Biztosan rendben van a menzesze?

Amikor nem, és nem jön a baba, akkor sok nőben felmerül a kérdés, hogy a menzeszük vajon rendben van-e? Vajon garancia-e a megfelelő működésre az, ha a vérzésük rendszeresen jelentkezik, és mennyire fontos, hogy hány napos a ciklusuk? A kérdések bizony jogosak, mivel sokszor ez az a pont, ahol egy probléma könnyen tetten érhető.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
menzesz
2018. október 12. ratkotunde.hu

A ciklussal kapcsolatos kérdésekben dr. Angyal Géza szülész – nőgyógyász főorvos van a ratkotunde.hu segítségére.

A ciklus

A nők ciklusa a vérzésük első napjával kezdődik. Azt követően a 12.-14. nap körül a petesejt elhagyja a petefészket, vagyis ennyi idő alatt a vérzés lezárul, és az új petesejt megérik, a tüsző kireped, a sejt pedig megkezdi a vándorlását. Ennek megfelelően az ovuláció a vérzés első napját követő 10-16. nap között következik be, a teljes ciklus pedig 21-35 napig tart. A hátárok azért ennyire tágak, mert minden ember más, így a szervezetüktől sem lehet elvárni, hogy az óramű szerint működjön.

A ciklus idejében az eltérések sok esetben már egy meglévő gondra utalnak, így mindenképpen figyelni kell rájuk. Amikor kamaszkorban észleljük ezeket az eltéréseket, akkor még nem jelentenek feltétlenül gondot, hiszen a szervezet és a hormonrendszer még nem állt be a folyamat zökkenőmentes lefolytatására.

Később, amikor a változó korral is számolni kell, vagyis nagyjából 45-55 éves kor körül megint csak számíthatunk arra, hogy a menzesz nem nagykönyv szerint, nem a megszokott ritmusban jelentkezik.

Ezen kívül azonban az egészséges női szervezet csupán néhány napos eltérés produkál a megszokottól, nagyobbat nem igazán, így ha ilyesmi jelentkezik, mindenképpen érdemes felkeresni a kezelőorvost.

Mitől csúszhat el a ciklus

Ehhez első körben tisztázni kell azt, hogy a nemi ciklus egy igen bonyolult folyamat, melyben egy apró kis hiba is csúszást eredményezhet. Mindemellett a leggyakoribb okok között szerepelnek a ciszták, a stressz, a pajzsmirigy zavarok, illetve a hormonrendszer egyéb betegségei, a helytelen táplálkozás, és persze a várandósság.

A csúszás tehát nagyon sok dolog következménye lehet, így ha nem rendszeres, csak egyszer-egyszer fordul elő, rendszerint nincs semmilyen gond a háttérben. Ha azonban a gond rendszeresen jelentkezik, akkor orvosi kivizsgálás indokolt.

Dr. Angyal Géza a ratkotunde.hu-nak azt is elmondta, hogy az, ha a ciklus rendszeres, még nem jelenti, hogy minden rendben van. Sok esetben ugyanis bár a vérzés rendszeresen jelentkezik, az időintervallum is nagyjából azonos, de az akár két hónapot is felölel. Ilyenkor a szervezet küzd, hogy a ciklust normál szinten tartsa, de a test tápanyaghiányos állapota ezt nem teszi lehetővé. A csapda a helyzetben, hogy sokan azt hiszik, a szervezetük megfelelően működik, csupán hosszabb a ciklusuk, mint az átlag.

Hogyan lehet rendezni a vérzést?

Fontos leszögezni, hogy a fogamzásgátló rendezi ugyan a ciklust, de szedése alatt úgynevezett megvonásos vérzés jelentkezik, ami nem azonos a menzesszel, vagyis hiába rendszeres a vérzés, óramű-szerűen, akkor is lehetnek a háttérben komoly problémák.

A vérzést rendszerezni a megfelelő életmóddal, mozgással, és adott esetben várandósvitamin készítménnyel lehet – ha az elcsúszás hátterében nem orvosi probléma van. az egészséges táplálkozás és mozgás alapkövetelmény, emellett azonban a vitaminpótlás is kiemelten fontos, mivel kizárólag táplálkozással feltölteni a lemerült raktárakat nagyon nehéz lenne.

A megfelelő készítmény kiválasztásánál fontos, hogy az a lehető legnagyobb mértékben felszívódó anyagokat tartalmazzon, hogy a szervezet „töltése” valóban a lehető legjobban történjen. Ehhez mindenképpen biológiailag aktív, szerves kötésű (-citrát, -glükonát) anyagokat tartalmazzon a készítmény, mivel ezek felszívódási aránya akár 80 százalékkal jobb!

Célravezetőbb az egyesével beszerzett vitaminok, nyomelemek és ásványi anyagok helyett komplex készítményt választani. Ennek oka, hogy sok esetben az egyes anyagok segítik mások felszívódását, így például a D-vitamin a kalciumét, a réz és a cink egymásét, illetve a vas felszívódását a C-vitamin segíti elő.