Cici nélkül a világ

Cikkünk előző részében a leválasztás anyára és gyermekre érvényes nehézségeiről írtunk, ezúttal megnézzük, egyebek mellett azt is milyen szerepe lehet e folyamatban az édesapáknak.

Az elválasztás a kisgyermek életében korántsem csak a szoptatás elhagyásáról szól. Rengeteg más dolgot is tanul az életről, a világról, saját magáról, a kapcsolatairól a kicsi a folyamat alatt. Megtanulja, hogy az életben vannak jó és kielégítő dolgok – de bizony kielégületlenség, hiány, frusztráció is van. Optimális esetben viszont azt is megtapasztalja, hogy mindezek elviselhetők, mert van hozzá elég erőm, és vannak olyan emberek körülöttem, akik a nehézségek idején támogatnak. És legfőképpen: elég fontos és értékes vagyok ahhoz, hogy ha érnek is kudarcok és szomorúságok, az életem folytatásához, boldogságához legfontosabb dolgok, az alapvető vágyaim azért mindig teljesülnek.

“Katonadolog”
Ha egy kisgyermek azt tapasztalja, hogy az édesanyja az ő legkisebb szomorúságára kétségbeesik, és “vele gyászol”, összetörik, akkor ebből azt a következtetést szűri le, hogy az élet egy szörnyen nehéz dolog, a nehézségek kibírhatatlanok, nekem nincs erőm egyedül átvészelni őket, és ha nem ment meg valaki azonnal kívülről, elveszek.

Természetesen ennek ellenkezője sem jó tanulság: egy érzéketlen, mindenre csak “katonadolog!”-szinten reagáló anya azt tanítja a gyermekének, hogy nem érdemes a nehézségekről szólni, segítség úgysincs. Élete első hónapjai után – jellemzően az első életév vége felé – a gyermeknek fokozatosan meg kell tapasztalnia, hogy nem kaphat meg mindent és akkor, amit és amikor szeretne. Lassan meg kell tanulnia késleltetni, és azt is meg kell értenie, hogy vannak a világon mások, akik esetleg más dolgokra vágynak, mint ő – köztük az édesanyja. Fontosak tehát azok a tapasztalatok is, amikor a frusztrációját tűrnie kell tudni (természetesen nem akármeddig), amikor a stressz elhárítására saját megoldásokat kell kifejlesztenie. Mindezt egy jövendő “sikeres” és egészséges személyiség érdekében.

A szélsőségeket kerülnünk kell!
Sosem ideális, ha ez elválasztás hirtelen és fokozatosság nélkül történik. Vannak olyan élethelyzetek, amikor nincs (vagy úgy tűnik, hogy nincs) más megoldás, mint az egyik pillanatról a másikra történő elválasztás. Ez extrém megterhelést okoz a kisgyermeknek. Ő még nem érti, mi az oka a hirtelen szopi-megvonásnak, s nagy valószínűséggel büntetésnek, a számára legfontosabb személytől jövő elutasításnak fogja fel. Ez olyan mély és súlyos trauma lehet, ami hosszú időn keresztül – talán egy életre – nyomot hagy benne. Komoly fejlődési visszalépések, súlyos tünetek (pl. alvás- és evészavarok, gyermekkori depresszió, agresszió, más fejlődési területeken való visszalépés, és még sokminden más) hátterében húzódhat meg korábbi erőszakos vagy hirtelen elválasztás. Az esetek nagy százalékában megtalálható lett volna a megoldás, amellyel ez elkerülhető lett volna, ha az érintettek (szülők, orvos, pedagógus, stb.) tudatában lettek volna, hogy mennyire fontos ez a kérdés.

Az “ideális idő” mindig az adott család, az adott gyermek és édesanyja kapcsolatában, élethelyzetében megállapítandó kérdés. Vannak általánosan megfogalmazható igazságok, fejlődési szakaszok, de ezek kezdete és vége is egyénileg változik (persze nem akármilyen korlátok közt). Ráadásul rengeteg az egyéb figyelembe veendő tényező a család élethelyzetében. A gyerekek rendkívül finom ráhangolódási képességgel rendelkeznek – és jó esetben az édesanyák is. Így aztán ha a kölcsönös egymásrahangolódás folyamatában, a saját igények figyelmebevételével (van olyan, amikor egy anyának már “elege van” a folyton rajta csüngő kicsiből), de a másik szükségleteire való tekintettel megélt, kompromisszumokra épített (itt nincs “ha ma engedek, soha többet nem fogom tudni elérni”) folyamat az, ami elég rugalmas és kíméletes lehet ahhoz, hogy élhető legyen.

Az apák másfajta gyengédséget adhatnak
Az apa feladata ebben a helyzetben az lehet, hogy egyrészt támogassa az anyát – abban, hogy merje a saját igényeit is figyelembe venni, ne aggódjon annyira a gyermekért –, másrészt segítsen második, támaszt adó “pillérként” a gyereknek az anya “bűvköréből” való kiszakadásban, a (viszonylagos) eltávolodásban. Az apák fontos másfajta gyengédséget, más színezetű kötődést tudnak tanítani a gyerekeiknek, és ez olyan alap, amire építve bátrabban szakadhat el egy kicsit jobban a gyermek az óvó-védő anyai hátországtól. A konkrétumok tekintetében pedig segíthet a gyerek etetésében (aputól természetes, hogy kanálból, szilárdat kap a gyermek – anyunál nagy a kísértés egy jó szopira desszertnek), megnyugtatásában (aputól az is szuper, ha énekel vagy feldobál – anyu azért mégis inkább szoptasson egy kicsit, ha elestem), és a szülők tapasztalatai alapján fontos szerepük lehet a gyakran “utolsó bástya” éjszakai szoptatás leépítésében, hiszen ha ők kelnek a gyerekhez, abból szoptatás már nemigen lesz, így lassan nem érdemes annyiszor felébredni éjjel…

(Közreműködött: Csáky-Pallavicini Zsófia klinikai gyermek-szakpszichológus)