéseivel fordul-e gyermeke felé. Ha a gyermek nem tud mit kezdeni a haragjával, nem mindegy, hogy a szülő megnyugtatja, vagy szintén haraggal reagál. Ezzel ugyanis erőszakra tanítja a gyermeket. Ha olyan személyek vesznek körül, akik megfelelő érzéseket tükröznek, elfogadhatónak tükröznek vissza és ők maguk tudnak valami kezdeni a mi érzéseinkkel, néhány év alatt megtanuljuk kezelni az érzelmeinket. Az érzelmi intelligencia jellemzői közül 3-at már tárgyaltunk:

1. Képes vagyok megnevezni saját érzéseimet

2. Képes vagyok az érzéseimmel bánni 

3. Képes vagyok mások érzéseit felismerni, tudok együtt érző lenni

Itt érkeztünk el az érzelmi intelligencia témájának 4. pontjához: Képes vagyok önmagamat motiválni. Dühös vagyok, de a dühömet képes vagyok irányítani. (Feri saját példáját hozza, mennyire motiválja a prédikációkra való felkészülésben a düh, korábban hallott rossz beszédek miatt.)

A Felettes én és az Én ideál szerepe az erkölcsi döntésben

A szülőktől kapott visszajelzések másik fontos szempontja: a Felettes én és az Én ideál kialakulása. A gyermek személyiségfejlődésének egyik fontos állomása, amikor azonosul az azonos nemű szülővel: „Olyan leszek, mint Apa!”. Ez természetes folyamat, azonosulunk, ha akarjuk, ha nem. Nagy kérdés, hogy ki az a szülő, akivel azonosulunk, elérhető-e egyáltalán az azonos nemű szülő, vagy ha nem, ki van ott helyette. Lehet, hogy gazember, de ha ő az apám, akkor is azonosulok vele.  Döntő jelentőségű szempont ahhoz, hogy zsigeri, érzelmi döntéseket tudjunk hozni, amiket az eszünkkel csak később indokolunk meg. Komoly dilemma, amikor érzem az érzéseimet, indulataimat, késztetéseimet, de az nem felel meg sem a Felettes énnek, sem az Én ideálnak. Kisgyermek korban, ha jön egy késztetés, máris tett követi. 5-6 éves korban a késztetés és a cselekvés közé ékelődik még egy lépés: elkezdünk gondolkodni. Ebből a gondolkodásból fejlődik ki később az erkölcsi gondolkodás, például a kisebb rossz választása. Ebben a folyamatban az érzelmi és gondolati tevékenységre is szükség van. A fejlődés során eljuthatunk oda, hogy az empátia kiterjed olyanokra is, akiket nem is ismerünk, akár minden emberre. Végül világos erkölcsi elveink lesznek, egyetemes etikai elvek. Ha ez a rendszer így összeáll, a leghatékonyabbak tudunk lenni egyéni jól-létünk és a társas együttműködés szempontjából. Igaz, nem lesz egyszerű, mert sok dilemmánk lesz, de mégis gyümölcsöző. A megfelelő erkölcsi magatartás kifejezetten segíti a jól-létet.

A kötődés jelentősége az érzelmi intelligencia fejlődésének folyamatában

Ha szükségleteink nem elégülnek ki, megtanuljuk azokat késleltetni. Feltéve, hogy tapasztalataink alapján bízhatunk benne, hogy később kielégítődnek. Ha később sem elégítődnek ki, le kell mondanunk róluk. Megtanuljuk, hogy a kapcsolat (pl. anyukánkkal) fontosabb, mint a saját szükségletünk. Ezek később a felnőttkorban döntő jelentőségűek pl. egy házasságban, ha az egyik fél szükségleteit a házastársa nem elégíti ki, és bele kell törődnie, hogy már nem is fogja, nagy kérdés, hogy a másik személyt tudja-e a szükségletei elé helyezni, vagy inkább másik társat keres. Akinél ezek az alapok hiányoznak, sokkal nehezebb egy ilyen döntés. Ezért fontos az önnevelés, öngondozás.

Az együttműködés szerepe az érzelmi intelligencia szempontjából

Az érzelmi intelligencia fejlődésének újabb fontos eleme, egyben annak 5. sz. ismérve hogy képes vagyok másokat meghívni együttműködésre. Egy hiteles személlyel, aki szenvedélyből, szabadon cselekszik és abban eredményes, szívesen társulunk.

Gyermekkorban megtanuljuk, hogy bizonyos érzéseket nem szabad megélnünk. (düh, harag, öröm, szomorúság stb.) Bizonyos egészséges érzések a kötődés problematikája miatt helyettesítő érzésekkel váltódnak fel:

A haragot felváltja a „dühösködés”, „puffogás”                          

A félelmet felváltja a szorongás, aggodalmaskodás.

A szomorúságot felváltja az önsajnálat.

Az örömöt felváltja a tettetett „örömködés”.

A bűntudatot az önmarcangolás, szégyenkezés.

Az egészséges sikerélményt felváltja a másik ember feletti diadal érzete.

A kapcsolat egészséges féltését felváltja a féltékenység.

Az együttérzést felváltja a lenézés, megvetés.

Amennyiben van egészséges kötődés, miközben jól vagyok, megengedem a másik embernek is, hogy jól legyen és együtt jól tudjunk lenni.

A feladat és a probléma központú megoldási stratégiák különbsége

Feladat központúság: átlátom a helyzetet, átgondolom, mit kell tennem és nekilátok megoldani. Probléma központúság: Mi a probléma, ki okozta, ki a felelős, meg kell büntetni. Azzal az illúzióval áltatja magát, hogy új szabályokat kell hozni, akkor minden jobb lesz. Hosszú távú megoldás új szabályok bevezetésével nem, csak rendszerszintű változással érhető el. Ez tökéletesen igaz az érzelmi és társas intelligencia működésének összetett rendszerére is.

Végezetül Feri Atya egy megtörtént helyzetben a repülőgép pilóta példáján mutatta be, hogy katasztrófa-veszélyben hihetetlen nagy nyomás alatt hogyan működhet az emberi cselekvés eredményesen, ha az érzelmi a társas és az értelmi intelligencia összehangoltan tud működni, és a rendszer a tükör-neuronoktól kezdve a legmagasabb szintű egyetemes erkölcsi elvekig egymásra épül. A történet részleteit érdemes meghallgatni a palferi.hu oldalon! Izgalmas és tanulságos!