Baj, ha nagyon ragaszkodik a gyerek egy tárgyhoz? Vekerdy válaszol

Hogy a gyerekhez hozzánő egy kiválasztott plüss állat, kispárna, vagy pléd, nem ismeretlen jelenség a szülők előtt. Van-e egészséges határa a tárgyhoz való ragaszkodásnak? Vekerdy Tamás gyermekpszichológus válaszol.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
pszichológus
2017. szeptember 20. Babaszoba
 „Éva lányunk hároméves, és két éve van egy kedves, elkopott hálózsákja, amit mindenhová magával hurcol (hálózsákként már nem használjuk) és »nyonyó«-nak hívja. Sajnos a feleségem és köztem nincs egyetértés ebben a témában.
Ez adja Évának a megnyugvást, nagyon szereti. Napjában többször felveszi, hurcolja, pakolássza, és alvás közben is természetesen ott van az ágyában. Én úgy gondolom, hogy ez a kötődés most már túl sok, és félek, hogy lassan káros lesz a személyiségfejlődésére. Némi többletmunkát is ad, hogy este nekünk kell felkutatni a házban az elhagyott nyonyót… Persze nem baj, ha a gyereknek van egy ilyen »társa«, de az már gond, hogy nélküle huzamosabb ideig (3-4 óra) nehezen tud ellenni. Napjában legalább 10-szer előveszi, ha bármi stressz éri, hozzá menekül. Attól tartok, így nem fogja megtanulni a stresszkezelés egyéb »technikáit«, túlságosan függővé lesz egy tárgytól, és később sokkal nehezebben fog lemondani róla, mint most.
A feleségem úgy gondolja, hogy nem baj, ha van egy ilyen »segédeszköz«, ami a gyereket megnyugtatja, nem gondolja, hogy ez függőség, és tényleg, több gyereket (nagyobbakat is) ismerünk, akinek van hasonló függése (cumi, ujjszopás, stb.). A feleségem azt reméli, hogy majd abbahagyja magától, mindenféle külső ráhatás nélkül. Persze én is csak finoman, fokozatosan próbálom leszoktatni. Pár napja nappalra próbáljuk elrakni a nyonyót a »nyonyótartóba« a gyerek tudtával, amit nem szeret, de elfogad, s csak estére kell visszaadni neki alváshoz. Szóval, úgy gondolom, hogy jó lenne ezen hamar »túl lenni«, ha lehet. Éva egyébként kiegyensúlyozott és kb. 1 hét múlva kezdené az óvodát. Itt sem tudjuk, mi lenne a jó.
 .
Vigye be a nyonyót, hogy ott lehessen vele és segítse a beilleszkedést? Próbáljuk meg nyonyó nélkül oviba szoktatni, hátha sikerül? És egyáltalán, hagyjuk »nyonyózni« amikor és ahogy szeretne, és reméljük, hogy valamikor magától kinövi?
.