Császár császárt szül

Nemrég megjelent egy riasztó statisztika, ami a magyarországi császármetszések gyakoriságán túl ráirányította a figyelmet azokra a kórházakra, amelyek „élen járnak” a beavatkozások elvégzésében. Az adatok összességében azt mutatják, hogy hazánkban a császármetszések aránya 34 százalék körül mozog, de egyes intézményekben meghaladja az 50 százalékot is, azaz minden második nőn műtétet hajtanak végre a szülés során.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2012. november 21. czefernek.lena

Nemrég megjelent egy riasztó statisztika, ami a magyarországi császármetszések gyakoriságán túl ráirányította a figyelmet azokra a kórházakra, amelyek „élen járnak” a beavatkozások elvégzésében. Az adatok összességében azt mutatják, hogy hazánkban a császármetszések aránya 34 százalék körül mozog, de egyes intézményekben meghaladja az 50 százalékot is, azaz minden második nőn műtétet hajtanak végre a szülés során.


Egyre több császár

A csaszarmetszesek.hu-n megjelent adatok az OEP bárki által lekérhető adatbázisából származnak, amely a kórházak lejelentett adatai alapján van összeállítva – tudtuk meg Varró Gabriella szociológustól, aki részt vett a Születésház által megjelentetett statisztikai adatok feldolgozásában. Mint mondja, a szervezet 2006 óta vizsgálja és hasonlítja össze ezeket a számokat, amelyek sajnos évről évre emelkedő tendenciát mutatnak. Átlagosan elmondható, hogy országosan évente egy százalékpontot emelkedik a császármetszések száma.

Minden második szülés műtéttel végződik

Ha átbogarásszuk az internetre felkerült adatokat, akkor jól láthatjuk, hogy bizonyos intézményekben akár 55 százalék is lehet a beavatkozások száma. Arra a kérdésünkre, hogy esetleg éppen ezek azok a kórházak, ahová a problémás, életveszélyes eseteket irányítják a szociológus úgy válaszol, hogy valóban lehetnek olyan eltérések, amelyek ilyen módon befolyásolják egy-egy intézmény statisztikáját, de sajnos ha ezeket nem számolnánk, még akkor is nagyon magas maradna a császármetszések száma.

Nem csak itthon rossz a helyzet

A WHO (Egészségügyi Világszervezet) ajánlása szerint ugyanis maximum 15 százalékos arány az elfogadható ezen beavatkozások tekintetében, ám a nemzetközi statisztikák sajnos azt mutatják, hogy a világon mindenhol 20-30 százalék a császármetszések aránya. Varró Gabriella úgy véli, a Magyarországi számok követik ezeket a trendeket, amire a döntéshozóknak és a kórházaknak reagálniuk kellene. Az intézmények szerepe a változásban nagyon nagy, rajtuk áll vagy bukik a reform.

Egy kis odafigyeléssel változtathatnánk

A szociológus példaként említi a Szent Imre kórházat, ahol például jelentősen lecsökkent a császármetszések aránya. Ezt az intézmény úgy érte el, hogy a szülészet belső átvilágítása során feltárta az okokat és komoly programot dolgoztak ki, arra vonatkozóan, hogyan tudnák csökkenteni a riasztó adatokat. Számos újítás, eszköz s a kórház belső protokolljának megváltoztatása azt eredményezte, hogy ma csupán 19,7 százalék a műtétek aránya, ami országos szinten is az egyik legjobbnak számít, Budapesten pedig kirívóan alacsony.

Nem történik semmi…

Érdekes, hogy annak ellenére, hogy az adatok mindenki számára hozzáférhetőek, a kórházaknak a mai napig nem készült császármetszésekre vonatkozó minőségi mutatója, s a döntéshozók részéről egyelőre nem tűnik úgy, hogy bárki tenni szeretne azért, hogy megváltozzanak ezek a számok. Utoljára az Egészségbiztosítási Felügyelet 2006-ban vizsgálta a császármetszések magas arányát, de aztán a kezdeményezésnek nem lett folytatása, később pedig maga a felügyelet is megszűnt – tudtuk meg Varró Gabriellától.

Miért ilyen magas a császármetszések aránya?

S hogy miért ilyen magas a császármetszések aránya? A szociológus szerint erre nagyon nehéz egyértelmű választ adni, mivel arra vonatkozóan nincsenek adatok, hogy az egyes esetekben mi is történt valójában. Arra azonban nemzetközi kutatások is rámutatnak, hogy a finanszírozási rendszerek kedveznek a beavatkozásnak, ugyanis egy műtéttel végrehajtott szülés többletet jelent a kórháznak. Az orvos kényelmét is szolgálhatja a programozott szülés, valamint a hálapénz is magasabb egy ilyen irányú beavatkozás tekintetében. Amerikában a perektől való félelem is indokolja a beavatkozások magas arányát és bizony az is előfordul, hogy maguk a szülő nők kérik a műtétet, mert annyira félnek a természetes szüléstől.

Ördögi kör

Sokszor az orvosi indukciók is kétségesek. Az indokolt császármetszések mellett ugyanis előfordulnak olyan esetek, amikor csupán az orvos vagy a bába felkészültségén múlik egy beavatkozás elvégzése. Ilyen például a baba medencevégi fekvése: van egy technika, amellyel meg lehetne fordítani a gyereket, ám sokszor ilyen esetekben is inkább császármetszést alkalmaznak. Az orvosi protokoll sem kedvez a műtétek magas arányának: sokan még mindig nem mernek természetes úton szülést levezetni, ha már egyszer császározták az anyát. Ez a gyakorlat viszont – amellett hogy nem indokolt – egy ördögi kört hoz létre és önmagában is azt eredményezi, hogy egyre több császármetszést kell az intézményekben végrehajtani – véli Varró Gabriella.