Családbarát kórházban a beteg is jobban gyógyul

Az egészségügyi intézmények brendjét erősíti a Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány és a Magyar Kórházszövetség által alapított elismerés, melyért kórházi osztályok, illetve kórházak pályázhattak. Idén először kapott díjat teljes intézmény, ezen kívül további 23 kórházi osztály nyert Családbarát Kórházi Osztály címet.

családbarát
2019. április 15. Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány

Az egészségügyi intézmények brendjét erősíti a Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány és a Magyar Kórházszövetség által alapított elismerés, melyért kórházi osztályok, illetve kórházak pályázhattak. Idén először kapott díjat teljes intézmény, ezen kívül további 23 kórházi osztály nyert Családbarát Kórházi Osztály címet.

A Családbarát Kórházi Osztály címek elnyerése egyben előszobája volt az idén első ízben kiírt Családbarát Kórház díjnak. Ehhez egy intézmény három éven belül három osztályának sikeres pályázása szükséges. Az intézményi díjra így idén hét intézmény adhatta be pályázatát, melyek közül győztesen a Bács-Kiskun Megyei Kórház került ki, a kórház képviselője B. Kopp Judit szobrászművész alkotását vehette át.

A kórház erősen támaszkodik a helyi szervezetekkel, civilekkel, vállalkozásokkal kialakított jó kapcsolatokra. Ezekre támaszkodva tudták megvalósítani például a gyermekosztály falainak mesefigurákkal való díszítését, ingyenes újszülött fotózást az osztályon, támogatott sport programot. A betegek és hozzátartozók kényelmét szolgálja a ruhatár, az ambulancián kialakított gyereksarok. A betegek tájékoztatását segíti a kórház naprakész Facebook oldala és a több osztályon kialakított konzultációs szoba. Gyásztanácsadás is elérhető a kórház területén. A munkatársak számára szélesebb körben igénybe vehetők a rugalmas és részmunkaidős lehetőségek. A dolgozók gyermekeinek nyári tábort szervez az intézmény, és kialakítottak gyermek játszószobát is, mely mindig rendelkezésre áll. Havonta van vásár a kórház területén. Közösségépítő a süteménysütő verseny, futóverseny, családi napok, a délutáni közös szabadidős programok és a kórházi kórus. A kollégák lelki jóllétét szolgálják a burn out és a kommunikációs tréningek.

Az elismeréseket április 12-én, Egerben a XXXI. Kórházszövetségi kongresszuson adták át. A díjátadást megelőzte egy, a díj szakmai zsűrijét megszólaltató kerekasztal-beszélgetés, melyből kiderült, hogy a családbarát szemlélet a kórházakban nem csak a betegek gyógyulását és hozzátartozóik eredményesebb bevonását segíti, hanem a kollégák lelki jól-létét is szolgálja. A dolgozók pályán maradásában és a munkaerő megtartásban egyaránt fontos eszköz. A zsűri kiemelte, hogy az idén különösen nagy érdeklődés mellett zajlott nemes versengésben az ország minden szegletéből érkeztek magas színvonalú pályázatok.

Továbbá felidézték a beadott pályázatokból a leginspirálóbb, és már működő jó-gyakorlatokat, melyek segítséget jelenthetnek a jövőben más kórházak számára is. A dolgozók testi és lelki egészsége megőrzése céljából több kórházban is rendszeresen tartanak dolgozói szűrőprogramokat, kommunikációs és burn out tréningeket, mentor programokat, életmód-és életvezetési tanácsadást, biztosítanak sportolási lehetőséget, illetve több intézményben elmehetnek a dolgozók 2-3 hét szabadságra egyben, ami az erős terhelés alatt dolgozó munkatársak regenerálódását szolgálja.

Ezen kívül a dolgozókat anyagilag is támogatják: apartmant biztosítanak számukra és családjuknak, krízis esetén kamatmentes kölcsönt igényelhetnek, kedvezményes mobil flottát használhatnak, nővéralap működik, valamint ingyen részt vehetnek kulturális programokon (színház), a gyermekeik számára pedig ingyenes nyári tábort biztosítanak az intézmények.

A betegek és hozzátartozóik számára baba-mama klubokat, gyermeknyelvi betegtájékoztatás, automatizált – a szülőket is bevonó –  vizitet, hosszabb és kötetlenebb látogatási időt, ingyenes wifi elérést, kutya-és viselkedésterápiát, művészetterápiát biztosítanak.

Ezen jó-gyakorlatok a teljesség igénye nélkül szerepelnek, és elmondható, hogy sok esetben ez még csak a kezdet. Elterjesztésük és átvételük azonban bizonyosan mindannyiunk érdeke.

 

NYERTESEK:

Családbarát Kórház-díj:

Bács-Kiskun Megyei Kórház

Családbarát Kórházi Osztály címet kaptak:

MRE Bethesda Gyermekkórháza Aneszteziológiai és Intenzívterápiás Osztály
MRE Bethesda Gyermekkórháza Gyermekrehabilitációs osztály
MRE Bethesda Gyermekkórháza Égéssérült Gyermekeket Gyógyító Országos Központ
Szent János Kórház és Észak-Budai Egyesített Kórházak GYERMEK ÉS IFJÚSÁGPSZICHIÁTRIAI REHABILITÁCIÓS OSZTÁLY
Semmelweis Egyetem Ortopédiai Klinika Gyermekortopédiai Osztály
Szent Borbála Kórház Csecsemő és gyermekosztály
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház
Fehérgyarmati Kórház és Gyógyfürdő
Gyermekosztály
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház
Jósa András Oktatókórház
Gyermekosztálya
Orosházi Kórház Csecsemő- és Gyermekosztály
Békés Megyei Központi Kórház Gyermek és Ifjúságpszichiátriai Osztály
Bugát Pál Kórház Csecsemő és gyermek osztály
Nagykőrösi Rehabilitációs Szakkórház és Rendelőintézet Belgyógyászati Rehabilitációs Osztály
Bács-Kiskun Megyei Kórház Szülészet-Nőgyógyászati Osztály
Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet Szülészeti-és Nőgyógyászati Osztály
Békés Megyei Központi Kórház 1. Szülészet, 2. Nőgyógyászati Osztály
Bajai Szent Rókus Kórház SZÜLÉSZET-, NŐGYÓGYÁSZATI OSZTÁLY
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház
Sántha Kálmán Szakkórház
Gerontopszichiátriai osztály
Orosházi Kórház Fül-Orr-Gégészeti Szakág
Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet Dunaújváros Urológia Osztály
Orosházi Kórház Szülészet-Nőgyógyászat
Bács-Kiskun Megyei Kórház Pszichiátriai Osztály
Dr. Kenessey Albert Kórház és Rendelőintézet Krónikus Tüdőosztály

 

A pályázatokat elbíráló szakmai zsűri tagjai:

  • Beneda Attila (EMMI),
  • Beöthy-Molnár András (Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány)
  • Mészáros Magdolna (MKSZ),
  • Páva Hanna (AEEK),
  • Novák Krisztina (EMMI),
  • Révész Bálint (K&H Bank),
  • Szabó Zoltán (BT),
  • Várfalvi Mairann (KINCS),
  • Ujvári Enikő (Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány)