A büntetés szülői tehetetlenség!

Mint ahogy sok más kérdésben, a saját tapasztalataink, a családból, az ismeretségi körből hozott minták az alapvetően meghatározók. Sokan mondják, hogy én is kaptam pofont, és mégis rendes ember lettem, de biztosan mindenki fel tudja idézni, hogy egy-egy esetben mit érzett. Egyetértett-e azzal, amit büntetésként kapott, ennek hatására elgondolkozott-e azon, hogy miért kapta a büntetést, és legközelebb mit csinálna másképpen, vagy csak túl akart lenni az egészen, a „hegyi beszéden”, a szülői prédikáción.

A legsúlyosabb büntetés a szeretet,- kapcsolat megvonás

„Nem beszélek veled”, „nem vagy a gyerekem”, „nekem ilyen gyerek nem kell”.

Ennél enyhébbnek tűnik, de ugyanilyen, „na, most menj be a szobádba és gondolkozz el azon, amit csináltál, s gyere vissza, ha végiggondoltad”.

A büntetés azt váltja ki a gyerekből, hogy megpróbálja eldugni, elrejteni, amit csinált, esetleg letagadni, rossz esetben ő lép ki a szülővel való kapcsolatból, gyorsan bevonul a szobájába, későn jön haza, stb. A büntetéssel nem lehet pozitív viselkedés változást elérni. Amikor a gyerek rossz jegyet hoz haza az iskolából, akkor a büntetés gyakran az Internet használat, a játékok megvonása és helyette tanulnia kell. Ritkán látjuk, hogy a gyerek ettől belátja, tényleg jobb dolog tanulni, mint játszani, chatelni, abba is hagyom az egészet.

A büntetés annyiban hat a viselkedésre, hogy a gyerek a büntetést igyekszik elkerülni, s ennek megfelelően változtat a viselkedésén. Ettől nem lesz motiváltabb a tanulásban, nem fogja jobban szeretni a nagymamát, és nem fog többet önként segíteni a házimunkában, nem fogja többet és szebben takarítani a szobáját.

Akkor büntetünk, ha olyan dolog történt, amire nem számítottunk, amivel nem tudunk mit kezdeni, amit régóta nem tudunk más eszközzel megoldani.

A büntetés, szülői tehetetlenség! A büntetés a szülői hatalomról, a hatalommal való visszaélésről szól, arról, hogy bármit megtehetek veled!

Akkor semminek ne legyen következménye?

De, igen, legyen! Legyen, és következménye legyen. A következmény az, ha előre megmondjuk, akár megállapodunk, hogy milyen történésnek mi lesz a következménye.

Sokan mondják, hogy rendszeres nehézségeik vannak a gyerekükkel a reggeli elindulás során, nem csomagol össze, otthon felejti a torna cuccát, mindig nekünk kell figyelni. Így aztán szinte minden reggel feszülten kezdjük a napot, mi is és a gyerek is, sőt a kapcsolatunkat is romboljuk. Érezzük, hogy feszülten érünk be a munkahelyünkre, de tisztában kell lenni vele, hogy a gyerek is így kezdi a napját iskolában.

Nekünk kell kijelenteni, hogy az ő felelőssége, a torna zsák elvitele, ha nem figyel, nem visszük utána, viselje ő az iskolai következményeit. Ugyanez a helyzet a leckével, a kötelező olvasmánnyal, nem nekünk kell figyelni, hogy mindent megtanult-e, legyen az ő felelőssége, viselje ő a következményeit, ne mentsük meg előre. Ezekre nekünk kell már kiskorban felkészíteni a gyerekeinket. Amikor elutazunk, legyen az ő feladata a játékait, a babáit, vagy akár a ruháját összekészíteni, mi csak a végén ellenőrizzük. Ne tegyük bele, ami hiányzik, gondolkozzunk el azon, hogy hogy tudjuk vele újra végiggondoltatni, vagy bírjuk ki, hogy valamit nem tesz el és nem lesz nála. Igen, lehet, hogy cirkuszolni fog, akkor érezzünk vele együtt, sajnáljuk, de semmiképpen ne dörgöljük az orra alá, hogy ez azért van, mert mindig olyan hebehurgya vagy. Amit megoldunk helyette, azt nem tanulja meg!

A régi minták és az új kutatások

Érdemes nemcsak azon elgondolkozni, hogy tényleg jók-e korábbi mintáink, hanem azon is, hogy a sok új, gyerekekkel kapcsolatos kutatás mit mond, mit mutat.

Ma egyre többet hallunk, tudunk arról, hogy

• az segít a gyerekeknek a fejlődésükben, a napi működésükben, ha következetesek vagyunk, ez teszi számukra kiszámíthatóvá a környezetet,
• az segít a gyerekeknek a fejlődésükben, a napi működésükben, ha velük közösen alakítjuk ki a szabályokat, akár már egészen kicsi gyermekkortól, Ő választ magának este ruhát, amiben az oviba megy, abból a kettőből, amit mi kikészítünk, ennek a folytatása, ha majd este ő készíti ki magának, amiben másnap az iskolába megy
• az segít a gyerekeknek a fejlődésükben, a napi működésükben, ha velük közösen alakítjuk ki a szabályokat, ő mondja meg 10 évesen (nem fog sokat mondani), hogy mennyit fog a különböző kütyükkel tölteni naponta, hetente, mi csak segítünk a betartásban
• az segít a gyerekeknek a fejlődésükben, a napi működésükben, ha egyre több dologban kapnak előzetesen döntési lehetőséget, az általunk, vagy velük közösen kialakított keretek között – hétvégén mikor akarsz tanulni és mennyit?, Ő határozza meg, megállapodunk vele, hogy ez így jó-e, esetleg közösen megalkudunk, és utána segítünk neki betartani

Amennyiben ezeket erősíteni tudjuk a működésünkben, a gyerek számára érthetőbb és kezelhetőbb lesz a világunk.

Mit tegyünk, ha tényleg olyat tesz, amit nem szeretünk, nem helyes?

Semmiképpen se toroljuk meg. Legyünk kíváncsiak arra, hogy ő mit gondol a dologról. Legyünk kíváncsiak, ő mit gondol arról, hogy ezzel kapcsolatban mi a mi véleményünk. Legyünk kíváncsiak arra, hogy ő hogyan tudná ezt a viselkedését megváltoztatni. Mondjuk el a saját véleményünket, látásmódunkat, keressük közösen azt, hogyan lehet „rendbe hozni”,

Gondolkozzunk el azon, hogy különösen a kisebb gyerekek elsősorban érzelmi alapon döntenek és akár belerúgnak a testvérükbe, a szüleikbe, ha valami nem tetszik nekik. Azt hagyni kell, hogy az érzelmeit kimutassa, azt nem kell elfogadni, hogy ezt ilyen módon tegye.

Nagyobb gyerekek esetében is sokszor a velünk való kapcsolat következménye, ha a kamasz nagyon nehezen lefogadhatóan viselkedik, nem a viselkedését kell korlátozni, megváltoztatni, hanem a szülő-gyerek kapcsolatot.

Végül sok türelmet, a büntetés mindenkori elkerülését, sok pillanatnyi és általános önmérsékletet javaslok, ami segíteni fog az egyéni jó megoldás megtalálásában.