Boldogok, akik sírnak… – Pál Feri előadása

A bennünk lakozó szülő és gyermek. Hogyan építenek tévedéseink? Az ész és az értelem közti különbség.

A belső önbecsüléshez szükséges még:

-Egyedül lenni

A papnevelő intézetben évente egyszer egy hétig csöndben kellett lenni. Miért jó ez? Az eddig tárgyalt kisebbrendűség-szégyen sémában szenvedőkben lakozik egy nyomorult kisgyerek, egy kis vacak. De van egy felnőtt is, aki  a helyzetekre tud reflektálni. Ezen kívül mindenkinek a része egy gondoskodó szülő is. Tehát amikor egyedül van, már akkor is legalább hárman vannak. Máris ott a probléma, hogy ki beszéljen. A gyerek sír: –  Jaj, egyedül vagyok, nem tudom, mit csináljak. Felnőtt: persze, mert nincs feleséged. És akkor eldöntötted hogy ma boldogtalan leszel. Nem lehetne ez másképp? Gyerek: de nem tudom hogy kell. – Kérdezd meg Anyut.
Én például azt tettem még, ahogy korábban már bevezettelek titeket a hálószobám titkaiba, hogy nem csak puha párnát, hanem egy különleges matracot is vettem magamnak, az érzékeny derekamhoz: 20 cm kókusz és 8 cm szivacs. Ezen kívül vásároltam egy Snoopy posztert. A kutyaól tetején alszik, felette hatalmas hold. Lefekvés előtt még kicsit égve hagyom a lámpát. Miért? Mert amikor leoltom, foszforeszkál!

-Kívülről jövő dicséretet

Ezt is be lehet építeni a belső önbecsülésbe. Pl. én azt hiszem hogy ez az előadás ma rosszul ment, közben megdicsérnek, az segít. De munka nélkül nem fog menni, dolgoznunk kell rajta éveket. Nemigen történik olyan hogy valami csoda folytán hirtelen jól leszünk. Előbb bizalmat kell szavazunk annak aki megdicsért. Nem magunknak hiszünk, a negatív gondolatoknak, hanem azoknak akik szeretnek.

-Saját érzelmeink, lelkiállapotaink megértése

Ha indokolatlan félelmeinket elkezdjük megérteni, nagy dolog. Következő lépés, hogy nem kezdem el szidni magam. Illetve azt nézzük, mikor jön egy érzés, mit árul el rólam? Sokan inkább a helyzetet kezdjük értékelni. „Persze hogy dühös vagyok mikor megint nem vagy hajlandó pontosan elindulni”.

-Humor: az jó. Akkor is ha nincs értelme.

-Bizalmat szavazok…

annak hogy elfogadható és szerethető vagyok. Kulcsa: a tökéletlenség szeretete. Egy férfi fiatalon kerül az igazgatói székbe, elmegy a mesteréhez tanácsot kérni, mi kell ahhoz, hogy megfeleljen? A mester elég szűkszavú: Jó döntések. A férfi elkomorodik: de hát hogyan hozza meg azokat? Újabb egyszavas válasz: tapasztalat. Még jobban elszürkül az arca, neki olyan nincs. Majd ezt hallja: rossz döntések…
Tehát normális az, ha hibázik, ez a folyamat része. Micsoda felszabadító érzés! Sőt, a tudatosan átvilágított összes hülyeségünk a legnagyobb erőforrásunk. Amire rájöttünk, hogy szoktuk elrontani, abból tudunk a legjobban építkezni.

Nyári útravaló

A szokásos módon a félév utolsó alkalmán kérdések özöne érkezett Feri atyához:

1. – Mi lesz a többi 14 sémával?

Szabadságra küldjük őket. Vagy gyakoroljuk, attól függ… Mindegy, mindenképp jól fogunk kijönni belőle. – Na, én gyakarolom és már alig várom hogy mondd, mit csinálok rosszul.

2. – És a boldog mondások?

Ez áll a sorok mögött: Pap úr, a hegyi beszéddel mi lesz? Válaszom: a boldog mondások érvényesek. Tehát a kérdés, hogy Jézus mit mond a boldogságról? Egy rutinos riportalany azt mondaná: kérdezze meg őt. Ugye, máris bátorítottalak egy bensőséges Jézus-kapcsolatra. Tőlem kérded? Az én bensőséges kapcsolatomból akarsz élősködni? Viccet félretéve, annyit mondhatunk, hogy Jézus, amikor a boldogságról beszél, beleszövi magát. Boldog vagy, ha az életedet valamiképpen összefonod az enyémmel. Ha egymásra hangolódunk, az boldoggá fog téged tenni. Annyit kívánok mindannyiotoknak a kritikai érzéketek mellé, hogy ha nem mondom ki, hogy „hegyi beszéd” vagy „boldog mondások” – meghalljátok az Evangéliumot a szavaimban. Mikor arról beszélünk pl. hogy más boldognak lenni és ebben a pillanatban boldognak érezni magam. „Boldogok akik sírnak, mert ők megvígasztaltatnak” (Máté 5,4) – ez a reménység az ő számukra már a jelenben elérhető, a Jézus személyével való kapcsolat révén.

3. – Istent meg lehet-e közelíteni értelemmel?

Igen. Hát közelíteni lehet. Elérni nem. Ezért amikor értelemmel közelítünk Istenhez előbb-utóbb egy jó dolog történik: összezavarodunk. „Anemjóját, ez sehogy sem jön ki!” Ez egy áldott pillanat. Nagyon kell az értelem, butaság ellen azért nem rossz, de amikor az értelem révén eljutunk a saját határunkhoz, akkor van lehetőség megnyílni a nálunk többre. A legtöbb ember hajlamos a saját gondolatait isteníteni. Beleértve a kételyeit és a hitét is. „Addig gondolkodtam rajtad, míg rájöttem, nem vagy bebizonyítható!” És? Valaki vagy megáll itt és isteníti a saját gondolatait, vagy azt mondja: most eljutottam a saját határomig.

Nagyon fontos az észt megkülönböztetni az értelemtől. Az értelem megkülönböztet, darabol, definíciókat ad. Azáltal ért meg valamit, hogy részekre szedi. Az ész egyben lát. Befogja az egészet, az összes dilemmával, paradoxonnal együtt. Ezért jótanács: ne csak az értelmeteket használjátok, hanem az eszeteket is.